A Xiaomi almárkája nemrég adta ki az AMD-s verziót a laptopjából amit most kedvezményes áron szerezhetünk be.

Az árára a végén térnék ki szokásomhoz híven, azonban az elején szögezzük le, hogy ez nem egy MM-ban (Tecsóban, Ósanban) megvásárolható olcsó gép. Prémium anyaghasználat jellemzi, amely nem gyenge erővel párosul, ezt pedig minden gyártó esetén meg kell fizetni. De hagyjuk is a filozofálást, lássuk mivel állunk szemben!

A laptop mérete 367,2 x 232,85 x 17,55 milliméter, míg a tömege 1800 gramm. A ház anyaga fémből lett kimunkálva, a színe szürke. A kijelző – ahogy a nevéből is sejteni lehet – 16”-es (16,1 a pontosság kedvéért), felbontása 1920 x 1080 pixel, a káva pedig meglehetősen vékony a széleken. Csatlakozókból a minimumot hozza a készülék, ahogy az ilyen típusoknál megszokhattuk, így van egy multifunkciós USB Type-C port, egy 3,5 mm-es jack csatlakozó, egy HDMI port, egy-egy USB 2.0 és 3.1-es port, valamint további egy USB Type-C port. A billentyűzet kiosztása angol, de ez a rutinos felhasználóknak nem okozhat gondot – de lehet venni magyar ékezetes matricákat, ha úgy tartja kedvünk.

A meghajtásért az AMD Ryzen 7 4700U processzor felel. Ez egy meglehetősen friss darab, 7 nm-en készül, nyolc magot tartalmaz (8 szállal), az órajele pedig 2-4,1 GHz között mozog. A GPU szerepét a Radeon RX Vega 7 látja el, míg memóriából tisztességes 16 GB (DDR4, 2400 MHz) áll a rendelkezésünkre. Tárhely tekintetében egy 512 GB kapacitású SSD-t kapunk. A Wi-Fi dual-bandes, és ac szabványig (Wi-Fi 5) kezel minden vezeték nélküli hálózatot, de egy Bluetooth 5.0-ás chip is elfért a gépben. Egy dolog furcsa kissé számomra, méghozzá a webkamera hiánya, ami meglepő egy laptopnál. Persze értem, hogy a rettentően vékony kávába a kijelző körül nem tudták betenni, de szerintem alatta elfért volna – bár én még soha nem használtam a saját kamerámat – így ez nem fájó pont a részemről. Az energiaellátásért egy 46 Wh-ás akkumulátor felel, amelyet nem a bumfordi laptop töltővel kell energiával ellátni. Helyette egy kis méretű – 5 x 5 x 2,8 centiméteres – töltő jár hozzá, hasonló, mint a mobilokhoz – természetesen nagyobb kapacitással.

Operációs rendszerből a Windows 10 Home teljesít szolgálatot a gépen, abból is a kínai verzió. Emiatt senkinek nem kell aggódni, a YouTube-on vannak videók, miképp lehet magyarosítani a rendszert, nem egy ördöngősség. A végére hagytam még egy olyan funkciót, ami még egyedibbé teszi a notebookot, és a Xiaomi ökoszisztémával függ össze. Ez pedig nem más, minthogy bizonyos (Xiaomi) eszközökkel a laptop feloldható – például egy Mi Banddel vagy egy okosórával – így nem kell jelszavakkal vacakolnunk.

Összességében egy nagyszerű kis készülékről beszélhetünk, amely hordozható, de kellő erővel rendelkezik akár komolyabb feladatok elvégzéséhez is. Ezzel a géppel szíves örömest szerkeszteném fotóimat, készítenék grafikát vagy vágnék videót is, mert kellő teljesítménnyel rendelkezik ezekhez is, nem akasztja meg pár Word doksi. Mindezért – relatíve – nem is kérnek sokat, a gép a Geekbuying oldalán Redmi16R716 kuponnal 828,99 $-ba (~263 000 Ft) kerül, az EU Priority Line szállítás – ami VÁM és ÁFA mentes – pedig ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Xiaomi RedmiBook 16 Ryzen Edition

KUPONKÓD: Redmi16R716

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: