Bármelyik lakásban jól jöhet egy/több olyan zárható fiók, amit csak bizonyos személyek nyithatnak ki.

OKLOK 01

Korábban már teszteltem a Yeelock okos fiókzárat, amely nagyon praktikus, viszont csak telefonnal használható Bluetooth kapcsolaton keresztül. A most bemutatásra kerülő reteszhez viszont nem szükséges semmilyen eszköz, a kulcs a kezünkben van. Vagyis nem a kezünkben, inkább az ujjunk végén – mivel ujjlenyomattal lehet működésbe hozni. Szerencsére nem feltétlenül egy embert képes felismerni, hanem 20 féle mintát tud tárolni, ebből kettő adminisztrátori szerepkörrel is rendelkezhet.

OKLOK 02

Nem egy könnyű szerkezetről van szó, mivel a zár teste maga cink ötvözetből készült, a nyelv maga pedig acélból – ami miatt jól is néz ki. A zár mérete 40 x 40 x 48 milliméter, míg a külső rész (fej)  34 x 16 milliméter, a színe ezüst. Az energiaellátásért egy 150 mAh-ás lítium akkumulátor felel, amely micro USB porttal tölthető újra. Ezzel a teleppel nagyjából 180 napig képes működni – napi 10 nyitással számolva. Pillanatok alatt lehet felszerelni akár fiókokhoz, akár szekrényekhez is – ez maximum 22 milliméter vastag lehet, amit a zár mindössze 0,5 másodperc alatt nyit ki az ujjlenyomat-észlelést követően.

OKLOK 03

Műszaki adatok:

  • Szín: ezüst
  • Anyaga: Cinkötvözet zár + Rozsdamentes acél zár nyelv
  • Kapacitás: 20 ujjlenyomat (2 adminisztrátorral együtt)
  • Elektrosztatikus védelmi osztály: K 15 KV
  • Áramellátás: Beépített 3,7 V (150 mAh) akkumulátor
  • Töltőport: Micro USB
  • Készenléti idő: 180 nap (napi 10 nyitással számolva)
  • Töltési idő: 2 óra
  • Működési hőmérséklet: -20 – 70 ℃ (5-95% páratartalom)
  • Lyuk átmérő: > 16 milliméter
  • Fiók vastagsága: maximum 22 milliméter
  • Termék mérete: 40 x 40 x 48 mm
  • Fej mérete: 34 x 16 mm
  • Csomag mérete: 76 x 66 x 52 milliméter
  • Csomag tömege: 189 gramm

Csomag tartalma:

  • 1 x zár
  • 1 x USB kábel
  • 1 x Felhasználói kézikönyv (angolul)
  • Szereléshez szükséges alkatrészek

OKLOK 04

Hasznos szerkezetek az ilyen okos zárak, mivel nem kell hozzájuk semmiféle kulcs, és többen is tudják őket használni. Ez – a felhasznált anyagok miatt – pedig erősebb védelmet ad például egy műanyag testtel rendelkezőhöz képest, így illetéktelenek kevésbé férhetnek hozzá elzárt dolgainkhoz. Persze vagyonvédelmi szempontból ez sem feltörhetetlen – a családi ékszereket/megtakarításunkat ne ezzel védjük. Ha szeretnéd magadénak tudni ezt a zárat, most a Tomtop weboldalán mindössze 23,39 $ (~7 000 Ft) ellenében a tiéd lehet – a szállítás pedig ingyenes.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

OKLOK Fingerprint Drawer Lock


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: