A neves gyártó egy igen puritán kinézetű egere került a terítékre, és mivel a hazai ár majdcsak feléért lehet megvenni, érdemes közelebbről is megvizsgálni.

Amint meghallom a gamer kifejezést bármilyen eszköz esetén, egy túlcsicsázott, millió színben pompázó cucc ugrik be. Pedig, mint most is látható lesz, nem kell ennek így lennie. Erről az egérről sem hiányzik a LED világítás, azonban ezt elég diszkréten oldotta meg a Razer, épp emiatt (is) akadt meg rajta a szemem. Hiába gamer az egér, természetesen nem csak játékosoknak ajánlott, hanem mindenkinek, akinek szükséges a precizitás az egér esetében.

A mérete 127 x 61,7 x 42,7 milliméter, míg a tömege 96 gramm. Anyaga a megszokott műanyag, amely fekete színben pompázik, egy kis neonzöld színezetet csupán a görgők széle, illetve a hasán a mintázat kapott. Ez utóbbi kapott egy kis háttérvilágítást, amely csak zöld színben képes világítani – az összhatás így megmarad. Fehér színben is kapható, ekkor az egész egér egyszínű, és a világítása is ebben a színben pompázik. A kialakítása jobbkezes, illetve ahogy az ma már alap, ergonomikus. Összesen 5 gomb kapott rajta helyet, ezek mechanikus kapcsolókkal működnek, élettartamuk 10 millió kattintás, ami pár órás használatra elegendő lehet. A gombok programozhatók, egy játékosoknak szánt egérnél ez nem is kérdéséses.

A számítógéppel USB kábelen lehet összekötni, a zsinór hossza 1,8 méter. A mozgást optikai érzékelővel követi le, ennek érzékenysége maximum 6 400 dpi lehet. Ez nemcsak a hardcore játékosoknak, de a precíz munkát igénylő feladatok döntő többségére is elegendő lesz. Az egér képes lekövetni a maximum 30 G-s gyorsulást, ami 220 hüvelyk (558,8 cm)/másodperc-et jelent. Ez nem semmi teljesítmény, mondhatni minden mozdulatot lekövet a kicsike.

Az egér minden funkcióját a Razer Synapse 3 programmal tudjuk elérni a speciális opciókat és a részletes vezérlést beállítani.

A Razer márka régóta jól csengő név a hardverpiacon, így a minőség nem is kérdéses. Az egér kinézete visszafogott, így nem csak játékosok vehetik jó hasznát, de egy irodában sem fog nagy feltűnést kelteni – mégis jobban lehet vele dolgozni, mint amiket a cégek adnak.

Legvégül jöjjön az ár, amit, mint mondtam, nagyjából a fele a hazainak. A Geekbuying-on most 29,99 $-t (~9 750 Ft) kérnek érte, a szállítása pedig ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Razer DeathAdder Essential


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: