A Huawei körüli helyzetet mi is próbáltuk naprakészen bemutatni nektek, de kiderült egy kis turpisság az operációs rendszerükről.

Huawei 03

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a pletykák szerint a kínai cégnek volt egy alternatívája az Androidra, ha mégsem használhatnák tovább a Google rendszerét. Erről legutóbb itt olvashattál, ami elég érdekesnek ígérkezett minden szempontból, és mi is vártuk, hátha piacra kerül. Az ígéretek egy multi-OS-ről szóltak, ami elfut telefonon, tableten, de számítógépen is, kezeli az apk fájlokat (az Android programjait), és pörgős rendszerről beszéltek.

Catherine Chen, a vállalat egyik vezetője tette tisztába a dolgokat. Az interjúban beszélt arról, hogy tulajdonképpen az IoT (Internet of Things – a dolgok iternete) számára készült a rendszer, szóba sem került az Android leváltása. Kifejtette azt is, hogy a jelenlegi formájában nem alkalmas az Android leváltására, és végig tisztában voltak vele, hogy erre esélyük sincs, egyszerűen csak nem nyilatkozták ezt le. Ennek megvolt az előnye, egy taktikai lépés volt a cég felől, mert így erről beszélt mindenki. És a Google-nek sem lenne érdeke elveszíteni egy fontos ügyfelet, ezért (is) lobbiztak mellettük, illetve azért félhettek is, hogy ha a rendszer azt nyújtja, amit pletykálnak róla, akkor többen is a Huawei megoldását választanák.

Huawei Ark oak 02

Arról is nyilatkozott Chen, hogy a HongMeng OS mindössze pár ezer kódsorból áll, szemben az Android több milliójához képest, amely magyarázatot ad a gyorsaságára is. Elárulta, hogy hiába frissen jegyezték be a márkanevet, már régóta készült, de mindig is az ipari, nagyvállalati felhasználásra szánták. Természetesen ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők (vagy bárki más) nem fejlesztene saját rendszert, mivel a kutatás-fejlesztés mindig nagy anyagi vonzattal jár, és ki tudja kinek mi jár a fejében.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: