A Xiaomi robotporszívó e generációja sok tekintetben le tudja venni a terhet a vállunkról, hogy ne a takarítás vigye el az időnket.

A mai felgyorsult rohanó világban szeretünk a kellemetlen dolgokon hamar túllenni, vagy ha lehet, nem is foglalkozni vele. A legtöbb embernél ebbe a kategóriába tartozik a takarítás is, ami amolyan szükséges rossz, hiszen muszáj megtenni ahhoz, hogy ne koszban éljünk és ne egy szemétdomb legyen a környezetünk.

Az idők során a technológia e tekintetben is rengeteget fejlődött, és egyre inkább segítésünkre lett. Ennek ékes megtestesítői a robotporszívók. Szeretjük ezeket az eszközöket, mert minimális teendő van velük. Csak be kell tanítani őket és energiát biztosítani az akkumulátoraikba, a munka többi részét pedig elvégzik helyettünk, nem véletlen a robot megnevezés. Sok háziasszony, illetve nyűgös agglegény álmodik róla, de 2020-ban és a jövőben az erős versenynek hála egyre több család engedheti meg magának.

Az olcsóbb modellek már bőven 100.000 forint alatt indulnak, de a felsőkategóriát azért természetesen nem kapjuk meg ennyiért. Ennek a kategóriának egyik jeles képviselője a Xiaomi Viomi V3 is, ami az alapos tisztítás híve: A nejlon és gumi hengerkefe együttesen ragadja meg a port, a szennyeződéseket és a nagyobb darabokat. Az erős, 2600 Pa-os szívóerő hatékonyan rántja fel a szennyeződést a síkról és már küldi is a tárolóba. Az alacsony profilú kanapék, ágyak és bútorok sem jelentenek neki gondot, ahová befér, ott a piszok nem tud elrejtőzni, fapadlón, csempén és szőnyegen is hatékonyan dolgozik. Az 550 ml-es nagyteljesítményű víztartály szélesre nyíló ajtót kínál  a könnyű hozzáférés érdekében. A továbbfejlesztett nagyméretű, mosható HEPA szűrőkombináció szivacsszűrő rendszerrel segít megszabadulni a kisebb háztartási portól és allergénektől, ideális olyan otthonokba is, ahol háziállatok vagy allergiás emberek vannak.

Legfeljebb 5 mintát (térképútvonalat) tárolhatunk a helyiségek tisztításához különböző irányokban. Ezek ütemezés szerint automatikusan tisztíthatók, akár 7 különböző ütemezés tárolásával. Az AI dinamikus útfelismerő rendszer lehetővé teszi a porszívó számára, hogy intelligens módon azonosítsa a helyiségek tisztításának útját, kézi beavatkozás nélkül. A Viomi V3 több érzékelővel is el van látva a hatékony munkavégzés érdekében: Porláda érzékelő | 6-tengelyes giroszkóp | Keréksebesség-érzékelő | Ütközésgátló | Mop érzékelő | LDS.

A Xiaomi Viomi V3 tehát minden olyan tudásnak a birtokában van, amit egy robotporszívó kapcsán csak kívánhatunk, ráadásul jelenleg a Geekbuying oldalán a VIOMIV3Z1 kuponkóddal extra kedvezményesen, 461,99 dollárért (~148.187 forint) juthatunk hozzá. A slusszpoén, hogy EU raktárból jön, tehát mindössze néhány nap várakozás után már munkára foghatjuk, VÁM-nal és ÁFÁ-val pedig biztosan nem kell számolnunk. A termék megtekintéséhez kattints az alábbi linkre:

Xiaomi Viomi V3 Smart AI Robot Vacuum Cleaner

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: