Ahogy tudjátok, ma mutatta be a kínai cég az új termékeit egy show keretében.

Event Xiaomi

Kezdésként Lei Ju lépett a színpadra, és ahogy lenni szokott, mesélt a cégről és az eddig elért eredményekről. Amik ugyebár igen erősek: a 2019 Q2-es időszakát nézve a negyedik helyen állnak a mobilgyártók között, de a hordható okos eszközök piacán is a top 5-ben vannak – Kínában az elsők.  Ezután nem sokáig csépelték a szót, a lényegre tértek.

Event Mitv 01

Elsőként a TV-k eddigi generációit mutatták be, tehát, hogy eddig mit tettek le az asztalra (a nappaliba). Szerencsére nem szószátyárok a vállalatnál, pillanatok alatt szóba került a Mi TV Pro, amely három méretben lesz kapható. Ezek 43”, 55”, 65”-os képátlókkal rendelkeznek, prémiumanyagok felhasználásával készülnek – például alumíniumötvözet – amik elegánssá teszik a készüléket. A kávák rendkívül vékonyak, alul kissé vastagabb ugyan, de ott kapott helyet a Mi logo, így a test-kijelző arány 97%-os lett, ami impresszív látványt nyújt. A hátlapra is odafigyeltek, pedig azt nem fogja senki nézegetni, maximum amikor össszerakjuk. Annak ellenére, hogy a hátsó panel műanyagból készül, mégis hasonlít a szénszálas szövésekre, ami tovább növeli vonzó megjelenésüket. Nemcsak ebben egyezik meg a három TV, de a belső hardverelemekben is. A processzor az Amlocic T972 processzor lett (12 nm, 1,9 GHz-es sebesség), memóriából 2 GB-ot raktak bele, háttértárból 32 GB áll rendelkezésre. A Mi TV Pro természetesen okoseszköz, a PatchWall operációs rendszert futtatja, emellé megkapjuk a XiaoAi asszisztenst, hangvezérlést, az IoT-eszközökhöz való csatlakozást.

Event Mitv 02

Ezek mellett támogatja a Dolby Audio-t is. Annak ellenére, hogy 4k-s kijelzővel rendelkezik, a lapkakészlet elég erős ahhoz, hogy a 8K-s tartalmat is zökkenőmentesen futtassa. A televíziók szeptember 27-től vásárolhatóak meg, az az árak ekképp alakulnak – ezek szokásosan a belpiacra érvényesek:

  • 43”: 1499 jüan (~67 000 Ft)
  • 55”: 2399 jüan (~105 000 Ft)
  • 65”: 3399 jüan (~150 000 Ft)

Event Mi9Pro5G 01

Ezután következett a Mi 9 Pro 5G, ami a jelenleg kapható 5G-s telefonok közül a legolcsóbb. A hálózati sebesség tekintetében a 4G-hez képest tízszer gyorsabb a kapcsolat, ami nem kis sebességnövekedést jelent. A külső nem sokban tér el a sima verziótól, a fizikai méretet tekintve 157,2 x 74,6 x 8,5 milliméteres, a tömege 196 gramm lett. A vastagságnak hála a kamerák már alig lógnak ki a ház síkjából, amelyek ismét fejlődtek. A hátlapon maradt a három egység, a főkamera a Sony IMX586 48 megapixeles lencséje lett, emellé kapunk egy 12 megapixeles teleobjektívet és egy 16 megapixeles nagy látószögű kamerát. Az előlapi kamera is a Sonyt dicséri, ez 20 megapixeles. Az eseményen mutattak pár fotót, mind az elő- mind a hátlapi kamerák elég korrekt fotókat készítenek, remélhetőleg ez nem csak promóciós (felturbózott) fogás volt tőlük. A telefont elől-hátul üvegborítás “óvja”, ami tükröződésmentes bevonatot kapott, oldalt fémkeret öleli körbe. Az előlapot a 6,39”-osSuper AMOLED kijelző foglalja el egy apró noch-csal, ide került a front kamera. Az ujjlenyomat-olvasó természetesen a kijelző alatt helyezkedik el, ahogy az elődmodellnél.

Event Mi9Pro5G 02

A belsejében is történt változás, ahogy azt már mindenki tudja, a processzor a Snapdragon 855 Plus lett, emellé négyféle memória/tárhely kombináció kérhető. A legkisebb verzió a 8/128 GB-os kiszerelés lesz, de kaphatunk 8/256 GB, 12/256 GB, vagy ha ez sem elég, akkor 12/512 GB-os verziót – erre mondja valaki, hogy nem elég! A processzor hőmérsékletét továbbfejlesztett folyadékhűtés próbálja alacsonyan tartani, ami komoly játékoknál nagyon jól fog jönni. Az akku méretét is megnövelték, most már 4000 mAh-ás telep került bele, amely támogatja a Mi Charge Turbo töltést. Ennek teljesítménye 40W-os, ezzel 48 perc alatt tudjuk teljesen feltölteni a telepet. A Qi töltés is támogatott, ez maximum 30 W-os töltőt támogat ( így 69 perc a teljes visszatöltés). Természetesen a Xiaomi bemutatta saját megoldását is, de ez még nem minden. A fordított töltést is tudja a rendszer, így 10 W-os teljesítménnyel tölthetjük egyéb készülékeinket – akár egy másik telefont is. A rezgőmotor is friss egység lett a Mi 9 Pro 5G-ben, ez 150 féleképpen képes rezegni, így minden eseményt máshogy jelez vissza. Adott a Wi-Fi (a/b/g/n/ac szabvánnyal), a Bluetooth is 5.0-ás, és az NFC sem hiányozhat, akárcsak a megszokott GPS vevő.

Event Mi9Pro5G 03

A 3,5 mm-es jack itt is hiányzik a telefonról, a töltést pedig a szokásos módon USB Type-C csatlakozással oldották meg. Dream White és Titanium Black színben lesz elérhető a telefon, Android 10-zel és MIUI 11-el érkezik, az árak pedig így alakulnak (megintcsak Kínán belül):

  • 8/128 GB: 3 699 jüan (~165 000 Ft)
  • 8/256 GB: 3 799 jüan (~ 170 000 Ft)
  • 12/256 GB: 4 099 jüan (~184 000 Ft)
  • 12/256 GB: 4 299 jüan (~190 000 Ft)

A Mi 9 Pro 5G értékesítése szeptember 27-én kezdődik az anyaországban, a nemzetközi változatra szokás szerint várnunk kell.

Event Miui 01

Az eseményen kiemelt szerep jutott a friss felhasználói felületnek is, amely a MIUI 11 nevet kapta, és Red Dot Design díjat kapott, ami nem kis szó. Az új rendszerrel új betűtípus is érkezett, ami a Milan Pro névre hallgat. Ez nem csupán egy designváltás, a karakterkészletet mind a kínai írásjelek, mind a latin karakterek számára optimalizálva lett. Ezen kívül a dinamikus betűméretezést is támogatja, ami a karakterek vastagságát megváltozatva javítja a szöveg olvashatóságát. Emellé érkeztek új hangok is, amelyeket ismét a természet ihletett, valamint új, és továbbfejlesztett képernyőeffektusok is integrálva lettek. Abból is látszik, hogy nem csak a designon változtattak, hogy mostantól két új irodai alkalmazáscsomagot is adnak a rendszerrel, a Mi Work-öt és a Mi Go-t. Az előbbi olyan funkciókat tartalmaz, mint a fájlmegosztás, a nagyméretű dokumentum átvitele, a képernyő tükrözése és a vezeték nélküli nyomtatást. A Mi Go eközben segítséget nyújt útközben, extrém energiatakarékos üzemmódot kínál, amely akár 5%-os töltöttség esetén is 24 órás készenléti időt garantál. Mint egyfajta bónusz a felhasználók számára, a MIUI témák funkció ma ingyenesen elérhetővé válnak.

Event Miui 02

A Xiaomi szerint a MIUI 11 az operációs rendszer történetének leggyorsabb kiadását fogja elérni. A WeChaton keresztül ma elérhető lesz egy zárt béta kiadás a kínai felhasználók számára. A nyilvános béta szeptember 27-én rajtol, összesen 17 eszközre lesz telepíthető. A stabil kiadásra várhatóan október közepétől számíthatunk – először a kínai verzió érkezik, ezt követi a nemzetközi kiadás.

A publikus bétában résztvevő eszközök:

  • Xiaomi: Mi 5C, Mi MAX 2, Mi Note 2, Mi MIX, Mi 5s, Mi 5s Plus, Mi 5X, Mi Play, Mi Note3, Mi 6X, Mi 6, Mi MIX 2, Mi 8 SE, Mi 8 Youth Edition, Mi MAX 3, Mi CC 9, Mi CC 9e, Mi CC 9 Meitu Custom Version, Mi 8, Mi MIX 3, Mi 8 Explorer Edition, Mi MIX 2S, Mi 9 SE, Mi 9
  • Redmi: Redmi Note 4X, Redmi 4X, Redmi Note 5A standard version, Redmi Note 5A high version, Redmi 5A, Redmi 5, Redmi 5 Plus, Redmi 6A, Redmi 6, Redmi Note 5, Redmi 6 Pro, Redmi Note 7, Redmi Note 7 Pro, Redmi K20 Pro, Redmi K20, Redmi Note 8 Pro

Nemzetközi kiadások ütemterve (reményeink szerint):

  • Október közepe:

Xiaomi: Mi 9, Mi 9 Transparent, Mi 9 SE, Mi MIX 3, Mi MIX 2S, Mi 8, Mi 8 Youth, Mi 8 Explorer’s Edition, Mi 8 (in-display fingeprint), Mi 8 SE, Mi MAX 3

Redmi: Redmi K20 Pro, Redmi K20 Pro Premium Edition, Redmi K20, Redmi Note 7, Redmi Note 7 Pro, Redmi 7

  • Október vége:

Xiaomi: Mi 9 Pro 5G version, Mi CC 9, Mi CC 9 Meitu Custom Version, Mi CC 9e, Mi MIX 2, Mi Note3, Mi 6, Mi 6X

Redmi: Redmi 7A, Redmi 6 Pro, Redmi Note 5, Redmi 6A, Redmi 6, Redmi S2

  • November eleje:

Xiaomi: Mi MIX, Mi 5s, Mi 5s plus, Mi 5X, Mi 5C, Mi Note2, Mi PLAY, Mi Max 2

Redmi: Redmi Note 8, Redmi Note 8 Pro, Redmi 5 Plus, Redmi 5, Red Rice Phone 5A, Redmi Phone 4X, Redmi Note 5A Standard Edition, Redmi 5A High Edition

Ebből is látszik, miért népszerű a Xiaomi, a sok éve megjelent telefonok is megkapják a friss rendszert.

Event MiAlpha 01

Legvégül jöjjön a telefon, amire mindenki várt, a Mi Mix Alpha 5G! Kezdjük a designnal, ami ismét formabontó lett, ahogy ettől a szériától megszokhattuk. Ez a világ első okostelefonja ívelt kijelzővel, amely szinte az egész készüléket körbeveszi. Egy apró függőleges csík kivételével, amelyben a hármas kamera helyezkedik el. A képernyő/test aránya megdöbbentően magas lett ennek a kivitelnek hála, pontosan 180,6% lett. Ez azért is lett lehetséges, mert a tetején és az alján rendkívül keskeny, 2,15 mm-es káva öleli körbe. Ezt a koncepciót nem volt könnyű megvalósítania a Xiaominak, számos intelligens megoldást használtak a teljes mobiltesten körbefutó kijelző kialakítása végett. A telefont egy nagyon erős és könnyű titán keret fogja körbe, a kameráknak helyet adó kis függőleges csík pedig kerámiából készült. Egy csupa kijelzős mobilnál nem utolsó szempont a sérülékenység (ebbe mennyibe kerülhet egy kijelző?) , így a mérnökök 2,88 g-os zafírüveggel védik végig a kijelzőt. Mivel a széleken a gombok szóba sem jöhettek, így a gyártó az oldalakat nyomásérzékennyé tette.

Event MiAlpha 04

Ez azt jelenti, hogy az oldalsó kijelzők képesek egy fizikai gombot utánozni erős haptikumok (lineáris motor) segítségével. Van még akusztikus kijelzőtechnika a hangok megszólaltatásához, és egy ultrahangos közelségérzékelő. A véletlen érintések elkerülését az oldalakon több érzékelő és az AI algoritmus használatával oldották meg, ami azt jelenti, hogy a telefon lényegében inaktiválja az inaktív érintési területeket. A meghajtásról a Snapdragon 855+ processzor gondoskodik, mellé kapunk 12 GB RAM-ot és 512 GB UFS 3.0-ás belső tárhelyet. Az akkumulátor nem túl nagy, de a 4050mAh-ás telep támogatja a 40W-os gyorstöltést, akárcsak a Mi 9 Pro 5G.

Event MiAlpha 02

Nemcsak a kijelzőben húzott nagyot a Xiaomi, de a kamerák terén is. Ez az első telefon, amely a Samsung ISOCELL Bright HMX 108 megapixeles kamerájával rendelkezik, mellé kapunk egy 12 megapixeles teleobjektívet 2x-es optikai zoommal, és egy 20 megapixeles nagy látószögű objektívet 117 fokos FOV-val – nem mellesleg ezzel a szenzorral makrót is fotózhatunk 1,5 cm-es távolságból. A kamera lézeres fókusszal, valamint négytengelyes optikai képstabilizálással is rendelkezik. Szelfikamera nem került a készülékre, 108 megapixelnek elégnek kell lennie bárkinek. A kijelzőt ketté is oszthatjuk, ha úgy tetszik. Nem tudok rá jobb alternatívát, tulajdonképpen míg az elülső megjelenítőn dolgozunk, a hátsó képes például a taxi foglalást „intézni”, a repülőgép- vagy  vonatmenetrendet megjeleníteni, vagy az intelligens otthoni eszközöket vezérelni közvetlenül a kijelző hátulján. És jöjjön a feketeleves, ami miatt olyan ritka lesz a telefon, mint a fehér holló piros hóesés idején. A Mi Mix Alpha 5G árcéduláján egy tisztességes, 19 999 jüanos árcédula fityeg. Ez átszámítva egy könnyed 850 000 forintnak felel meg. Klasszikus baráti ár!

Event MiAlpha 03

Összefoglalva a mai bemutatót, a Xiaomi megint hű volt magához. A MIUI 11-ről ugyan nem sok derült ki, de már nagyon várom a rendszert – amiről természetesen lesz majd bemutató is. A TV-k nagyon szépek lettek, és árban alámegy a „nagy” gyártóknak, így a siker garantált. A Mi Mix Alpha 5G pedig eszméletlen technikát mutatott be, leesett az állam. Ezt a telefont inkább demónak tartom, a gyártó sem számít nagy rendelési mennyiségre, viszont aki megveszi, biztos lehet benne, hogy nem fog minden utcasarkon találkozni még egy példánnyal. Le a kalappal a Xiaomi előtt, csak így tovább!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

facebook button final

Vásárlási segédlet: