Jöjjön három TWS Bluetooth füles rövid bemutatója, mindegyik akciósan szerezhető be a Banggood webáruházból!

Ma már nem nagy kuriózum egy vezetékmentes fülhallgató. Szerencsére az árak nem olyan vészesek, mint amikor megjelentek az első példányok, így bárki megtalálhatja a neki/pénztárcájának megfelelőt. A kiegészítőiről híres gyártó, a BlitzWolf itt is jelen van, a megszokott kedvező ár mellett a lehető legjobb felszereltséggel kínálja portékáját. Lássuk, mire éri meg most lecsapni, amihez kuponunk is akad, így tényleg extra-extra kedvezményeket tudunk adni nektek.

BlitzWolf BW-FYE5

Ez az apró méretű, mindössze 21,5 x 15,5 x 13 milliméteres füles mindössze 4 grammot nyom, míg a töltő mérete 60 x 37 x 28 mm, a tömege pedig 29 gramm. Fekete és kék színben rendelhető meg, IPX6-os szabvánnyal rendelkezik – amely szerint erős vízsugár ellen legalább 3 percig védett – de ezt nem próbálnám ki, maradjunk annyiban, hogy az eső és az izzadság nem árthat neki. Bluetooth-ból az 5-ös szabványon képes kommunikálni, így apró mérete ellenére is 2,5-3 órás üzemidőre képes. A fülesben 50 mAh-ás akku lapul, míg a tartójában ez az érték már 400 mAh, így 4 alkalommal is feltölthetjük a párost – amely 2 órát vesz igénybe. A hatótávja a megszokott 10 méter, az érzékenysége pedig 97 ± 3 db. Most akcióban 36,99 dollár helyett mindössze 23,99 $-ért (~7 400 Ft) juthatunk hozzá a BGHU668 kuponkóddal. A szállítás várható kezdete 2 munkanapon belül történik, a díja pedig 1,97 $ (~610 Ft).

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-FYE5

Kuponkód: BGHU668
facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!

 

BlitzWolf AIRAUX AA-UM2


Ez a fülhallgató sem egy hatalmas darab, ennek mérete 36 x 15 milliméter, a tömege 10 gramm, míg a tartója 107 x 75 x 41 milliméter, és 63 grammos (fülessel együtt 83 gramm). Érdekessége, hogy ez a modell kapott egy-egy kis kampót, amivel a fülhöz lehet illeszteni, ezáltal stabilabban rögzül, sportoláshoz kifejezetten ajánlott. Ennél a beépített akkumulátor mérete már 80 mAh, míg a bölcsőbe 480 mAh-ás került. Így itt a működési idő már a 7-10 órát is elérheti, persze a használat jellegétől függően. Egyértelmű, hogy ez a szerkezet is BT 5.0-át használ, így a hatótáv is marad 10 méter környékén. Ez a modell IPX5-ös védettséget kapott – ami annyit tesz, hogy kisnyomású vízsugár ellen legalább 3 percig védett, bár nem vennék vele egy gyors zuhanyt sem. A színe nekem nagyon bejön, ez a matt fekete sötét bordóval megbolondítva nagyon tetszetős. Akárcsak az ára, ugyanis a BGHU663 kuponnal 25,99 $ helyett mindössze 17,59 $-t (~5 400 Ft) kérnek el érte, a szállítás 2 $-ba (~620 Ft) kerül, és április 9-től indul útnak a csomag.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf AIRAUX AA-UM2

Kuponkód: BGHU663
facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!

 

BlitzWolf BW-FYE7


A lista végére maradt a legdrágább füles – azért itt sem kell több tízezer forintot fizetnünk. Itt a fülhallgató mérete 26 x 13 x 30 milliméter, a tömege 5 gramm, míg a töltődoboz 70 x 33 x 35,5 milliméteres fizikai paraméterrel és 55 grammos – fülesekkel 65 gramm – tömeggel rendelkezik. Előbbiben egy-egy 50mAh-ás, míg a bölcsőben egy 500 mAh-ás akkumulátor pihen, így a működési idő 3-4 óra – használattól függően – és 5 alkalommal lehet feltölteni őket, mire újra konnektort kellene keresnünk. A korábbi modellekhez hasonlóan BT 5.0-ás szabványt kapunk, viszont IP szabvány nem szerepel a repertoárban. Ellenben kettős dinamikus meghajtás (6 mm-es) található benne, amelynek hála a hangzása kiemelkedő a kategóriában. Eredetileg 39,99 $ az ára, ám a BGHU667 kupont használva ezt 29,69 $-ra (~9 200 Ft) redukálhatjuk. A szállításért 2 $-t (~620 Ft) kérnek, és 2 munkanapon belül útnak is indítják a csomagot.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-FYE7

Kuponkód: BGHU667

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: