Összeszedtük nektek egy csokorba a kínai vállalat híreit, amik mostanság kerültek napvilágra.

Minden vállalat megsínylette az elmúlt hónapok történéseit, de azért kezdenek éledezni, lássuk mik derültek ki az elmúlt rövidke idő alatt, lesz pár érdekesség, amire felkapjátok majd a fejeteket!

Redmi K30Pro

Azt már mindenki tudja, hogy a K30 sorozat legerősebb tagja hamarosan érkezik. Már nem kell sokat várni rá, pontosan március 24-én lesz a bemutatója. Sok újdonságra nem számítunk – már hetek/hónapok óta tudni minden fontos részletet. Legnagyobb örömömre az új készülék örökli az elődtől a pop-up megoldású szelfikamerát, így a kijelzőt nem csúfítja semmi.

Az továbbra is kérdéses, hogy a panel IPS vagy OLED lesz, bár utóbbit tartják befutónak. A képfrissítése 60 Hz-es lesz, a képátlója 6,67”-es, a felbontása pedig 1080 x 2400 pixel. A motorikusan előbújó előlapi kamera mellett helyet kap a 3,5 mm-es jack csatlakozó, míg a töltést USB Type-C porttal abszolválja. A hátlapi kamerák száma összesen négy darab lesz, ami még önmagában nem érdekes, az viszont igen, hogy ebből a kvartettből kettő is 64 megapixel felbontással bír! A két Sony IMX686-os egységből az egyik normál módban fog képet készíteni, míg a másik egy tele lencse lesz. A kiszivárgott infók szerint 3x-os optikai és 30x-os digitális zoomra lesz képes a mobil, és mindkét egységet OIS-sel (optikai képstabilizálás) látták el. A megszokott módon a kamerák – a legjobb eredményt – a 4 az 1-ben pixel binninggel érik el, tehát négy pixelből készít egyet, így jön ki a rendkívül részletgazdag, 16 megapixeles kép. A meghajtásért – mi más, mint – a Snapdragon 865 felel, és ez lesz a legolcsóbb ezzel szerelt mobil, valamint a legolcsóbb 5G képes is. Memóriából 6/8/12 GB-os választék lesz, míg a háttértár mérete 128/256 GB, amely UFS 3.1-es típusú. Az energiaellátásért egy 5 000 mAh-ás telep felel, gyorstöltéssel megspékelve. Gyönyörű lesz a mobil – előre tudom, hogy ez az új kedvencem idén 😊

Xiaomi Mi 10 5G

A gyártó idei flagship telefonja március 31-én rajtol Indiában. Azonban érdekes, hogy csak a „normál” verziót kezdik értékesíteni, a Pro modellt egyelőre nem. Hogy ez miért fontos számunkra, mikor már februárban bemutatkozott a telefon? Egyszerű. Azért, mert ha Indiában is megkezdődik az értékesítés, akkor hamarosan a global verzió is megvásárolható lesz.

A poszter az indiai starthoz

A telefont nem mutatnám be most részletesen – azt megtettük itt  – de azért fussuk át a specifikációt. A kijelző 6,67 hüvelykes, ívelt AMOLED panel, amelynek képfrissítése 90Hz. Snapdragon 865-ös processzor hajtja a mobilt, 8 és 12 GB-os memóriával kérhető, a tárhely mérete pedig 128, 256 vagy 512 GB lehet. Négy kamera kapott helyet a hátlapon, ezek egyike a 2 megapixeles mélységérzékelő, amíg a sort a 108 megapixeles főkamera követi, legvégül pedig a 2 megapixeles makró lencsét és a 13 megapixeles nagy látószögű lencsét találjuk. Az akkumulátor 4 780 mAh-ás, amely támogatja a 30 W-os vezetékes és 30 W-os vezeték nélküli töltést, valamint a 10 W-os fordított vezeték nélküli töltést is.

Az indiai árakról egyelőre nem esett szó, bár előre elárulom, hogy drága lesz – nem is kicsit. Ezt a Xiaomi India vezérigazgatójának nyilatkozat támasztja alá, ugyanis elárulta, hogy valuták elszabadultak, így mi sem számíthatunk kellemes árcédulára.

A Xiaomi a 3. legnagyobb mobilgyártó

A cég fennállása óta először volt képes legyőzni a legnagyobb riválisát, a Huawei-t! A Strategy Analytics jelentése szerint 2020 februárjában az okostelefon-szállítások 38% -kal estek vissza az előző év azonos időszakához képest. Mindezt úgy, hogy a cég 32%-kal kevesebb mobilt szállított le, és az értékesítés pedig 29% -kal esett vissza – az előző év azonos időszakához képest. A különbség ugyan csak 0,5 millió telefon, de így is hatalmas siker a cégnek (6 millió Xiaomi és 5,5 millió Huawei mobil). Ugye köztudott, hogy nagy gondban van a Huawei az amerikai megszorítások miatt, és a mostani helyzet sem kedvez a gyártónak (egyik másiknak sem). Kérdés, ezek után, hogy alakul a helyzetük, mindenesetre egyelőre még nem kell a vészharangokat kongatni a cégnél.

A legnagyobb gyártók listája (eladott millió db telefon):

  1. Samsung (18,2)
  2. Apple (10,2)
  3. Xiaomi (6)
  4. Huawei (5,5)
  5. Oppo (4)
  6. Vivo (3,6)

Készül a 150 megapixeles (!!!) szenzor

A Xiaomi és a Samsung jó ideje közösen fejlesztenek kameraszenzort. Ennek ékes példája a 108 megapixeles ISOCELL Bright HMX egység, amely rendkívül jól sikerült – a szaksajtó szerint is. Nem ülhetnek – és nem is teszik – a babérjaikon, a kutatás-fejlesztés gőzerővel zajlik, és nem kis lépés lesz ebben a szegmensben. Az új szenzor mérete 1”-os lesz (most 1,33” a legjobb), amely jelentős fejlesztés eredménye. Összevetni a mostani mobilokban található képérzékelőkkel nem is lehet, állítólag a Sony RX100-as sorozatával lehet egy szinten említeni, amely viszont a digitális kompakt fényképezőgépekben található meg. A 150 megapixeles egység (ISOCELL?) már nem négy, hanem kilenc pixelt gyúr össze egybe, így még részletgazdagabb – szebb – fotót eredményez 16 megapixelen. A tervek szerint az év vége felé bukkanhatnak fel az első telefonok ezzel a szenzorral, a Mi 11 (ha ez lesz a neve) biztosan ezt kapja már.

Felhagy a Xiaomi a Surge Chip fejlesztésével

Még 2017-ben robbant a hír, hogy a Xiaomi saját központi egységet fejleszt Surge S1 néven. Akkor mindenki hüledezett, mert a kínai vállalat olyan elitgyártókhoz csatlakozott volna, mint a Samsung vagy a Huawei, akik saját chipet gyártanak. Ez nem kis szó, ugyanis rengeteget kell beleölni a fejlesztésbe, a tesztelésbe, a gyártásba – hatalmas összegek mennek el rá, és megfelelő szakembergárda is kell. A nagy bejelentés után azonban nem sokat lehetett hallani a chip fejlesztésének haladásáról. A Kínából származó legfrissebb információk most azt sugallják, hogy a Xiaomi valószínűleg feladta nagyratörő terveit. A bennfentesek szerint a vállalat más projektekre összpontosítja inkább a figyelmét, amelyek nem olyan bonyolultak vagy költségesek, mint egy alkalmazásprocesszor fejlesztése. Ahelyett, hogy okostelefon-processzorokat készítene, a gyár inkább alacsony fogyasztású Bluetooth, RF chipek és más perifériás komponensek fejlesztésére törekszik. Azt is hozzáteszik, hogy a Xiaomi látszólag egyensúlyt keres egy versenyképes termék fejlesztése és a pénzügyi haszon között, így diverzifikálja chip-üzletét, hogy elkerülje a kutatás és fejlesztés hosszú távú költségeit. Erre enged következtetni az is, hogy az elmúlt néhány évben komoly befektetéseket végeztek számos chipgyártónál. Nemrég megvásárolták a Hypower Electronics egy részét – a cég profilja a gyorstöltés. Nemrég a Xiaomi stratégiai beruházásokat is végrehajtott, befektetett például a Verisiliconba, akik chipeket terveznek, valamint két lapkakészlet-gyártónál is szereztek részesedést. Ugyan néha lehetett hallani a Surge S2 projektről is, amely a középkategóriában versenyzett volna, azonban rengeteg akadályba ütköztek, így ez a projekt végleg elhasalt.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

facebook button final

Vásárlási segédlet: