A Sharp középkategóriás okostelefonja most pénztárcabarát áron kapható a Banggood-nál.

Sharp Aquos 01

Egy elég jó vételbe botlottam bele, így gyorsan meg is mutatom nektek, mit kaphatunk 40 000 Ft alatt, ha gyorsan lecsapunk erre az ajánlatra. A mobil a középkategóriában erősít minden szempontból, a lassan megszokott nemzetközi kiadással, így a magyar nyelv és a B20 támogatás is adott, a hardver pedig az arany középút lett, bár a termék csak fekete színben érhető el, de az úgyis mindenhez passzol.

 Sharp Aquos 02

Kezdjük a külsővel, ami 141,8 x 72 x 7,9 milliméteres dimenziókkal rendelkezik, ehhez társul a 140 grammos tömeg, így egy átlagos telefont kapunk, talán még könnyűnek is mondható. Az előlapot az 5,5”-os, FHD+ kijelző foglalja el 2040 x 1080 pixel felbontással, amit a napjainkban természetesnek nevezhető notch tör meg középen. Ebben pihen a 8 megapixeles f/2.0-ás kamera, a kijelző alatt pedig gyártó neve, ezalatt pedig az egyre ritkábban megtalálható fizikai gomb figyelhető meg. A kávák szép vékonyra sikerültek a megjelenítő két oldalán és felette, alul azért vaskosnak hat, aminek a home gombnak nagy szerepe van. Nem mellesleg ebben kapott helyet a biometrikus azonosító, így a hátlap egységét csak a duál-kamera rendszere és a LED villanó töri meg. A fényképezésért a Sony IMX362 Exmor RS szenzor felel, felbontásukat tekintve 12 (f/1.75) + 8 (f/2.0) megapixelesek. Jobb oldalon kaptak helyet a hangerő-szabályozó gombok és a bekapcsológomb, míg bal oldalon a SIM tálca, amely be két nano SIM-et tehetünk, vagy a második kártya helyére egy maximum 256 GB-os microSD kártyát.

 Sharp Aquos 03

Alul az USB Type C figyel magányosan, így ez felel a töltésért is, és a hangok megszólaltatásáért egyaránt. Az előlap ötvözi a jelenkort (notch) és a múltat (előlapi fizikai gomb). Az alumíniumból készült ház nem mellesleg nagyon szép lett, a hátlap oldalai ívesen “hajlanak” meg, ami kellemes benyomást kelt.

 Sharp Aquos 04

A belbecs tekintetében a központi egység szerepét a Snapdragon 630 (14 nm, 8 db Cortex-A53 mag, 4x2,GHz& 4x1,GHz) kapta meg, a grafikai megjelenítésért az Adreno 508 felel.  Memóriából 4 GB, míg a belső tárolóból 64 GB áll a rendelkezésünkre – mint korábban említettem, ez bővíthető is. Helymeghatározásban a megszokott A-GPS, GLONASS, BDS rendszerek segítenek nekünk, a Wi-Fi modul szerencsére dual-bandes (az a/b/g/n/ac szabványokat kezeli), míg a Bluetooth chip 5.0-ás verziójú. A középkategóriába eddig alig-alig megtalálható NFC chip is belekerült, így az érintésnélküli fizetési lehetőséget is megkapjuk, ami nagyon hasznos funkció. Most pedig következzen az egyetlen negatívuma a telefonnak, ami sajnos az akkumulátor mérete lett, itt egy 2700 mAh-ás egységet kapunk csupán, amit 5V/2A-rel tudunk visszatölteni. Ez nem nevezhető túl acélosnak, de egy napot azért gond nélkül teljesít ekkora teleppel is – ha nem játékokkal játszunk egész nap.

Specifikáció
GyártóSHARP
Modell AQUOS S2 (nemzetközi verzió 4 GB + 64 GB)  
Hálózati üzemmód2G: GSM: B2 (1900) / B3 (1800) / B5 (850) / B8 (900)
3G: WCDMA: B1 (2100) / B2 (1900) / B5 (850) / B8 (900)
4G: FDD- LTE: B1 (2100) / B3 (1800) / B7 (2600) / B8 (900) / B20 (800)
4G VoLTEIgen 
SebességHSPA 42,2 / 5,76 Mbps, LTE-A (2CA) Cat6 300/50 Mbps 
GPRS Igen
 SIM kártya  Dual nano SIM kártya
 Szín  Fekete
Rendszer
OSAndroid 8.0
ProcesszorSnapdragon 630  Octa-core , 4×2,2 GHz-es Cortex-A53 és 4×1,8 GHz-es Cortex A53 magok, 64 bites
GPUQualcomm Adreno 508
ROM4GB
RAM64GB
Tárhely bővítésIgen, támogatja a külső Micro SD / TF kártyát 256 GB-ig
Képernyő
Kijelző mérete5,5 hüvelykes FHD+ kijelző
Típusa2.5 D ívelt üveg, kapacitív érintőképernyő
Felbontása2040 x 1080 képpont 
Pixelűrűség420 ppi 
Képarány17: 9
VédelemCorning Gorilla Glass
Egyéb funkciókKapacitív
Multi-touch
Scratch ellenálló
kijelző Gyártó
1500: 1 Kontrasztarány
550 cd / m2
135% sRGB
Támogatott formátumok
Video formátumok3GP / MPEG4
Audio formátumok MP3 / WAV / AMR / AWB
Fülhallgató portC típusú
Adatátvitel és kapcsolat
AdatátvitelUSB / Bluetooth
MobilinternetWAP / WiFi
Tulajdonságok
Kamera / képfelbontás

Előlapi kamera: 8.0 megapixel

 f / 2.0, 1 / 3.2 “, 1.4µm

  • 5 elemes lencsetag
  • CMOS

 

Hátapi kamera: 12 megapixel  + 8 megapixel

f / 1.75 + f / 2.0, 1 / 2,55 “, 1 / 3,2”, 1,4µm, két pixeles PDAF

  • 6 elemes lencsetag
    SONY IMX362 Exmor RS, CMOS szenzor
  • kettős LED vaku
  • Panoráma funkció
  • HDR
  • jelenet mód
  • önkioldó
  • 4K videó
  • autofókusz
  • folyamatos fényképezés
  • digitális képstabilizálás
  • digitális zoom
  • expozíció kompenzálás
  • arcfelismerés
  • ISO-beállítások
  • optikai stabilizálás (OIS)
  • fehéregyensúly-beállítások

 

Videofelvétel: 1080p @ 30fps

LokalizációTöbbnyelvű (a magyar nyelv támogatott)
ÜzenetSMS / MMS
BemenetKézírás / Billentyűzet
GPSIgen, A-GPS, GLONASS, BDS
WIFIIgen, Wi-Fi 802.11 a / b / g / n / ac, dual-band, WiFi közvetlen, hotspot
BluetoothIgen, 5.0, A2DP, LE
USBC-típusú 2.0 reverzibilis csatlakozó, USB On-The-Go
Ujjlenyomat-olvasóIgen, elöl
Arcalapú feloldásaIgen
GyorsulásmérőIgen
GyroscopeIgen
KözelségérzékelőIgen
IránytűIgen
FényérzékelőIgen
OTAIgen
OTGIgen
NFCIgen
Méret141,8 x 72 x 7,9 mm
Súly 140 g
Akkumulátor2 700 mAh akkumulátor, beépített Li-Po
Töltő kimeneti teljesítménye5V / 2A
Egyéb funkciók3G, 4G, GPS, Bluetooth, Ebook, Email, 

üzenetek, háttérképek, naptár, számológép, óra, kamera, 
összekötő és hordozható hotspot stb
Csomag tartalma1 x  SHARP AQUOS S2 okostelefon 
1 x C típusú USB kábel
1 x SIM tű
1 x EU töltő
1 x fejhallgató adapter
1 x telefontok

Sharp Aquos 05

A telep méretét leszámítva egy korrekt hardverrel szerelt telefont kapunk, és ára is csupán 130 $ (~37 500 Ft), az EU Priority Line pedig 3,18 $ (~1 000 Ft), így cakkon púder 40 000 Ft-ból ki is jövünk, amennyiben az alábbi linkre kattintunk:

Sharp Aquos S2 mobiltelefon

 

Vásárlási segédlet: