Ugyan a nevét még homály fedi, viszont egyre több részlet kerül napvilágra a digitális kronométerről.

OppoM1 01.jpg

Elég régóta – 2015 óta – hallani pletykákat arról, hogy az Oppo is szeretne belépni az okosóra piacra, azonban nem igazán kerültek szóba mostanában ekez a tervek. Most újra felerősödtek a hangok, és azt suttogják, hogy finisbe érkeztek a fejlesztéssel, állítólag már az MWC-n bemutatják a saját eszközüket. A formája hasonlóságot mutat az Apple Watch-csal, ugyanúgy négyzet alakú lesz, az éleknél ívelt sarkokkal. A jobb oldalon viszont nem egy, hanem két fizikai gomb kap helyet a koronán. A korai pletykák beépített mikrofont is említenek az eszközben, amely a hívások lebonyolítását tenné lehetővé, azonban az kérdéses, hogy a SIM kártyát támogatja-e valamilyen formában.

OPPOWatch

Nagy az esélye (természetesen nem 100%), hogy a szerkezet az Android Wear platformra épül, így bármilyen (erre optimalizált) program futtatható rajta, Az értesítések jelzése mellett alapból támogatja majd a pulzusmérést, de az EKG-ről sem kell majd lemondania a tulajdonosnak. Egyéb információt nem tudni az eszközről, tehát egyelőre az árazás sem derült ki – bár szerintem nem lesz egy drága darab ismerve az Oppo-t. Amint újabb (minden?) részlet kiderül, megosztjuk veletek, ami lehet, hogy csak a februári Mobile World Congress idején történik meg.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: