A gyártó újfent elárasztja (jobbnál jobb) készülékeivel a piacot, amik a szokott módon kedvező ár/érték aránnyal bírnak.

Ezt a hírt már tegnap kellett volna megírnom, de sajnos az időzítés (mármint a Xiaomi részéről) számomra a legrosszabb volt, mea culpa. Az időben visszafelé fogok haladni, így a tegnapi Xiaomi Mi Note 10 Lite és Xiaomi Redmi Note 9 mellett a Xiaomi Mi 10 Youth 5G-t is bemutatom nektek. De ne is ragozzuk a szót, lássuk az új jövevényeket.

Redmi Note 9

Ezzel a szériával a cég simán a feje tetejére állította az eddig megszokott bemutatókat és telefonokat. Idén márciusban debütált a széria két tagja a Redmi Note 9 Pro Max és a Redmi Note 9 Pro, de a mezei Note 9-ről akkor nem is tettek említést. Az okokat ne keressük, én sem igazán értem, hogy miért „késett” az új jövevény, de ez van. Most lehullt a lepel, és igen barátságos mobilt kapunk a pénzünkért.

A telefon 162,3 x 77,2 x 8,9 milliméteres lett, a tömege 199 gramm, és elől-hátul Gorilla Glass 5-ös védelmet kapott. Az előlapot a 6,53”-es, 1080 x 2340 pixel felbontású IPS panel uralja, amelybe a bal oldalon került a kamera – azaz egy lyuk „tátong” a kijelzőn 😊 – ennek felbontása 13 megapixel. Csatlakozók terén nem hiányozhat a 3,5 mm-es jack csati, míg az energiát az USB Type-C porton veszi fel a mobil, és az infra sem hiányzik róla. A hátlapon található a kamera quartett, amely középen helyezkedik el, míg alatta az ujjlenyomat-olvasó pihen. Az elsődleges kamera a Samsung GM1 érzékelőjét használja, felbontása 48 megapixel (f/1.8). Emellé társul egy 8 megapixeles (f/2.2, 118°) nagy látószögű egység, valamint egy 2 megapixeles (f/2.4) makró, és egy hasonló paraméterekkel rendelkező mélység-érzékelő.

A meghajtásról a vadiúj MediaTek Helio G85 (12 nm, 2 x [email protected] 2 GHz + 6 x Cortex-A55 mag) lapkája felel, míg a GPU szerepét a Mali G52 MC2 látja el. A memória-tárhely kombinációból kétféle verzió közül választhatunk, 3 GB memória esetén 64 GB a tárhely, míg a nagyobb kiszerelés esetén ez 4/128 GB-ra módosul. A tárhely maximum 128 GB-os memóriakártyával tovább bővíthető. A hardver többi része már unalomig ismételt a középkategóriás telefonok esetén, de azért fussuk át. A Wi-Fi dual-bandes, míg a Bluetooth 5.0-ás verziójú, a helyzetünket pedig az A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS műholdakkal tudjuk belőni. A repertoárból nem hiányzik – ahogy korábban is említettem – az infraport, de öröm, hogy az NFC is megtalálható. A legnagyobb fegyverténye a mobilnak mégis az akkumulátor, a tekintélyt parancsoló egység 5020 mAh kapacitású. Szerencsére támogatja a gyorstöltést, amelyet maximum 18 W-tal képes fogadni, és a modern kor szellemének megfelelően támogatja a fordított töltést is 9 W-tal. Így, ha lemerül az okosóránk, simán feltöltjük a mobillal – és még egy napnyi nafta is marad benne. A készülék zöld, fehér és szürke színváltozatokban lesz elérhető, az árazása pedig azt kell mondjam, korrekt. A 3/64 GB-os modellért a gyártó 199 dollárt (~64 000Ft), míg a 4/128 GB-os verzióért 249 dollárt (~80 000 Ft) kér majd. Az értékesítés májusban kezdődik meg.

Mi Note 10 Lite

Múlt év végén debütált a Mi Note 10, amely megdobogtatta a szívemet. A most bemutatott Lite verzió szinte mindenben megegyezik a nagytestvérrel, a legnagyobb különbség a kameráknál figyelhető meg – erről majd ott bővebben is említést teszek.

A telefon fizikai mérete maradt 157,8 x 74,2 x 9,7 milliméter, a tömege 204 gramm lett (ez 4 grammal kevesebb a Mi Note 10-hez képest), és ugyanúgy Gorilla Glass 5 védi elöl-hátul a fizikai behatásoktól. Az előlapon egy 6,47”-es, 1080 x 2340 pixel felbontású AMOLED kijelző pihen, középen a csepp alakú notch-csal – ebben találjuk a 16 megapixeles szelfi-kamerát – míg az ujjlenyomat-olvasó a panel alatt kapott helyet. A töltést ez a mobil is USB Type-C porton veszi fel, és a jack csatlakozót sem felejtették le a mérnökök – az infrával ellentétben. A hátlapon komoly változások történtek a kamerákat tekintve – mind számbeli, mind felbontásukat tekintve. Az 5 helyett immár 4 szenzorral felvértezett mobil elsődleges kamerája a 108 megapixeles kamera helyére a Sony féle IMX686 került, ez 64 megapixelen (f/1.9) képes lövöldözni. Emellé került egy 8 megapixeles (f/2.2) széles látószögű egység, egy 2 megapixeles (f/2.4) makró- és egy 5 megapixeles (f/2.4) mélység-érzékelő.

A meghajtásról itt is a Snapdragon 730 (2 x 2,2 GHz Kryo 470 Gold & 6 x 1,8 GHz Kryo 470 Silver) felel, amely mellé az Adreno 618 GPU került. A memória/tárhely kombináció kétféle kiszerelésben kérhető, a kisebb verzió 6/64 GB-os, míg a nagyobb 8/128 GB-os lett – azonban a tárhely bővítésére nincs lehetőség. A többi hardverelem itt is a megszokott egységekből áll, így a Wi-Fi dual-bandes, támogatja az ac szabványt, míg a Bluetooth chip 5.0-ás. A helyzetünket az A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS műholdak tudják behatárolni, és az NFC is a repertoár részét képezi – sajnos, mint említettem az infra már nem. Az akkumulátorra ennél a modellnél sem lehet panasz, az 5260 mAh-ás teleppel nem lesz gondunk, amely támogatja a 30 W-os gyorstöltést is. A Mi Note 10 Lite fekete, fehér és „Nebula Purple” lila színben kerülnek a boltok (virtuális) polcaira, az árazásukat tekintve a 6/64 GB-os modellek 349 euróba (~123 000 Ft), míg a 8/128 GB-os verziókért 399 eurót (~141 000 Ft) kérnek majd. A megjelenés itt is májusban esedékes.

Xiaomi Mi 10 Youth 5G

Ha már új telefonokról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a legújabb családtag mellett sem, amely a flagship kategória új üdvöskéje. A Mi 10 Youth 5G Kínában debütál első körben, és nagyjából a Mi 10 Lite 5G-re hajaz – a kamera viszont ütősebb lett.

A telefon mérete 164 x 74,8 x 7,9 milliméteres, ehhez társul a 192 grammos tömeg. Az előlapon egy 6,57”-es, 1080 x 2400 pixel felbontású AMOLED panel kapott helyet. Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alatt kapott helyet, míg az előlapi kamera a kijelző tetején lévő csepp alakú notch-ban pihen, felbontása pedig 16 megapixel. A hátlapon négy lencse kapott helyet, amelyből az elsődleges egy 48 megapixel (f/1.8) felbontású, de a legnagyobb ütőkártya mégis a 8 megapixeles (f/3.4) tele lencse. Ez a periszkópos egység 5x-ös optikai és 50x-es digitális zoomra képes, és az optikai képstabilizátor sem hiányzik belőle. Ezek mellé került egy 8 megapixeles (f/2.2) nagy látószögű kamera, valamint egy 2 megapixeles (f/2.4) makró egység.

A meghajtásról a Snapdragon 765G CPU (7 nm, 1 x 2,4 GHz Kryo 475 Prime & 1 x 2,2 GHz Kryo 475 Gold & 6 x 1,8 GHz Kryo 475 Silver) felel, amely mellé az Adreno 620-as GPU került. A 6 GB-os memóriamodul mellé kérhetünk 64 vagy 128 GB-nyi tárhelyet, míg 8 GB memória esetén ez 128 vagy 256 GB-ra módosul. A Wi-Fi dual-bandes, és az ac szabványig kezeli a hálózatokat, a Bluetooth chip pedig 5.1-es lett. A helyzetünket az A-GPS, GLONASS, BDS, GALILEO, QZSS műholdakkal tudjuk bemérni, és a felszereltségből nem hiányzik sem az infra port, sem az NFC sem. Az akkumulátor kapacitása 4160 mAh lett, amely támogatja a 22,5 W-os gyorstöltést is. Az ára – Kínában – 300 dollártól kezdődik majd, ami átszámítva nagyjából 97 000 forintnak felel meg. A Mi 10 Youth 5G öt színben lesz kapható, fehér, őszibarack, kék, fekete és mentazöld a választék. Pletykák szerint a nemzetközi variáns is hamarosan elkészülhet, ez Xiaomi Mi 10 Lite Zoom néven debütálhat a közeljövőben.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: