Ha valaki napi szinten figyelemmel kíséri oldalunkat, az egyrészt kap egy pirospontot az e-naplóba, másrészt láthatja, hogy ezen a héten kis túlzással „BlitzWolf-hetet” tartunk. Az eset nem a véletlen szüleménye, a novemberi akciókat igyekszünk terméktesztekkel is megtámogatni nektek, a gyártótól pedig a Banggoodon keresztül számos olyan termék érkezett, ami megérdemli a karakterszámot. A hét elején volt már egy okosotthonnal kapcsolatos cikkünk, amiben a Xiaomi Yeelight színes okoségőt mutattuk meg nektek. Most visszatérünk ehhez a témához, de nem a világítástechnikához, hanem az áramellátáshoz, a konnektorok világába. Természetesen olyan konnektorról lesz szó, amihez nem kell szerelni, elég egy hagyományos aljzatba csatlakoztatni, és amely már ki van okosítva a modern világ igényeihez, minősége és ára pedig olyan, amit szeretünk, hiszen BlitzWolf! Vágjunk is bele!

BlitzWolf BW-SHP7

bw shp7 1

A termék a szokásos zöld-fehér kartondobozban érkezett egy viszonylag apró gyártó- és egy viszonylag nagy modellmegjelöléssel, amiből gyorsan előcsalogattuk a bentlakókat. Egy okoskonnektorhoz elég nehéz hatalmas körítést mellékelni, a BW-SHP7 készletébe is csak egy felhasználói kézikönyv és egy warranty-kártya került be.

bw shp7 2

A szerkezet 95 × 45 × 60 mm-es fizikai méretekkel rendelkezik, tömege 122 gramm, a dugó villái 2 cm hosszúak. Aki már rápillantott a fotóra, az máris meglátta a BlitzWolf megoldásának egyik nagy előnyét: egy hagyományos konnektor használatával két darab okoskonnektorra teszünk szert vele. A burkolat uralkodó színvilága a fehér, nagyon minimális zöld felületekkel. Az eszköz EU szabványos dugót használ, és azokat is képes fogadni. Ebből adódik, hogy természetesen teljesen kompatibilis a hazai feszültséggel (100-240V – 50/60 Hz), ezt a CE és RoHS minősítés is garantálja. A gyártó felkészítette a rövidzárlat, túlfeszültség, túlmelegedés és egyéb problémák ellen is — hála a tűzálló anyagoknak — egy esetleges hiba esetén sem kell a felcsapó lángoktól tartanunk – de ezt el is várjunk 2019-ben egy minőségi okoseszköztől.

bw shp7 6

A maximális terhelhetősége 16 A/3680 W, erre figyeljünk oda a használat során! Amit a gyermekes szülők számára még fontos kihangsúlyozni, hogy a BW-SHP7 csatlakozói gyerekzárral vannak ellátva, így nem kell attól tartunk, hogy könnyedén beledugnak valamit (még egy felnőttnek is komoly erőt kell kifejteni, hogy az adott dugó belejusson). A konnektorduó természetesen képes a Wi-Fi hálózatra csatlakozni. A 2,4 GHz-es frekvenciát ismeri, de abból a b/g/n szabványokat is támogatja. Erre nyilván azért van szüksége, hogy először rá tudjuk kapcsolni a helyi hálózatra, majd az internetre. Miért? Azért, hogy az okostelefonra telepített megfelelő alkalmazással bármikor és bárhonnan vezérelhessük, hiszen ettől lesz okos! Meg persze még egy csomó mástól is, amire mindjárt kitérek…

bw shp7 4

Beüzemelés, használat

Az első lépés az eszköz használatához természetesen az üzembe helyezés. Jómagam Androidos telefonnal (Honor 8 – Android 7.0) próbáltam ki, tehát erre az operációs rendszerre telepítettem a BlitzWolf alkalmazást, amit leggyorsabban úgy lehet beszerezni, ha leolvassuk a QR kódot a felhasználói kézikönyvből. Ha az applikáció települt, gyorsan létre kell hoznunk egy fiókot egy e-mail címmel, és már mehet is a móka. Az első csatlakaztatáshoz érdemes ismét kézbe venni a kézikönyvet és az ott leírtak szerint eljárni. Ami nagy segítség, hogy az alkalmazásban az eszközök magyar nyelven jelennek meg.

 Screenshot 20191105 155107Screenshot 20191105 155113 

A jobb felső sarokban a plusz jel érintésével tudunk új eszközt hozzáadni, itt válasszuk ki az „Electrical Engineering” kategóriából a „foglalat (Wi-Fi)” termékcsoportot. Ezután pillantsunk rá a BW-SHP7-re – ha nem villog, mint a veszett egér, akkor nyomjuk meg és tartsuk nyomva 5 másodpercig az oldalán lévő gombot, amíg el nem kezd villogni. Ha ez sikerült, akkor kapcsolódásra kész állapotba került. Ha minden stimmel, akkor nyomjuk meg az alkalmazásban a „Confirm indicator rapidly blink” gombot, majd válasszuk ki WiFi hálózatunkat és adjuk meg a hozzá tartozó jelszót. Utána elindul a keresés, majd a csatlakoztatás. Amint az app felismerte az eszközt és regisztrálta a hálózaton, bekerül a „Home” fül alatti eszközlistába BW-SHP7 néven, de ezt természetesen lehet módosítani.

 Screenshot 20191105 163835 Screenshot 20191105 164209Screenshot 20191105 164228 Screenshot 20191105 164237 

A lényeg, hogy a nevére kattintva érhetjük el azt a szekciót, ahonnan a vezérlés elvégezhető. Ebben az ablakban egy egyszerű rajzon látható az eszköz két darab hálózati dugaljjal. Alapértelmezés szerint minden felület aktív, de ha valamelyiket megérintjük, akkor az adott forrás kikapcsol a terméken, ilyenkor az ábrán el is halványodik. Természetesen újbóli érintéssel ismét aktiválható. Magán a BW-SHP7-en is van elhelyezve apró állapotjelző LED, az alsó dugóé a baloldalon, a felsőé a jobboldalon. Ezek bekapcsolt állapot esetén pirosan világítanak.

Screenshot 20191105 164242  Screenshot 20191105 164258Screenshot 20191105 164323  Screenshot 20191105 164338

Lehetőségünk van továbbá különféle automatizálásokat létrehozni, például visszaszámlást, hogy mikor kapcsoljon ki az adott kimenet, illetve különféle időzítőket nap/óra/perc bontással, hogy melyik dugalj mikor legyen aktív vagy inaktív. Az „Electric” grafikára nyomva monitorozhatjuk az aktuális fogyasztást és feszültséget, illetve az eddigi összfogyasztást is. Csoportokat is létrehozhatunk a különféle okoseszközökből, amiket aztán úgy programozunk és kombinálunk, ahogy csak akarunk, így lényegében a lehetőségek tárháza végtelen. A távoli elérés már önmagában is egy nagyszerű dolog, de a gyártó figyelt arra, hogy a termék a nagy nevű rendszerekkel is együtt tudjon működni. Ez azt eredményezte, hogy a megfelelő eszközök birtokában lehetőségünk van a hangunkkal is irányítani a szerkezetet, ugyanis kompatibilis az Amazon Alexa, Google Home és IFTTT-vel is. Így még az alkalmazást sem kell nyomkodni, elég a parancsot kiadni, és működésre is bírjuk a csatlakoztatott eszközöket (szavakkal lekapcsolhatjuk az éjjeli lámpát, a vízforralót, a házimozit, TV-t, bármit).

 Screenshot 20191105 164346 Screenshot 20191105 164608 Screenshot 20191105 164650Screenshot 20191105 164701 

Specifikáció:

  Márka   BlitzWolf
  Modell   BW-SHP7
  Szín    fehér
  Anyag   ABS + PC
  Méret   95 * 45 * 60 mm (villák hossza: 20 mm)
  Nettó tömeg   122 g
  Csatlakozó   EU csatlakozó
  Bemenet   AC 110 ~ 240 V 50 / 60Hz
  Maximális teljesítmény   3680 W
  Max áramerősség   Összesen 16 A
  Vezeték nélküli típus   2,4 GHz-es Wi-Fi
  Üzemhőmérséklet   -20 ~ 45 ℃
  Relatív páratartalom   ≤80%
  Tanúsítvány   CE, RoHs

Csomag tartalma:

  • 1 db BlitzWolf BW-SHP7 16A 2 IN 1 Dual EU Plug Smart WIFI Socket
  • 1 db gyors üzembe helyezési útmutató (angol)
  • 1 db garanciakártya

bw shp7 5

Összefoglalás, vélemény, ár

A BlitzWolf BW-SHP7-et egy remek kiegészítőnek tartjuk, amit mindenkinek nyugodt szívvel ajánljunk, hiszen használatához nem kell más, csak egy hagyományos konnektor és egy okostelefon. Hazánkban az okoseszközök ismerete és alkalmazása talán még gyerekcipőben jár, gyakran megelégszünk annyival, ha egy villanykapcsoló nem sima fehér, hanem valami vidám színű keret van körülötte. Ennek talán az lehet az oka, hogy sokan drágának gondolják a smart megoldásokat és nem ismerik a képességeket, a lehetőségeket. Pedig megfelelő forrásból beszerezve abszolút nem kell a felső 10000-hez tartozni ahhoz, hogy otthonunkat okosotthonná varázsoljuk, akár rendszer szinten – ha több lépcsőben visszük végig a folyamatot, akkor pláne nem.

bw shp7 3

Számtalan lehetőség adódik a felhasználására, például be lehet állítani azt is, hogy reggel 7:50-kor bekapcsoljon a kávéfőző, így mire a konyhába érünk, már ott vár a frissen lefőzött kávé. Esetleg a vízforraló felforralja a vizet, amiből azonnal készíthetjük a teát, de a különféle lámpák működését is automatizálhatjuk kedvünk szerint. Ha egyszer beindul a dolog, utána a többi már jön magától, és megtervezhetjük, találgathatjuk, mi legyen a következő okoseszköz, amivel a rendszerünket bővítjük és segítségével időt/energiát spórolhatunk. Ennek okán én azt gondoljuk, mindenkinek érdemes vele tennie egy próbát, hiszen hogy otthonunk mikor válik egyre okosabbá, jóformán csak idő kérdése, na meg persze pénzé – de ha magunk építünk meg fokozatosan egy rendszert, arra nem csak büszkék leszünk, hanem jóval olcsóbban jövünk majd ki, mint ha „szakemberek” megbízásával jutunk el ugyan oda.

bwshp7 intro3

A BlitzWolf BW-SHP7 okoskonnektor-duó tipikusan az a termék, ami első lépcsőfoknak tökéletes. Ára révén nem okoz komoly anyagi megterhelést, viszont a beszerzésével és kitanulásával egy csomó olyan ismeret és tapasztalat birtokába juthatunk, ami komoly ízelítő a „smart home” világból. Ha egy ilyen kütyüt beüzemelünk, megtanulunk használni és programozgatni, már a többi termékkategória sem fog nagy nehézséget okozni.

bwshp7 intro2

A BlitzWolf BW-SHP7 okoskonnektor-duót a Banggood webáruházban a 18,99 dolláros alapár helyett a november 11-ei leárazások keretében 13,99 dollárért szerezheted meg, ez átszámolva ~ 4090 forint, mely mellé az alap szállítási mód ingyenes. Két vezérelhető és programozható aljzatért ez megint egy remek ajánlat a BlitzWolftól!

A megrendeléshez kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-SHP7 2 IN 1 Dual EU Smart WIFI okoskonnektor

facebook button final

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Anyaghasználat=4

Képességek=5

Kialakítás=4

Szoftver=4

Ár=5

{/REVIEW}


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: