Tartalomfogyasztásra még mindig egy tablet a legjobb választás, emellé a példány mellé pedig extrák is járnak, amitől még vonzóbb az ára.

Ha gyorsan meg szeretnénk nézni valamit a neten, vagy csak válaszolni egy e-mailre, a legtöbb ember már nem a számítógépet/laptopot kapcsolja be. A telefon mindig kéznél van, hisz alig merjük magára hagyni (még valami baja lenne). Be is van kapcsolva, fel is van töltve, és már a kijelző sem 3-4-5 colos. De sokan vannak – köztük én is – akiknek ez kényelmetlen, mivel a kijelző azért nem erre lett tervezve. Nekik jöhet jól egy tablet, például a címben is említett Teclast M16, ami most igen kedvező áron vásárolható meg.

A mérete 277 x 174 x 8 milliméter, míg a tömege 727 gramm. Nem pehelysúlyú, mivel a borítása a kinézet ellenére fémből van. A bekapcsoló- és a hangerőszabályozó gombok a jobb oldalra kerültek (fekvő pozícióból nézve), míg bal oldalt az USB Type-C töltőport, a 3,5mm-es fülhallgató kimenet, és extraként egy micro HDMI kimenet és az SD/SIM kártya tálcája pihen. Igen, a gép fogad SIM kártyát is, erről majd később. Alul csupán a billentyűzet dokkolója található, míg a hátlapon egyedül a 8 megapixeles kamera figyel középen, a tablet felső részén. Az előlapon a 11,6”-es, Full HD felbontású IPS panel kapott helyet – hol máshol – ami fölött a 2 megapixeles előlapi kamera csücsül. A képarány 16:9, filmezéshez tökéletes.

A gép agya a MediaTek Helio X27. Ez egy 10 magos központi egység, ebből 4 mag az ARM Cortex-A53 (1,5 GHz) mellé jár szintén 4 darab ARM Cortex-A53 mag (2 GHz) valamint 2 darab nagy teljesítményű ARM Cortex-A72 mag (2,6 GHz) is. A GPU szerepét az ARM Mali-T880 MP4 (875 MHz) látja el, memóriából 4 GB-ot kapunk, a tárhely mérete pedig 128 GB. A Wi-Fi dual-bandes (2,4 & 5 GHz), támogatja a b/g/n hálózatokat, míg a Bluetooth 4.0-ás. A helyzetünket a GPS és A-GPS határozza meg, az egész szerkezet energiaellátását egy tisztességes méretű, 7 500 mAh-ás akkumulátor látja el. A belső tárhely természetesen bővíthető, maximum 128 GB-os memóriakártyát képes fogadni a tablet, valamint egy darab SIM kártyát. Az M16 4G képes, szerencsére – global verzió lévén – a B20-as sáv támogatása adott – így bárhol varázsolhatunk netet.

Eddig sem volt rossz a specifikáció, azonban tartogat még meglepetést a táblagép. Alapból jár hozzá egy billentyűzet, ami dokkoló is egyben. Így kényelmesen tudunk böngészni, szórakozni, de a munkát is megkockáztatom – akár egy külső monitorra is ráköthető a gép – és az irodai programok vígan elfutnak rajta.

GyártóTeclast
ModellM16 tablet
Méret és tömeg277 x 174 x 8 milliméter
727 gramm
CPUMediaTek Helio X27
2 x 2,6 GHz Cortex-A72
4 x 2,0 GHz Cortex-A53
4 x  1,6 GHz ARM Cortex-A53
RAM4 GB (LPDDR3)
RAM4 GB (LPDDR3)
Tárhely128 GB (maximum 128 GB-os SD kártyával bővíthető)
Kijelző11,6″ OGS IPS kapacitív képernyő (1920 x 1080 pixel)
 KameraElőlapi: 2 megapixel
Hátlapi: 8 megapixel
Wi-Fidual-band (2,4 & 5 GHz) 802.11 b/g/n
Bluetooth4.0
OTATámogatott
OTGTámogatott
GPSTámogatott (GPS, A-GPS)
4GTámogatott
GSM: B2/B3/B5/B8
CDMA800: BC0
WCDMA: B1/B2/B5/B8
TD-SCDMA: B34/B39
TD-LTE: B38/B39/B40/B41
FDD-LTE: B1/B2/B3/B5/B8/B20
Akkumulátor kapacitása7 500 mAh
Nyelvtöbbnyelvű
Csatlakozók1 x USB Type-C
1 x 3,5 mm-es fülhallgató csatlakozó
1 x micro HDMI
1 x DC port
1 x micro SD foglalat
1 x dokkoló port (mágneses billentyűzethez)
1 x SIM kártya foglalat
Csomag
tartalma
1 x Teclast M16 tablet
1 x billentyűzet
1 x USB kábel
1 x SIM tű
1 x töltő
1 x adapter

Az egyetlen – szerintem apró – negatívum a szoftverben fedezhető fel. A Teclast M16-on ugyanis az Android 8.0 teljesít szolgálatot – remélhetőleg vagy van, vagy hamarosan lesz rá frissebb is, bár ezzel is simán elmegy a gép. Az ára pedig parádés! A Banggoodon most az akciós árból is faraghatunk pár dollárt, a BG4fb634 kuponnal így 185,99 $-ért (~55 000 Ft) juthatunk hozzá. A szállításEU Priority Line – további 2,6 $-ba (~770 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Teclast M16 tablet billentyűzettel

Kuponkód: BG4fb634

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: