Pecások hasznos kis segédje lehet ez a kis távvezérelhető csónak, ha már Főkukaca nincs a nagy ho-ho-horgásznak.

Családom – keresztapám és unokatestvéreim – a pecázás nagy szerelmesei voltak mindig is. Én ebből a sporttevékenységből kimaradtam (panelgyerek lévén), de néhány nyáron át velük tarthattam egy horgásztáborba. Jó móka volt, bár meg kell hagyni, kívülállóként vettem csak részt, talán kétszer, ha volt kezemben pecabot. Ugyan se engedélyem, se felszerelésem, de még vágyam sincs eme hobbi űzésére, de tudom, hogy sokaknak ez a legfőbb kedvtelés. Ahogy azt is, hogy a tényleges szórakozás/sport előtt fontos mozzanat a beetetés. Na, ez az egy dolog, amit tiniként gyakoroltam, hiszen a célbadobáshoz hasonlít, és jó móka volt. Nos, erre a feladatra is bevethető a modern kori technika, azaz hogy tényleg oda kerüljön az etetőanyag, ahová mi gondoltuk.

Ebben lehet segítségünkre az 55 x 27 x 17,2 centiméteres, 1 862 gramm tömegű kis csónak.  Igazi kis lopakodó versenygépnek tűnik, matt fekete festése és a hátsó két hajócsavar ezt tükrözné. És pont ezeknek mond ellent a méretes antenna, valamint a tatnál található két siló, amelybe az etetőanyag tehető. A hajó/csónak orrában két kis fehér LED is helyet kapott, így este – de inkább szürkületben – meg tudjuk világítani a vízfelszínt, és láthatjuk, épp merre jár a kis szerkezet. A pontos pozíció belövése érdekében ezért még hátra is került két kék LED, így jobban lehet navigálni.

Az antenna mérete az ekkora gépekhez mérten elég nagy – nekem egy router antennáját juttatja eszembe. Nem hiába lett ekkora, hiszen a távirányítótól mintegy 400 – 500 méterre tud eltávolodni a hajó, hogy kiürítse a rakterét. A távirányító sem egy aprócska darab, hiszen erről lehet mindent vezérelni. Külön – külön az első- és hátsó fényeket, ahogy a motorok is önállóan vezérelhetők (erő és irányítás), és a silók is. Mindenhez külön kapcsoló tartozik, így a silók is egymástól függetlenül működtethetők. Ezekbe nem mellesleg összesen 2 kiló anyagot tehetünk beléjük.

Pecások nagy örömére – vagy akár megvehetjük a gyereknek is – most akciósan juthatunk hozzá a Tomtopon. Villámakció keretében 92,93 $-t (~28 045 Ft) kérnek érte, a szállítás további 6,06 $-ba (~1 830 Ft) kerül. De legalább német raktárból jön a csomag, amely 3-5 munkanap alatt itt is van. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Távirányítós etetőhajó

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: