A Xiaomi számára nincs lehetetlen, ha eszközök okosításáról van szó, erről újfent tanúbizonyságot tettek.

Xiaomi Aerox 01

Most a hagyományos U lakat került a kínai techvállalat célkeresztjébe, és megmutatták, mit tudnak kihozni belőle. És amit kihoztak, az igen tetszetősre sikerült, mind a külcsín, mind a belbecs szempontjából. Külsejét szemügyre véve a megszokott egyszerű és letisztult formákkal operálnak továbbra is, nekem tetszik ez a fajta design. Fizikai paramétereit tekintve két verzióról beszélhetünk, a hosszabb verzió 30 x 13 x 3,22 centiméteres, míg a rövidebb 22,48 x 13 x 3,22 centiméteres méretekkel rendelkezik, tömegük  pedig 1360 / 1200 gramm. Ebből már sejthetjük is, hogy nem egy műanyagból összetákolt szerkezetet kapunk, rozsdamentes acélt használtak a gyártás folyamán. Ezt borították be PVC-vel, aminek a színe matt fekete lett, amit egy diszkrét piros csíkkal bolondítottak meg az U részen, ezzel megtörve az egyhangúságát, és lendületet adva a formának.

Xiaomi Aerox 02

Az okosságát a beépített ujjlenyomat-olvasónak köszönheti, amely 0,5 másodperc alatt azonosítja a felhasználót, és nyitja a zárat. Szerencsére akkor sincs probléma, ha többen használnak egy ezzel a lakattal lezárt eszközt, mivel akár 9 felhasználót is képes kezelni az adatbázisa. Az eszköz energiaellátásáért a beépített 260 mAh kapacitású akkumulátor üzemelteti – ennek készenléti ideje 12 hónap – ezt USB kábel segítségével lehet másfél – két óra alatt 100%-ra visszatölteni. 15%-os töltöttségi szintnél azért jelzi a felhasználónak, hogy ideje energiát pumpálnia bele, hogy ne merüljön le a szerkezet, de amennyiben ez megtörténne, akkor sincs nagy baj, mivel egy egy mechanikus kulcsot is kapunk hozzá, amivel bármilyen esetben kinyithatjuk a zárat – hacsak nem felejtettük el, hova is raktuk, vagy hagytuk otthon.

Xiaomi Aerox 03

Mivel ki van téve a lakat az időjárás viszontagságainak, ezért IP65-ös védelemmel is ellátták (az eszköz teljesen zárt és védett a szilárd anyagok és szennyeződések ellen, és kisnyomású vízsugárnak is ellenáll), így nem kell aggódni, ha elkapna az eső, ezt biztosan  kibírja.

Xiaomi Aerox 04

Természetesen ez az eszköz sem kínál 100%-os védelmet pl. a kerékpárnak, de egy olcsó “gagyi” lakathoz képest jóval nagyobb biztonságot ad, és nem 2 perc, amíg feltörik.  Akinek van egy komolyabb kerékpárja (elektromos rollere) biztos hallotta már azt az aranyköpést, hogy a védeni kívánt eszköz árának nagyjából 10-20%-áért érdemes lakatot venni. Ha így  nézzük, akkor a mostani árával simán belefér, főleg ha egy több százezer forint értékű kerékpárról van szó.

Főbb jellemzői:

  • Ujjlenyomat-olvasó
  • 9 felhasználó támogatása
  • 0,5 másodperces gyors kinyitás
  • Rozsdamentes acél és fém test, műanyag védőburok
  • 260 mAh-ás beépített Li-ion akkumulátor
  • 12 hónapos készenléti idő
  • Kevesebb, mint 15 százalékos akkumulátor-emlékeztető
  • 1,5 – 2 óra töltési idő
  • Tápegység üzemmód: USB tápegység
  • IP65 vízálló és porálló
  • Mechanikus kulcs, lemerülés esetén is nyitható-zárható
  • Nagyobb lakat mérete: 30,00 x 13,00 x 3,22 cm
  • Kisebb lakat mérete: 22,48 x 13,00 x 3,22 cm
  • Nagyobb lakat tömege: 1200 gramm
  • Nagyobb lakat tömege: 1360 gramm
  • Csomag mérete: 32 x 15 x 5 cm
  • Csomag tömege: 1500 gramm

Csomag tartalma:

  • 1 db lakat
  • 1 db kulcs
  • 1 db töltőkábel
  • 1 db használati utasítás (kínai nyelven)

Xiaomi Aerox 05

Amennyiben szeretnéd megvenni eme remek lakatot, ezt most megteheted a Gearbest oldalán egy villámakció keretében. A kisebbik lakat 61,30 dollár (~17 716 Ft), a nagyobb pedig  65,65 dollár (~18 963 Ft) ellenében ingyenes Priority Line szállítással lehet a miénk. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Xiaomi AreoX


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: