A technikai kütyükért inkább mi, férfiak rajongunk, de a hölgyeket is meglephetjük egy-két újdonsággal a technika színes palettájáról, amit örömmel használhatnak.

Igen, tudom milyen nap van ma – hiszen kikerülhetetlennek számít már. Ma van Valentin, azaz a szerelmesek napja – amiért megvallom, soha nem rajongtam igazán. Az érzésekkel nincs bajom, de ne egy nap szóljon csak erről. Mert ha MA nem veszel virágot-csokit-ékszert-bármit, akkor nem szereted a párod – ami nem igaz. Nem csak adott napokon (Valentin nap, évforduló, születésnap, névnap, karácsony) lehet meglepni szerettünket, hanem bármikor. Nem kell hozzá semmilyen esemény, sem nagyértékű ajándék, egy spontán kis meglepetésből is tudja, hogy szeretjük, és fontos számunkra. Mert örömet szeretnél szerezni, csak úgy…Éppen ezért állítottam össze pont a MAi napra ezt a kis válogatást, amivel meglephetjük kedvesünket az év többi napján.

Tartósított rózsa üvegben

Ez az ajándék kicsit kilóg a sorból, mivel a technika itt elég kevés szerepet kapott. Egy kis üvegben, amelynek mérete 10 x 11 centiméter, egy színezett rózsa pihen dekorfüvön. A kupak alja egy kis LED-et rejt, ezzel lehet megvilágítani az üvegcsében rejlő virágot. Szerencsére elemmel működik – 2 darab gombelemet kér a LED – így azok cserélhetők, sokáig lehet használni. Ha nem tetszik a kapott virág, akkor DIY módon mi magunk is tehetünk bele másfajtát, amilyet éppen kedvesünk szeret.
Egyszerű, mégis szerintem kedves kis ajándék, így nem is kérnek érte sokat. Az ára 10,5 $ (~3 140 Ft), a szállítása pedig ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Tartósított rózsa üvegben


Jordan&Judy sminktükör

Mondhatni, kötelező darab minden korosztály számára. A mérete 238 x 168 x 25 milliméter, míg a tükör 232 x 162 milliméter. Anyaga műanyag, hordozható, illetve a hátlapból is támasztólábak is előhívhatók, hogy stabil tartást biztosítsanak a szerkezetnek. Itt már kapunk néhány olyan funkciót, amely miatt jobban is illik a profilunkba. Na, nem készíti el a hölgyek sminkjét, ellenben kapott világítást, amely szabályozható. Itt nemcsak a fényerőt (120 – 280 – 525 lux) de a színhőmérsékletet is szabályozhatjuk (6500±500 K, 4500±500 K, 3000±500 K) a tükör alján lévő gomb segítségével. Összesen 33 darab LED kapot helyet a keretben, amelyek kellően meg tudják világítani az arcot. Az energiát egy beépített akkumulátor biztosítja, ez 2400 mAh-ás kapacitású, micro USB kábel segítségével tölthetjük újra.
Nem egy ökör ára, a BGCN1722 kuponnal most 14,99 $-ért (~4 485 Ft) hazavihető, a szállítása 1,36 $-ba (~406 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

 Jordan&Judy sminktükör

Kuponkód: BGCN1722

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!

 


BlitzWolf kézmelegítő 

Ki ne hallotta volna már egy nőtől, hogy fázik? Az, aki még nem találkozott egyetlen hölggyel sem. A kínaiak mindenbe raknak már fűtőszálat – létezik fűthető fehérnemű – de ez kifejezetten a fagyos kezek ellen készült szerkezet. Kicsi – azaz 104 x 63 x 36 milliméter – és könnyű – 132 gramm – szerkezetről van szó, a formája kerekded. Nem is csoda, hiszen így jól a kézbe simul, és gyorsan felmelegíti a hideg kacsókat. Mindkét oldalán képes leadni a termelt hőt 3 fokozatban. A legkisebb esetén 35-42oC-ra melegszik fel, míg közepes módban már 40-48oC között bocsát ki hőt, legerősebb fokozatban pedig már 48-55oC között képes hőt leadni – ezzel megmentve kedvesünk hideg kezecskéjét, ha már a mi testhőnk kevésnek bizonyulna. A működésért egy 5200 mAh akkumulátor felel, ezzel 4-8 órán át képes működni, míg a töltése 2-3 órát vesz igénybe – amely USB-n keresztül történik.
Az ára baráti, 16,99 $-t (~5 080 Ft) kell kicsengetnünk, a szállítás további 3,48 $-ba (~1 040 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf kézmelegítő 


Multifunkciós szemmasszírozó

A gyengébbik nem egyik vesszőparipája a szem körüli ráncok, táskás, és ki tudja még mi. Ahhoz, hogy szebbik felünk még szebb legyen, itt egy mindent tudó készülék. Az elején felhívom a figyelmet, hogy tilos használni azoknak, akiknek bármiféle szembetegségük van (szemészeti műtéten átesett, glaukóma, szürkehályog és a retinaleválás) esetleg stroke-ban, magas- vagy alacsony vérnyomásban szenvednek!
A mérete 20 x 11 x 9 centiméteres, anyaga ABS és PU szövet. A működéshez szükséges energiát egy 1200 mAh-ás akkumulátor biztosítja, amelyet USB-n keresztül tölthetünk fel. A szerkezet külső részén egy kis panel kapott helyet, amely piktogramokkal van teletűzdelve – hogy éppen mit állítottunk be. Ugyanis nem csak masszázsfunkcióval rendelkezik ez a szerkezet, de képes hőt is kibocsátani, valamint levegőt keringteteni, de még Bluetooth-on keresztül zenét is szolgáltat a teljes relaxációhoz. Ötféle, előre beépített program közül választhatjuk ki a nekünk megfelelőt, amik segítenek ellazulni vagy éppen felfrissülni. A nagy lazulás közben sem kell attól tartanunk, hogy véletlen elalszunk, és a gép több órán át működne, ugyanis automatikusan kikapcsolja magát 10 perc múlva, ha vége a programjának.
Most akciósan, 32,88 $-ért (~9 835 Ft) vehetjük meg, a szállítása pedig 1,57 $-ba (~470 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Multifunkciós szemmasszírozó


TENS nyakmasszírozó

Nemcsak a szem, a nyak is el tud fáradni nap végére, és egy masszázs sokat segíthet. Ha épp nem lenne kéznél egy/két erős kéz ehhez a feladathoz, akkor vethetjük be ezt a masszírozógépet. A szerkezet 140 x 85 x 148 milliméteres, a tömege 340 gramm. Négy masszírozófej végzi a munkát, összesen hatféle mód és tizenötféle erősségi szint közül választhatunk, emellett hőt is képes kibocsátani. A kezelés, amely nagyjából 15 percig tart, a TENS 5.0-ás impulzusmasszázst használja a gép, azaz alacsony frekvenciájú impulzussal dolgozza meg a nyakat és a környező izmokat. A vezérlés a nyakpánt oldalán található gombokkal lehetséges, ezekkel minden funkció – és azok erőssége is – állítható.
Egyszerű szerkezet, ezért most az akciós ára is tetszetős. Villámakció keretében – csak piros színben – most 12,99 $-t (~3 885 Ft) kérnek érte, a szállítás 1,44 $-ba (~430 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

TENS nyakmasszírozó


Kingwear KW10 okosóra

Ez az óra… vagyis inkább aktivitásmérő hölgyeknek készült – mint a képen is látszik. A tok mérete 45 x 38 x 10,8 milliméteres, míg a tömege 70 gramm, anyaga rozsdamentes acél. Kétféle színben rendelhető, amely ezüst- vagy rózsaarany lehet, ez befolyásolja a választható szíjat is. A kijelző egy 1,04”-es IPS panel, felbontása 240 x 198 pixel.  A hátoldalon kapott helyet a mágneses töltőcsatlakozó, valamint az optikai érzékelő, míg oldalt a korona pillantható meg. Ez a ki- és bekapcsolásra szolgál, míg a vezérlés az érintésérzékeny kijelzővel oldható meg. A telefonnal a Bluetooth 4-es verziójú chip segít kapcsolatban maradni, amelyhez minimum Android 4.4 vagy iOS 8-as verzió szükséges. Az egész szerkezet IP 68-as védelemmel rendelkezik, így a ráfröccsenő víz, a kézmosás, de még az úszás sem tehet benne kárt a gyártó szerint. Az energiaellátásért egy 120 mAh-ás akkumulátor felel, nagyjából 7 napig képes működni, a töltés pedig mindössze 2 órát vesz igénybe. A funkciók a szokásosak, azaz a hívás/SMS értesítés, sporttevékenységek nyomon követése, pulzusmérés stb. Mivel hölgyeknek készült, számukra egy hasznos funkció még belekerült az órába, ami nem más, mint az úgynevezett élettani emlékeztető. Ez nem mást takar, mint a menstruációs ciklus nyomon követését. Az óra képes feljegyezni az egyes ciklusokat és kiszámítani, mikor közeledik az ovuláció, így próbálva könnyíteni a nehéz napok átvészelését – felkészülni rá.
Egyszerű, elegáns darab, így tényleg bárhol megállja a helyét. Az ára pedig 34,99 $ (~10 465 Ft), míg a szállítás további 1,87 $-ba (~560 Ft) kerül.  A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Kingwear KW10 okosóra

Természetesen a sort folytathatnám szinte a végtelenségig – de nem teszem meg. Ezek a termékek véleményem szerint a gondoskodást is megmutatják a másik iránt. Mert nemcsak hasznosak, de azt is jelzik, törődünk szerettünkkel. És így végszóként csak annyit mondhatok, hogy egy egész évet ne egy napba sűrítsünk be, ne csak a mai nap mutassuk meg, mennyire szeretjük a másikat.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: