Ha adunk magunkra valamennyit, a számítógéphez tartozó (gamer) fülhallgatót nem csak ledobjuk az asztalra, ha nem használjuk.

Én szeretem a rendet magam körül – minden téren – és a gép perifériáit, kábeleit is szeretem esztétikusan elrendezni. És ha már figyelünk a részletekre, akkor a fülesnek is adjunk esélyt, hogy jól nézzen ki – mondjuk egy állványon. Eddig a Xiaominál mondtam el több alkalommal is, hogy mindent (is) gyártanak, nos, ez lassan a BlitzWolf-ra is igaz. Fejhallgatóállványt eddig nem sokat láttam a webshopokban, mivel kevesen is gyártanak, és a legtöbb eléggé „fapados”. Ami annyit tesz, hogy egy fém állvány, és rárakhatjuk a fejhallgatót, vagy esetleg megspékelik egy kis fával, hogy minőségibb hatást keltsen. Most ebbe a szegmensbe kóstol bele a BlitzWolf, amely tud egy-két extrát mutatni a megszokott kedvező ár mellett. A név megint csak a tőlük megszokott, hivatalosan BlitzWolf BW-GTK0 lett, de ezt az életben nem jegyzi meg senki, így én is csak megemlítettem most.

Kezdem a szokásos dolgokkal, azaz a mérettel, amely 166 x 134 x 256 milliméter, valamint a tömeggel, ami 236 gramm lett. A szerkezet két egységből áll, magából a tartóból, valamint a lábakból – ezek külön felcsatolhatók, de enélkül nincs is sok értelme az egésznek. Anyaga ABS, a színe szürke és fekete, míg a logo és a felirat piros. Megvallom, nekem tiszta feketén, piros feliratokkal jobban adná a cucc, de így sem néz ki rosszul. A formavilága erőt sugároz, mindenhol kemény élekkel találkozunk, semmi lekerekítés. Gamer állvány, ami egyértelműsíti, hogy nem hiányozhat róla az RGB LED, mégpedig hol máshol is kapna helyet, mint az elején, egy függőleges csíkban. Alatta a logo esetén hiába tűnik úgy, hogy az is képes világítani, nincs így. A LED csík több módon kalibrálható, vagy egy színt jelenít meg – piros, zöld, kék, lila – vagy folyamatosan változtatja a színét. Ezt a jobb oldalt található kis gomb segítségével tudjuk szabályozni.

Emellett még – szintén a jobb oldalon -. található két USB 2.0-ás port, amelyek nemcsak árammal láthatják el a rákötött eszközöket, de adatátvitelre is alkalmas. Azaz akár USB HUB-ként is működhet, így nem kell a gépen keresni szabad portot, az asztalon, a kezünk ügyében is akad egy-kettő. Mindezek mellett még egy szabványos 3,5 mm-es jack csatlakozó is helyez kapott, hogy a fülest ebbe dughassuk. Ez nemcsak a stereo, de a 7.1-es hangzású fejhallgatókkal is elboldogul.
A gépünkkel, legyen akár PC akár laptop, USB kábellel köthetjük össze, így a két szerkezet között csupán egy kábelre van szükség.

Összességében el lehet mondani, hogy nem néz ki rosszul, és praktikus. Nemcsak a fülest rakhatjuk rá, de USB elosztóként is működik, és aki szereti a csili-vili megjelenést, még fényorgiát is produkálhat. Az ára pedig nem is vészes, főleg a 935d63 kuponnal. Ez esetben 21,99 $-ért (~6 630 Ft) juthatunk hozzá, míg a szállítása 1,33 $-ba (~400 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-GTK0 gamer fejhallgató állvány

Kuponkód: 935d63

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: