Nem telik el nap (óra), hogy a kínai vállalat ne hallatna magáról, most három hírt is összegyűjtöttem nektek.

Ezek közül kettő telefonokról érkeztek, míg a harmadik… legyen meglepetés! Vágjunk is bele, jöjjön az első hír, amely egyből két mobilról is szól!

Redmi 9A és Redmi 9C

A friss infók szerint már holnap – azaz június 30-án – leleplezik a két olcsó telefont. A Redmi 9 már a piacon van és régóta hallani, hogy az idei sorozat három tagból fog állni, ám eddig nem láttuk az A és a C modellt. Közös tulajdonságuk, hogy nagy akkumulátorral és nagy kijelzővel rendelkeznek majd a készülékek, valamint a forma is nagy valószínűséggel megegyező lesz.

A pletykák szerint mindkét modell 6,53”-es, HD+ felbontású IPS kijelzőt kap, csepp alakú notch-csal. Ebbe kerül majd az 5 megapixeles előlapi kamera, míg az ujjlenyomat-olvasó a hátlapon lesz elhelyezve. Ezen kívül nem hiányzik majd a 3,5 mm-es jack csatlakozó, az infraport, valamint a gyorstöltés támogatása – és végre itt is „alap” lesz az USB Type-C port.

A Redmi 9A – állítólag – Helio G25-ös Soc-cal érkezik, amely mellé 3 GB memória és 32 GB tárhely társul. A hátlapon az elsődleges szenzor felbontása 13 megapixel lesz, mint a „sima” Redmi 9 esetében.

A Redmi 9C esetében viszont két változat is szóba került, ebből az egyik NFC támogatással rendelkezik. Ennek a főkamerája ugyanúgy 13 megapixeles lesz, ami mellé egy 2 megapixeles egység kerül. Az NFC nélküli verzió esetén a kamerák száma megnő. Itt három kamera lesz a hátlapon, ezek felbontása 13 + 5 + 2 megapixel lesz. A meghajtásról a MediaTek Helio G35 gondoskodik, amely mellé 3 GB memória, illetve 64 GB tárhely kerül.

Redmi K40

A friss pletykák között szerepel a Redmi K40 is. Ugyan még csak nemrég debütált a K30-as sorozat, de lehetséges, hogy hamarosan érkezik a vérfrissítés – akár már júliusban. Egy kínai szivárogtató már meg is pedzegette, hogy az új modell a MediaTek Dimensity 1000+ SoC-cal fog érkezni, és természetesen nem hiányzik majd az 5G támogatottság sem. Emellett az is napvilágra került, hogy a kijelző támogatni fogja a 120 Hz-es képfrissítést, illetve az előlapi kamera egy kameralyukba kerül majd. A 3C-nél rábukkantak egy modellre, nevezetesen az M2006J10C modellszámú készülékre, amely valószínűsíthetően a Redmi K40 lesz. Ebből tudni, hogy a készüléket egy 33 W-os töltővel szállítják majd, az akkumulátor mérete pedig 4500 mAh lesz. A hírek között szerepel továbbá, hogy a hátlapi kamerák közül a főszenzor a Sony féle IMX686 lesz, amely 64 megapixelesfelbontással bír. Ugyanez a lencse található a Redmi K30 5G modellben is, így ezt örökli az előd modelltől, viszont biztosan továbbfejlesztették.

Ninebot Kart Pro

A végére egy kis csemegét hagytam, ami ugyan nem a Xiaomitól származik, hanem az ökoszisztémájukhoz tartozó Ninebottól. Aki kicsit is ismeri őket, tudja, hogy mire számítson. Nos, a cég – ugyan már a hónap elején bejelentette – Kínában megkezdte a legújabb, No.9 Kart Pro értékesítését. Már a megjelenése is brutális, és a tudása sem mindennapi. A cég nagyjából két évet (!!!) foglalkozott a fejlesztéssel és teszteléssel, ami alatt 33 000 kilométert toltak bele. A kialakítása láttán sejthető, hogy ezzel versenyezni is lehet, aerodinamikai kiegészítők kerültek a vázra, LED-es fényszórókkal szerelték fel és a pedálok is fémből vannak. A gokart két, léghűtéses motorral van felszerelve, ezek maximális teljesítménye 2400 W, míg a maximális sebessége 37 km/h.

A gokart akkumulátora 432 Wh-ás, amellyel 62 kört képes futni a 400 méteres pályán (24,8 km hatótáv). Bónuszként négy darab, 8 W-os hangszórót is beépítettek, amelyek Bluetooth segítségével képes megszólaltatni a zenét. És hogy teljes legyen az élmény, egy „Dynamic Cornering” alkalmazáshoz is csatlakoztatható a versenygép, amely a kanyarokban a “flip” és “push ahead” módokat is kínál. Végére hagytam a feketelevest. Egyrészről a modell jelenleg csak Kínában érhető el – a nemzetközi értékesítésről egyelőre nincs hír, másrészt az ára sem pénztárcabarát. Jelenleg 8 998 jüan-t (~401 000 Ft) kérnek érte.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: