A telefonjairól ismert kínai márka a hordható kiegészítők piacán egy ütős darabbal rukkolt elő, érdemes egy pillantást vetni rá.

Eddig is volt pár órája/aktivitásmérője a vállalatnak (W1, W2, W5), azonban ezek olyanok voltak, mint a tucatjával kapható többi ilyen készülék. Nem is rémlik, hogy írtunk volna róluk, elkerülték a figyelmünket, beleolvadtak a kínálatba. Most azonban történt valami más – kiadták a Z32-t, amely egy (több) fokkal magasabb szintet képvisel. Formája elegánsabb, így komolyabban is vehető a szerkezet, és a telefonunk helyett a telefonunk is lehet.

A Z32 mérete 26 x 5 x 1,50 centiméter, a tömege 70 gramm. A formája a klasszikus vonalat követi, azaz kerek számlappal bír. Feltűnő, hogy a tok tetején egy kamera pihen, amibe egy 2 megapixeles kamerát tettek, ami képes arccal feloldani a készüléket, illetve video chathez is használható. Az oldalán két gomb kapott helyet, illetve egy kamera ide is került, ennek felbontása 8 megapixeles. A hátlapon az optikai érzékelő található, a töltőcsatlakozó, valamint a SIM kártya nyílása. A kijelző 1,6”-es, melynek felbontása 400 x 400 pixel, és kitölti a teljes képernyőt. A szíj 22 milliméter széles, így a gyárilag mellékeltet bármikor lecserélhetjük egy nekünk tetsző darabra.

A meghajtásról a MediaTek 6739-es négymagos chipje gondoskodik, amely mellé 3 GB memória és 32 GB tárhely jár. A beépített Wi-Fi kezeli az a/b/g/n hálózatokat, míg a Bluetooth 4.0-ás verziójú. A helyzetünket az A-GPS és a GPS határozza meg, az energiaellátásért pedig egy 900 mAh-ás akkumulátor felel. Az óra mellé tartozék egy vezetéknélküli powerbank is, amely szintén 900 mAh-ás, így összesen 1800 mAh-nyi energia áll rendelkezésünkre, mielőtt lemerülne a szerkezet. A karperec IP 65-ös védelemmel van ellátva, így az eszköz teljesen zárt és védett a szilárd anyagok és szennyeződések ellen, valamint kisnyomású vízsugár ellen is.

Itt valódi operációs rendszer teljesít szolgálatot firmware helyett. A nem túl friss, de még mindig használható Android 7.1.1 felel a működésért, így a belső tárhelyre az alkalmazások telepítése is lehetséges. Ugyan kapunk gyárilag előretelepített számlapokat, azonban, ha egyik sem tetszik, mi magunk is változtathatunk rajta, egyedivé téve az órát.

A szoftver a megszokott hívás/értesítés/üzenet emlékeztetőkön kívül képes mérni a pulzusunkat, vezérelni a telefonon hallgatott zenénket, megkeresni a telefont – egyszóval mindent, amit a többi hasonló óra. Emellett az elengedhetetlen sporttevékenységek nyomon követése is adott, ebből 9 félét támogat. Itt megtaláljuk a legnépszerűbbeket, úgymint a szabadtéri futás, szabadtéri séta, beltéri futás, kerékpározás, kosárlabda, futball, asztalitenisz, tollaslabda, ugrókötelezés. Legvégül essen szó a fő funkcióról is, azaz a telefon részéről. A beépített mikrofonnak és hangszórónak hála – hívások lebonyolítására is képes az óra. A 4G-s kapcsolattal online maradhatunk sportolás közben is, ha nem lenne nálunk a telefonunk, így bárki bármikor elérhet. Külön jó hír, hogy a B20-as sávot támogatja az okosóra, így egy rossz szavunk nem lehet a paramétereket illetően.

LeírásMárka: OUKITEL

Modell: Z32

Típus: Okostelefon

Anyagok: Bőr, Fém

Operációs rendszer: Android 7.1.1

CPU: MTK6739

RAM: 3GB

ROM: 32 GB-os

Tárhely bővítés: Nem támogatott

IP besorolás: IP65

HálózatBluetooth: 4.0

Wi-Fi: a/b/g/n

GPS: Igen (A-GPS, GPS)

GSM: 850/900/1800/1900

WCDMA: B1 / B2 / B5

TD-SCDMA: B34 / B39

LTE-FDD: B1 / B2 / B3 / B5 / B7 / B8 / B12 / B17 / B20

LTE-TDD: B38 / B39 / B40 / B41 (100MHz)

KijelzőTípusa: Kapacitív, LCD IPS

Mérete: 1,6 hüvelykes

Felbontása: 400 x 400 pixel

KameraKét kamera, előlapon: 2 megapixel; oldalső: 8 megapxiel
KapcsolódásSIM kártyahely: nano SIM

TF kártyahely: nincs

mikro USB: nincs

USB: nincs

Mikrofon: Támogatott

Hangszóró: Támogatott

Nyelvekindonéz, német, angol, spanyol, francia, olasz, lengyel, portugál (Brazília), portugál, vietnami, török, orosz, héber, arab, perzsa, hindi, bengáli, thai, burmai, koreai, kínai (egyszerűsített), Kínai (hagyományos), japán
További jellemzőküzenet értesítés, APP üzenet értesítés, hívás fogadás\elutasítás, riasztás, esemény emlékeztető, iránytű, fényerő beállítása, naptár, visszaszámlálás, stopper,  időjárás-előrejelzés, telefonkeresés, Bluetooth zenevezérlés, rezgésemlékezés, pulzusszám ellenőrzésére
Méretek és súlyTermék mérete: 26 x 5 x 1,50 cm

Termék tömege: 70 g

Csomag mérete: 10 x 10 x 8 cm

Csomag tömege: 265 g

Csomag tartalma:

  • 1 x intelligens óra
  • 1 x vezeték nélküli töltő
  • 1 x mágneses töltőkábel
  • 1 x csavarhúzó
  • 1 x felhasználói kézikönyv
  • 1 x használati útmutató

Nem is szaporítom tovább a szót, nézzük mibe fáj ez nekünk! Elárulom, hogy egy olcsóbb telefon áráért már be is szerezhető a Z32 okosóra. Számszerűsítve ez 129,99 $-t (~40 000 Ft) jelent, és nem többet.. A szállítás – Priority Line – ingyenes, a csomagot (tokkal, vonóval) március 26-tól kezdi kiszállítani a Gearbest.

A vásárláshoz (előrendeléshez) kattints az alábbi linkre:

OUKITEL Z32 smartwatch


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: