A házimunka olyan, mint egy jó párkapcsolat – soha nem ér véget. Utóbbiban nem tudunk segíteni, de a házimunka elvégzését meg tudjuk valamelyest könnyíteni.

Ismét a horgunkra akadt egy porszívó, amely ugyan emberi ténykedés mellett képes csak működni, cserébe a madzagokkal nem kell bajlódni. Szerintem a mérnökök mellett a marketingesek is Star Wars fanok (nagyon helyes), hiszen a forma is megállja a helyét a filmben – ahogy a tudása is – és a névválasztás sem lehet a véletlen műve. A csomagba ennek ellenére ne is keressük se a Millennium Falcont vagy ahogy már említettem Chewbacca-t, de ezért az árért Solo önmagában is jó vételnek tűnik.

A szerkezet mérete 1227 x 227 milliméter, míg a tömege 2,6 kilogramm. Színe fehér-piros, a teljesítménye pedig kereken 300 W, a motor pedig 80 000 fordulat/percen képes üzemelni. Elsőre nem tűnik soknak, de a lényeg úgyis a szívóteljesítmény, amely 18 Kpa, ezzel az erővel az erősen szennyezett felületeket is játszi könnyedséggel megtisztíthatjuk. A koszt egy 0,4 literes portartályba gyűjti a porszívó, amelybe magától értetődően HEPA filter is került, hogy a lehető legkevesebb káros anyag jusson vissza a levegőbe.
Az akkumulátora 2 000 mAh-ás, amely a kiválasztott erősségtől függően akár 48 perces működést is lehetővé tesz. A falra szerelhető dokkoló és töltő segítségével a lemerült telepeket 3,5 óra alatt lehet újra energiával ellátni.

Az egész szerkezet amúgy két részből áll. A fő egység képezi az egész lelkét, ugyanis itt kapott helyet az akku, a motor és a portartály is. A megfelelő súlyelosztás – és a könnyű használat érdekében ez a markolat alatti, kis lapos részben van elrejtve. Közvetlen a markolat fölött, a csukló magasságában található a motor, amihez a portartály kapcsolódik. A motorrész henger alakú, és annak a végében találjuk a nagyméretű LCD kijelzőt. Azon kívül, hogy ez jelzi a 21. századi technikát, gyakorlati haszna is bőven akad. Itt jelennek meg a legfontosabb dolgok, úgymint a szívóerő kijelzése vagy az akkumulátor töltöttsége. Ezek mellett itt tudjuk egyálltalán ki- és bekapcsolni a porszívót, vagy kiválasztani a szükséges tisztítási módot (erősséget) is.
A másik fő része az egész egységnek a cserélhető kefék, valamint a toldócső. Utóbbit mindenki ismeri, a kefék esetén kapunk egyet, amely a padló tisztítására alkalmas, egyet a résekben összegyűlt szennyeződések eltávolításához. Ennél a végére egy kefével ellátott fej is rácsúsztatható – egybe vannak építve, így 2in1.

Nem rossz kis szerkezet ez sem összességében, főleg ha az árát is figyelembe vesszük. Ugyanis a TROUVER10 kuponnal most mindössze 139,99 $-t (~45 500 Ft) kell fizetnünk, a szállítás pedig ingyenes lengyel raktárból! A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

TROUVER Solo 10 vezetéknélküli porszívó

Kuponkód: TROUVER10

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: