Hamarosan a mobilunk és a számítógépünk (Android és Windows 10) még szorosabbra fűzi majd a barátságát.

Régen elmúltak azok az idők – személy szerint sajnálom – amikor a Nokia telefonok Windows Phone-t futtattak. Az ötlet jó volt, a rendszer stabilan működött, és nem kellett erős vas a rendszer alá. Viszont a (vásárló)közönségnek nem jött be a szoftver, így az idő előrehaladtával szép lassan eltűnt a süllyesztőben. Az elmúlt időben a Microsoft azonban nyit az Android felé, és jó irányban. Már mi is beszámoltunk a Your Phone Companion (Csatolt telefon) alkalmazásról, és a különféle saját szoftvereket is egyre nagyobb kedvvel portolják a zöld robotos rendszerre.

Ennek a nyitásnak a legnagyobb durranása következik nemsokára, ugyanis a Windows 10 hamarosan lehetővé teszi, hogy különféle Android alkalmazásokat futtathassunk a számítógépünkön. Ennek a programnak a neve a Link to Windows, és a Samsung már ki is emelte a Galaxy Note 20 és a Tab S7 bemutatójában. Az Insider programban résztvevő vállalkozó szellemű userek már ki is próbálhatják, de valószínűleg nem kell sokat várniuk az átlag felhasználóknak sem, hogy ezt az új funkciót igénybe vehessék – amire nagyon kíváncsi leszek.

Természetesen sok kérdés marad – egyelőre – megválaszolatlan a Link to Windows-zal kapcsolatban. Lehet, hogy nem minden készülék fogja támogatni első körben, illetve az már előre borítékolható, hogy az alkalmazások között is lesz olyan szép számmal, amelyek nem támogatják majd a tükrözést. Ennek okai között lehetnek jogi akadályok, de a biztonság is fontos szempont. Viszont egy stream vagy egy játék gond nélkül elfut majd az asztali gépünkön vagy a laptopon is.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: