Ez lehet majd valamelyik következő csúcstelefon egyik újdonsága, amire egyre nagyobb igény jelentkezik.

Xiaomi toltesmegosztas 01

Miért is írtam, hogy valamelyik csúcstelefon? A válasz pofonegyszerű, főleg azoknak, akik képben vannak a Xiaomi termékpalettájával. A Xiaomi minden évben két flagshipet ad ki, egyik a Mi széria – a következő a 10 lesz jövő év tavaszán -, valamint a Mix szériát – amit minden ősszel mutatnak be – és a 4-es lesz a következő a sorban. Csakis ebben a két telefonban jelenhet meg az új opció.

Xiaomi toltesmegosztas 02

Jó ideje létezik már a QI (csí) – vezetékmentes töltés a mobilokban, és egy ideje már a vezetékmentes töltésmegosztás is megjelent a piacon. Ez ugyan csak pár készülékben érhető el, amiket a gyártók természetesen a prémium kategória tetejére pozícionáltak (Huawei, Samsung). Ebbe a szűk „elitbe” kíván a Xiaomi is beállni a saját megoldásával, erről egy XDA tag számolt be a MIUI béta ROM átvizsgálása után, amiben erről szóló kódsort fedezett fel. A beállítások menüben a „töltésmegosztás engedélyezése” opció került bele, az ehhez tartozó leírás pedig kifejti, hogy a funkció segítségével a felhasználó más eszközöket tölthet ezzel a megoldással. A töltésmegosztás 90 másodperc után automatikusan deaktiválódik, ha a töltés ténylegesen nem kezdődik meg (vagy már befejeződött), így nem kell majd attól tartani, hogy a készülék pazarolná az energiáját. Ez jól jöhet például a vezetékmentes fülhallgatók esetén, amikor is elég a mobiltelefonra helyezni a füles bölcsőjét, és a beállítás aktiválása után már töltjük is a headsetünket.

Xiaomi toltesmegosztas 03

Arról ugyan nincs semmilyen konkrét információ, hogy mely készülékben kapna helyet ez az újdonság, bár mindenki egyetért abban, hogy ez csakis a Xiaomi Mi Mix 4 lehet. A telefonról korábban a társoldalunk, a HOC.hu is közölt infókat, ebben még ez a tulajdonság nem szerepelt, tehát friss fejlesztésről van szó. A töltésmegosztás jó opció lehet, de ehhez nagy(obb) akkumulátorra van szükség ahhoz, hogy a telefon ne merüljön le a töltés miatt. Ebben a Xiaomi mindig is jó volt, ők a nagy akksik hívei szerencsére. Azért nem árt, ha a telefon gyorstöltésre képes, ezért ez az opció is benne lesz a Mi Mix 4-ben, kérdés, hogy egy bevált technológiára esik a választás, vagy addigra elkészül a saját – brutális teljesítményű – megoldásuk. A Mix széria bemutatása ősszel esedékes (október 25-e körül), így legkésőbb akkor megtudjuk, mikor lesz elérhető a vezetékmentes töltésmegosztás a cég eszközeiben.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban! Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek, akár új bejegyzést írva!

Vásárlási segédlet: