Az okos otthon sorozat ezen darabja önmagában nem sok mindent tud, más egységekkel együttműködve azonban a lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk.

XiaomiBodySensor 01

Nem is ragoznám a szót, az Aqara Smart Human Body Motion Sensor – mint a neve is mutatja – egy mozgásérzékelő, amely az emberi mozgást képes felismerni. Ez (eddig) az egyetlen termék a repertoáromban, amely Aquara-s verziómivel ez tartalmaz egy fényérzékelő egységet is. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a külsőségeket! A csomagolás a megszokott minimalista, a mozgásérzékelőn kívül egy használati útmutató és egy talp kapott helyet benne. henger alakú, mindössze 3 x 3 x 3,3 centiméteres, 150 gramm tömegű termék színe fehérAz elején egy plexi „ablak” található, felette egy kis szenzor ezek felelnek a mozgás- és fényérzékelésért. A jobb oldalon kapott helyet a Reset gomb, ami diszkréten bújik meg a műanyag házban – szinte észrevétlen. Az aljánál lehet szétszedni, amennyiben az elemcserére kerülne sor, mivel egy CR2450 típusú gombelemmel működik. A hozzá kapott kis talp (állvány?) 90 fokban dönthető, és 180 fokban forgatható, és szintén fehér műanyag. A rögzítése a szokott módon, kétoldalú ragasztóval történik, és ugyanezzel oldották meg a talphoz az érzékelő odafogatását is. Diszkrét kis szerkezet, így nem kelt nagy feltűnést, bárhova is rakjuk. Használni csak beltérben érdemes, mivel a működési tartománya -10 – 45oC között biztosított, és nem vízálló. A mozgást 170 fokban, és maximum 7 méteres távolságból érzékeliígy szinte bármilyen helyiségben jól használható.

XiaomiBodySensor 02

Az eszköz működéséhez – ahogy már megszokhattuk – Gateway-re van szükség, és a Xiaomi Home appra. A felismertetése a szokott módon történik, hosszan nyomva a Reset gombot megkerestetjük az eszközt. Ezután már nincs más hátra, mint kiválasztani ideiglenes/végleges helyét, és jöhet az automatizálás. Maga az eszköz lapja faék egyszerűséggel bíritt nem sok minden állítható. Egyszerűen azért, mert önmagában nem sok mindenre jó a mozgásérzékelő, ennél is a többi – már az okos otthonba integrált – egység vezérléséé a főszerep.

XiaomiBodySensor 03 resize

Így magának az eszköznek a funkciótára igen rövid lesz. A kezdőképernyőn rögtön az automatizálás menü fogad minket. Itt nézhetjük meg, milyen folyamatok vannak felvéve – nekem a mozgásérzékelő a Gateway éjjelifény funkciójával van összekötve – de peresze szinte bármit beállíthatunk, ami nekünk tetszik. Ez ugye attól is függ, milyen okos termékek találhatók meg a lakásban, automatizálhatjuk a világítást, de egy okos konnektorra kötött eszközt is elindíthatunk, vagy a kamerát, amennyiben rendelkezünk vele. Azért választottam az Aquara verziót, mert ez képes érzékelni a fényt is, így nappal nem kapcsolgatja fölöslegesen a világítást. A Log füllel pedig megnézhetjük, melyik nap melyik pillanatában érzékelt mozgást, így egy minimális „nyomkövetésre” is alkalmas. A további menüpont (jobb felső sarokban a három pötty) sem ad sok extrát nekünk, az alábbi funkciók érhetők el itt:

  • Replace iconikont cserélhetünk a programban
  • Illuminationcurve– megnézhetjük, adott pillanatban mennyi fényt érzékelt
  • FAQs – azaz a GYIK – gyakran ismételt kérdések, az általános problémáinkra találhatunk gyors választ, illetve itt jelezhetjük a gyártó felé az észlelt hibákat
  • Device name értelemszerűen új nevet adhatunk a mozgásérzékelőnek
  • Manage locations megadhatjuk, melyik helyiségben található az eszköz
  • More settings – további lehetőségek, úgymint az időzóna- a probléma jelentése, és a kezdőképernyőre tehetjük ki a gyors elérését az eszköznek.

XiaomiBodySensor 04 resize

Mint említettem, ennek az eszköznek önmagában meg van kötve a keze, azonban a rendszerbe integrálva rengeteg funkciót társíthatunk hozzá, amely megkönnyíti a mindennapjainkat. Jelenleg ugyan csak a Gateway-em éjszakai fény üzemmódját használom, azonban a jövőben valószínűleg más funkciót fog ellátni – vagy veszek egy másik ilyen érzékelőt. Az okos otthon projektbe jól illeszkedik, és nem egy nagy befektetés egy ilyen szenzor. Ha te is szeretnéd beszerezni, a gearbest weboldalán megvásárolhatod, az ára mindössze 11,99 $ (~ 3 600 Ft), a szállítás pedig 0,34 $ (~ 100 Ft).

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre: 

Aqara ZigBee Wireless Human Body PIR Sensor

Hamarosan újra jelentkezem egy másik okos eszközzel, addig is a cikksorozat korábbi részeit itt találjátok, ha lemaradtatok volna valamelyikről:

Okos otthon – 1. rész – Bevezetés

Okos otthon – 2. rész – Xiaomi Home applikáció

Okos otthon – 3. rész – Xiaomi Gateway, avagy a központi egység

Okos otthon – 4. rész – Xiaomi Smart Door & Window Sensor

Okos otthon – 5. rész – Yeelight színes okos égő (1. generáció)

Okos otthon – 6. rész – XiaoFang kamera – Nocsak, ki van ott…

Okos otthon – 7. rész – Philips Zhirui E14 égő – Ég a gyertya ég…

Okos otthon – 8. rész – Xiaomi Mijia Wi-Fi Smart Socket – Áramot mindennek

 

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Külső=5

Anyaghasználat=5

Képességek=5

Szoftver=5

Ár=5

{/REVIEW}


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: