Karácsonyhoz közeledve az ember kicsit hajlamos elmerengeni még akár egy pendrive-teszt írása közben is. Az ünnep gondolata már ott motoszkál valahol a fejekben, és be-be villannak régi emlékek a gyerekkorból, az akkori karácsonyokból. Így villant be az a kép is, amikor az első olyan karácsonyunk zajlott, amikor már számítógép is volt a háztartásban. Az évszám: 1997. Fiatalabb olvasóink talán el sem tudják képzelni, hogy akkoriban még nem létezett USB flash meghajtó, azaz pendrive. A kis dolgaimat egy 3,5 hüvelykes floppy-ra mentegettem, hiszen habár CD-írók már léteztek, abban az időben még nem egy átlagos magyar háztartás büdzséjére volt mérve az áruk. Az 1,44 MB-os kislemezre nem fért se MP3 zenefájl, se YouTube videoklip, de még egy okostelefonnal készült fotó sem… 🙂

bw upc1 7

Aztán 2000-2001-ben megjelent az flash-alapú meghajtó, ami persze kezdetben baromi drága volt, és kapacitása 8 MB-ra rúgott. Hol tartunk ma? Többszáz gigabájtos kapacitásnál, párezer forintos árnál. A kínálat azonban hatalmas, így ma sem mindegy, hogy kitől és mit választunk… Most megmutatjuk nektek azt, hogy mit válasszatok… például…

BlitzWolf BW-UPC1 kétportos pendrive

Tesztjeink során már több alkalommal volt szerencsénk BlitzWolf termékkel megismerkedni. Az ezekből merített tapasztalatok alapján hamar kialakult bennünk a kép, hogy a BlitzWolf jó. Miért? Mert jó – és olcsó! A kettő ritkán jár együtt, de BlitzWolfnak valahogy mindig sikerül megcsinálni, és ezt nagyon szeretjük benne. A kellemes előzmények után kíváncsian vártuk, hogy a pendrive-ok mezejére biciklizve hogyan teljesít a gyártó megoldása.

bw upc1 1

Egy pendrive-ot mérete és tömege okán nem igazán kell „túlcsomagolni”, általában egy kartonlapra kerül fel némi műanyag bölcsőbe zárva. Nincs ez másként a BW-UPC1 család esetén sem, de a gyártói stílusjegyeket itt is felfedezhetjük: végtelenül letisztult dizájn, fehér-zöld szín, a hátoldalon a legfontosabb specifikációs adatokkal megspékelve.

bw upc1 2

A BlitzWolf eme flash-meghajtója egy valódi pehelysúlyú versenyző. Mérete is igen mobil: 34 × 17 × 7 mm, a tömeg pedig mindössze 5 gramm – ez maximum valamilyen tudatmódosító szerből számítana soknak, de egy pendrive kapcsán semmi. Az anyaghasználat szintén kifogástalan, ugyanis a test alumíniumból készült, erre van rámarva a márka, a típus és a kapacitás. A fém persze keményebb fájlműveletek végzése során át tud melegedni, de ez számunkra nem lesz zavaró, a flash-lapka így viszont kap némi hűtést, amiért hálás lesz.

bw upc1 3

A modell igazi érdekessége és fő fegyvere a hibrid, kétportos kialakítás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyik végén egy normál USB 3.0 felületet, míg a másikon egy type-C csatlakozót találunk. Ennek előnyei azonnal adják magukat: a normál USB porton keresztül bármilyen asztali számítógép vagy notebook/netbook fogadja, de az újabb megoldások már rendelkeznek type-C felülettel is, így a BW-UPC1 oda is mehet, melynek köszönhetően nem foglal el hagyományos USB felületet a többi eszköz elől. A type-C valódi előnye mégis az, hogy közvetlenül (OTG kábel nélkül) csatlakoztathatjuk okostelefonunkhoz (vagy tabletünkhöz), magyarán a BW-UPC1 képes gyors és egyszerű szállítóhajó szerepet betölteni a PC-s és a mobil eszközeink között.

bw upc1 4

A testet körülvevő köpeny 360 fokban forgatható, az egyik végállásban a type-C, a másikban értelemszerűen a hagyományos (type-A) marad szabadon. Van két oldalsó állás is, ilyenkor a köpeny 90-fokban áll a portokhoz képest. Az adott pozíciókba való megérkezést halk kattanás jelzi, a használat pofon egyszerű.

Tulajdonságok összefoglalva:

  • Type-C és USB 3.0 (type-A) kettőt kialakítás: a 2 az 1-ben type-C és az USB 3.0 csatlakozónak köszönhetően egyszerűen megoszthatjuk az adatokat a különböző eszközök között.
  • 16/32/64 GB tárolóhely kapacitások: a 16 GB-tól 64 GB-ig terjedő kapacitáskínálattal képes kielégíteni az átlagos igényeket munkahelyen, iskolában és otthon is. A BW-UPC1 támogatja az OTG funkciót is, aminek köszönhetően az okostelefonokkal is gond nélkül működik.
  • Flexibilis, 360 °-os elforgatás: kényelmes a számítógéphez való csatlakozáshoz, és megvédi az USB-csatlakozót a portól és a szennyeződésektől.
  • Fűzőfurat akasztóhoz: mivel az USB-kulcs nagyon apró, egy fűző segítségével kulcstartóhoz vagy a táskához is rögzíthetjük, elkerülve ezzel az elvesztést.

bw upc1 5

Specifikáció:

MárkaBlitzWolf
ModellBW-UPC1
USB interfészUSB 3.0 + type-C típusú
Kapacitás16 GB / 32 GB / 64 GB
Ház anyagaAlumínium ötvözet
Max. üzemi feszültségV = 5 V
Max. áramerősségA = 200 mA
Méretek34 mm × 17 mm × 7 mm
Nettó tömeg5 g
Kompatibilis operációs rendszerekWindows XP / 7/8 +, Mac OS X 10.5 +, Linux 2.4.x vagy +, Android 4.0 + esetén

Teszteredmények, használat

A BW-UPC1 remek fizikai jellemzőin túlmenően természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogyan teljesít a sebesség vonatkozásában. Hozzánk a legnagyobb, 64 GB-os változat érkezett a tesztpadra. Az adatátviteli tempót a Crystal DiskMark mérőprogrammal vizsgáltuk meg (egy Lenovo ThinkPad T530 notebook USB 3.0 portjára csatlakoztatva), ami bárki számára ingyenesen elérhető.

blitzwolf peni

Az eredményekkel mind olvasás, mind írás (szekvenciális) tekintetében meg lehetünk elégedve. Természetesen a BW-UPC1 nem a leggyorsabb USB-meghajtó a piacon, de az a tempó, amit azért az árért nyújt, amit elkérnek érte, bravúrosnak mondható. Az 50 MB/s feletti írással nagyobb állományaink rámásolása sem lesz egy örökkévalóság, de 100 MB/s-ot meghaladó olvasási sebességgel pedig pillanatok alatt mozgathatunk meg több gigabájtnyi adatot.

upc1 android 1 upc1 android 2 

A 64 GB-os modell „out of boksz” FAT32-re volt formázva, ilyenkor az elérhető kapacitás 59,9 GB. Ha 4 GB-ot meghaladó méretű fájlokkal operálunk, azzal a lendülettel formázzuk is át NTFS-re! Természetesen a T530 laptop és a Win10 operációs rendszer minden csatlakoztatáskor gond nélkül felismerte és a kezelte, de ugyanezt tudjuk elmondani okostelefon vonalon is a type-C csatlakozót használva. A Honor 8-on futó Android 7 hamar barátságot kötött vele, és azóta is bármikor rávehetőek egy randira.

bw upc1 6

Összegzés, vélemény

A BlitzWolf BW-UPC1 kétportos pendrive nem hozott szégyent a márka „régi nagy hírére”, ezúttal is tetten érhető a megszokott „Blitzwolf-feeling”. A kétféle csatolófelületnek köszönhetően bármilyen eszköz képes fogadni és kezelni őt, az anyaghasználat pedig példás. Ehhez már csak hab a tortán, hogy a pendrive gyors is — mint a télapó szánja — erre már tényleg nem számítottunk tőle. Ez különösen annak fényében remek, hogy mennyit kérnek érte, hiszen a 64 GB-os egység ára a BGBWGKYH8 kuponkóddal 14,90 dollár, ami kb. 4390 forint. A 32 GB-os példány árát ugyanezzel a kóddal 11,29 dollárról 8,13 dollárra csökkenthetjük, míg a 16 GB-os ára kuponnal 7,41 dollár, de a minimális differencia miatt a 32 GB-os sokkal jobban megéri. A szállítás ingyenes.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-UPC1 pendrive – 32 GB – 2390 ft
Kuponkód: BGBWGKYH8

BlitzWolf BW-UPC1 pendrive – 64 GB – 4390 ft
Kuponkód: BGBWGKYH8

facebook button final

Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Külső=4

Anyaghasználat=5

Képességek=5

Sebesség=4

Ár=5

{/REVIEW}


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: