Ritkán hallani az amerikai vállalatról, azonban most ismét letették a névjegyüket az asztalra.

OmniVision 01

A cég bemutatta legújabb fejlesztését az OV48C nevű, 48 megapixeles érzékelőjét, amelyet kifejezetten a felsőkategóriás telefonokba szánnak. Elsőre legyinthetnénk, mivel a Samsung ugye 108 megapixellel szédít minket, azonban ne írjuk le ezt a fejlesztést! Ennek egyszerűen az az oka, hogy az Omnivision megoldása fizikailag ugyanakkora, mint a dél-koreaiak ISO:CELL Bright HMX szenzora, azonban ők „csupán” 48 megapixeles felbontással dolgoznak a konkurencia 108 megapixelével szemben. Ebből adódik, hogy a pixelek így 0,8 mikron helyett 1,2 mikronosak lettek, ami ugyan nem tűnik nagy különbségnek, azonban mégis az, ami az elkészült képeken még szembe tűnőbb lesz. Maga az érzékelő 1/1,3 colos szenzorral dolgozik (a többiek általában 1/2″-lal), és hasonló módon a konkurensekhez támogatja a négycellás színszűrést. Így a legjobb eredményt 12 megapixelen kapjuk, ahol már (mobilok esetén) hatalmas, 2,4 mikrométeres effektív pixeleket kapunk – a Samsungnál ez csupán 1,6. Az OV48C támogatja a PureCell Plus technológiát, ami az ISOCELL-nek felel meg. Ezen kívül fázisdetekciós autofókusszal és digitális zoommal is rendelkezik, illetve a szakaszos HDR-t is támogatja.

OmniVision 02

Videófelvétel szempontjából már elérhető a valós 8K felbontás, valamint a 4K@60fps – ez képpontösszevonással. Az érzékelő támogatja a lassított felvételeket is, ezesetben 1080p@240fps, valamit 720p@360fps-sel rögzíthető a mozgókép.

A cég ezzel a lapkával kíván harcba szállni a Sony és a Samsung megoldásaival szemben, és – ha minden igaz – akkor a konkurensek megoldásaival is képes felvenni a versenyt az 1/1,3” -os szenzorának hála. Persze látni kell, hogy miként viselkedik ez a megoldás a Sony IMX686 (64 megapixel) és a Samsung ISOCELL Bright HMX (108 megapixel) érzékelőjével szemben, de a cégnél bizakodók. A videók terén még van hová fejlődnie, de a fotós képességei sokakat meggyőzhetnek az alkalmazásáról. A tesztpéldányok a gyártók számára már elérhetőek, ezzel a szenzorral elérhető telefonok még idén megjelenhetnek.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final