Apró mérete ellenére is erős konfigot rakott össze a kínai gyártó, így akadásmentesen tudunk rajta filmet nézni.

AllwinnerH96 02

Lépten nyomon hallani, hogy a méret nem számít/vagy éppen számít. Nos, ennél a kis médialejátszónál már nehéz kisebbet kitalálni, ami bírná a gyűrődést. A mérete mindössze 10 x 10 x 1,8 centiméter, a tömege pedig 105 gramm – könnyen el is fér bárhol. A műanyag ház festése bohókásra sikerült, világoskék alapon piros-zöld-sárga pacák találhatók mindenhol, a távirányítóról ezek (szerencsére) lemaradtak – így az csak bugyikék színben pompázik. Ezen kívül sok minden nem mondható el a külsejéről, a távirányító is a megszokott, és a box is. Előbbin csupán a legszükségesebb gombok találhatóak, utóbbin csupán a csatlakozók. Bementi portból kapunk egy RJ45-ös hálózati portot, egy USB 2.0-ás és egy USB 3.0-ás csatlakozót, az SD kártyát viszont nem támogatja – bár ez szerintem nem is létkérdés egy ilyen eszköznél. Kimeneti portból csupán a HD 2.0 / AV felület áll rendelkezésre, így egy HDMI kábellel könnyen összeköthető (szinte) bármilyen TV-vel.

AllwinnerH96 03

Ennyit a külsőségekről, lássuk, milyen hardvert rejt a borítás! A meghajtásról az Allwinner H6 chip gondoskodik (28 nm, 4 db Cortex-A53 mag), a grafikus feladatokat a Mali-T720 látja el. Ezek mellé kapunk 4 GB memóriát, valamint 32 vagy 128 GB belső tárhelyet. Ezzel a hardverrel elég erő áll rendelkezésre a maximum 6K felbontású filmek lejátszására, a dekódolásban pedig a HEVC H.265 és VP9-es kodekek segítik a rendszert. A vezeték nélküli kapcsolatok terén kapunk egy Wi-Fi modult, amely szerencsére dual-bandes, és az a/b/g/n/ac szabványokat kezeli. Bluetoothból 4.0-ás verzió áll rendelkezésre, ezzel akár a mobil/tablet kijelzőjét tudjuk tükrözni a TV-re. Szoftver terén sem kell szégyenkeznie a H96 mininek, ugyanis az Android 9.0 fut rajta – természetesen az eszközre szabva annak megjelenését.

Főbb jellemzők:

  • Gyártó: Allwinner
  • Modell: H96 Mini
  • Szín: kék
  • Energiaellátás: AC 100–240 V 50/60 Hz
  • Bemeneti port: USB3.0 / USB 2.0 / RJ45
  • Kimeneti port: HD 2.0 / AV port
  • TV box mérete: 10 x 10 x 1,8 cm
  • TV box tömege: 105 g
  • Csomag mérete: 18 x 11 x 6,5 cm
  • A csomag tömege: 354 g
  • Operációs rendszer: Android 9.0
  • CPU: Allwinner H6 (négymagos Cortex-A53)
  • GPU: Mali-T720
  • RAM: 4 GB DDR3
  • ROM: 32 /128 GB EMMC (opcionális)
  • Wi-Fi: IEEE 802.11a/b/g/n/ac, dual-band (2.4/5 GHz)
  • Ethernet: 10/100 Mbit RJ-45
  • Bluetooth verzió: 4.0
  • Dekóder formátumok: VP9-10 profil-2 6K 30 kép/mp, H.265 HEVC [email protected] – 6K @ 30 fps, H.264 AVC [email protected] – 4Kx2K @ 30 kép/mp, H.264 MVC akár 1080P @ 60 kép/mp, MPEG-4 ASP, WMV/VC-1 SP/MP/AP, RealVideo 8/9/10 …
  • Videoformátumok: Avi, Rm, Rmvb, Ts, Vob, Mkv, Mov, ISO, wmv, asf, flv, dat, MPG, MPEG
  • Audio formátumok: MP3, WMA, AAC, WAV, OGG, AC3, DDP, TrueHD, DTS, DTS, HD, FLAC, APE
  • Képformátumok: HD JPEG, BMP, GIF, PNG, TIFF

 Csomaglista:

  • 1 x smart TV
  • 1 x távirányító
  • 1 x HD kábel
  • 1 x hálózati adapter (EU szabványú)
  • 1 x Felhasználói kézikönyv (angol)

AllwinnerH96 04

Összességében jól összerakott kis TV-okosítót készített az Allwinner, egy dologba tudnék belekötni. Ez pedig nem más, mint a színe, de ezt a problémát orvosolhatjuk, ha kissé elrejtjük, így nem lesz zavaró annak, aki jobban szereti a visszafogott színeket. Aki szereti a harsány megjelenést, annak akár a szoba egyik dísze is lehet a szerkezet – kinek mi tetszik. Amibe nem lehet belekötni, az az ára, ugyanis most a 128 GB-os tárhellyel rendelkező H96 mini a Tomtop weboldalán 47,39 dollárba (~13 990 Ft) kerül, a Duty free shipping pedig ingyenes. Karácsonyra ideális lehet bárkinek, és addig még simán ide is ér.

Vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Allwinner H96 mini Smart TV Box


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: