Bevezető

Vannak olyan cikkek, amiknek nagyon nehezen állok neki, és vannak olyanok, amiknek kezdetét nem győzöm kivárni. Ez most az utóbbi lesz, így alig egy hét használat után próbálok véleményt alkotni az eddigi legszebb telefonomról.

vernee mix 2 12

Aki olvassa ezt az oldalt az tudhatja, hogy a Vernee készülékeit kimondottan kedvelem. Az utóbbi hónapokban is ilyet használtam, egy Mars Pro személyében, és nem titok, elégedett voltam vele. Úgy gondoltam, hogy ennél jobb telefon nekem nem kell, erős, sok a memóriája, szép a kijelzője, és úgy általában az egész telefon olyan jól összerakott benyomást kelt. Egy valamivel nem voltam teljesen kibékülve, ez pedig a fényképezőgép. A vele készült képek valahogy élettelenek voltak. Mintha mindent nagyon halvány, alig észrevehető ködfátyol takarna, vagy talán csak a színek kicsit tompák.

Aztán október elején megjelentek az első képek a Vernee MIX 2-től. A telefon a renderelt fotókon jól nézett ki, a hatalmas kijelző, a 18:9-es képarány miatti nyúlánk forma, a hátlapi üvegborítás mind-mind szép volt, ráadásul a hátlapon két kamerát láttunk. Felcsillant a remény, lehet, hogy érkezik egy Mars Pro erősségű telefon nagyobb kijelzővel és jobb kamerával?

vernee mix 2 3

Azután eljött a nap, a forgalmazás kezdete, és kiderült, hogy a telefon nem is lett túl drága. Sőt, a Mars Pro-nál olcsóbb, ráadásul amióta azt megvettem már van EU Express szállítás is, ami miatt a vámolással járó időveszteség is eltűnik, és persze nem kell plusz vámot és ÁFA-t sem fizetnünk. Egész nap rágtam, győzködtem magam, nem kell, nincs rá szükségem, jó nekem a Mars Pro. Azután mielőtt éjfélt ütött volna az óra megvettem. Sőt, mivel már akkor látszott, hogy nagyon sokan vettek belőle úgy döntöttem, hogy kifizetem a drágább szállítást, a vámot és minden terhet, hogy az első között nálam lehessen, és megírhassam ezt a cikket. Most már talán részben értitek miért szerettem volna mielőbb nekiesni az írásnak. De ez csak az egyik ok, a másik maga a telefon.


 

Csomagolás, első benyomások

A Vernee MIX 2 pont ugyan olyan dobozban érkezett, mint a Mars Pro. A fehér, felülről négyzetalakú, amúgy lapos dobozban a tartozékok is ugyan azok, azzal a különbséggel, hogy a MIX 2 nem Type-C csatlakozót kapott, hanem hagyományosat.

A telefont kézbe véve két gondolat futott át a fejemen. Az első, hogy iszonyatosan jól néz ki, a második, hogy kimondottan nehéz. Nem kézleszaggatósan nehéz, hanem olyan van benne anyag érzésem volt tőle. Tudjátok, szeretjük becsapni magunkat azzal, hogy ami nehezebb az jobb is, mert sok benne a vas. A Vernee telefonjánál a nagyobb tömeg nem a több vas, hanem a több üveg miatt van, ahogy azt tudhatjátok már, a hátlapon is üveg borítást találunk.

vernee mix 2 6

Szóval, a telefont először kézbe fogva már meg is jött az a hűha érzés, amit érezni szeretek, ha új kütyüt vásárolok. Azt hiszem ez az érzés az egyik oka annak, hogy annyi vackot vásárolgatok össze, mert mindtől ezt az érzést várom, de a legtöbbtől sosem kapom meg.

A Vernee MIX 2 nem fukarkodott, már a bekapcsolás előtt megadta azt a kielégülést, amit vártam. A bekapcsolás pedig csak tovább fokozta az érzést, mert a kijelző gyönyörű, erős fényű és hatalmas. A színekben csak úgy tobzódunk ránézve, és ekkor már tudtam, hogy a Mars Pro menni fog, ő pedig maradni.


 

Külső

A Vernee új telefonja a napjainkban divatos keret nélküli kialakítást követi. Tudni kell, hogy bár keret nélkülinek hívjuk, természetesen ezeknek a telefonoknak is van keretük. Inkább arról van itt szó, hogy a gyártók igyekeznek ezt a peremet a lehető legkeskenyebbre hagyni, ráadásul a képernyő felső szélén is csak annyi keretet találunk, mint az oldallapokon. A teljesen, mind a négy oldalon keret nélküli telefon még várat magára – nem, az iPhone X sem az, ott is benyúlik a képbe a kamerákat és szenzorokat tartalmazó rész-, így meg kell elégednünk azzal, hogy az alsó és felső perem is egyre vékonyabb lesz.

vernee mix 2 11

A Vernee MIX 2 tehát három oldalon keret nélküli, alul pedig egy alig egy centiméteres sávot találunk, amit nem a kép foglal el. A telefon tesztelése során feltűnt, hogy hiába vékony a felső keret, a gyártó mégis itt helyezte el a szokásos szenzorokat, vagyis a fényerő érzékelőjét, illetve a közelség érzékelőt, ami lekapcsolja a kijelzőt, ha a telefont a fülünkhöz emeljük. Ezeken kívül még ebben a vékony sávban találjuk a beszélgető hangszóró rácsát és egy állapotjelző LED-et is. Az alsó sávban, ha minden igaz, akkor csak a szelfi kamera kapott helyet.

vernee mix 2 14

A telefonon körben fémkeretet találunk, és ahogy azt már említettem, alul és felül üveg a borítás. A kijelző oldalán ez nem meglepő, de a hátlapon viszonylag ritka. A fém keret és az üveglapok között nincs rés, így nem fog benne gyűlni a kosz. Az üvegek úgynevezett 2,5D-sek, vagyis a szélükön enyhén kerekítettek. Ez az ív követi a fémkeret ívét, így alkotva egy egységet a két eltérő anyag.

Gombot csak a jobb oldalon találunk, itt is csak a be- és kikapcsolót, illetve a hangerő szabályzót. A Mars Pro esetén a bekapcsoló alá került az ujjlenyomat olvasó, ami így kényelmesen elérhető, ám sajnos, hiába javítottak az elődökhöz képest a felismerés pontosságán, az nálam valahol 70-80 százalék között maradt. Nem rossz arány ez, de ott, annál a telefonnál nem éreztem elégnek, inkább ki is kapcsoltam a szolgáltatást. A MIX 2 esetén az ujjlenyomat szenzor nagyobb lett és a hátlapra került. A használat így valamivel kényelmetlenebb lett, de nem sokkal.

A Mars Pro-tól eltérően itt nem csak az USB csatlakozó egyik, hanem mindkét oldalán találunk hangszóróra utaló rácsot. Sajnos most még nem tudom, hogy ez gyakorlatilag is két hangszórót jelent-e, de fülre nem tűnt jobbnak a hang, mint az előző telefonomnál. Olvastam tesztet, ahol kimondottan lehúzták a hang minőségét, én akkor is, és most is elégedett vagyok vele. Egy telefontól nem várok el túl sokat ilyen téren, ha zenét akarok hallgatni a mobilról azt vagy fülessel vagy külső Bluetooth hangszóróval teszem.

vernee mix 2 10

Ha már a Mars Pro külső adottságainál tartunk, akkor fontos megemlíteni a MIX 2 külső méreteit. Nem a pontos millimétereket fogom leírni, mert ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy a 18:9-es képarány miatt hiába nagyobb a képátló 0,5 collal a Marsnál, a két telefon szélessége megegyezik. Ezzel a „trükkel” érik el a gyártók, hogy nagyobb kijelzőt kapjunk, de a telefon használhatóságán ne essen csorba, pont ugyan olyan kézben tartható legyen mint a kisebb kijelzők társaik.

Ami a külső kapcsán még kimaradt az a két kamera. Ezek a hátlapon a megszokott helyen, a bal felső sarokban kaptak helyet, mellettük találjuk a LED-es villanót.


 

Hardver

A Vernee MIX 2 megjelenésének napján már írtam egy viszonylag részletes bemutatót a nyilvánosságra került adatok alapján. Ha nem haragszotok, ezt most ide többé-kevésbé változatlan formába beollózom, annál részletesebben úgysem tudnám újra leírni. Lássuk hát a hardvert!

A telefon lelke a MediaTek Helio P25 SoC, amiben egy nyolcmagos processzort és egy ARM Mali-T880 MP2 GPU kapott helyet. Ez a központi egység 16 nanométeres csíkszélességen készül. A nyolcmagos processzorban két fürtben helyezkednek el a magok. Az alsó klaszter négy darab ARM Cortex-A53 magot tartalmaz 1690 MHz-es órajellel, a felső fürtben pedig ugyan ilyen magokat találunk, de 2492 MHz-es órajelen. A processzor órajel tartomány aelég széles, a terheléstől függően 247- és 2392 MHz között változhat. Ez az ARMv8-A utasításkészlettel dolgozó processzor a kor igényeihez igazodva természetesen 64 bites már. A proci mellett találunk 256+256 KB első- és 2 MB másodlagos gyorsítótárat (cache). A Mali-T880-as grafikus gyorsító, vagyis a GPU 2 maggal dolgozik 900 MHz-es órajelen, a kijlező frissítése 59 Hz. A hozzá rendelt memória 4 GB LPDDR4X, a memóriavezérlő kétcsatornás, a RAM órajele 1600 MHz. A telefon beépített tárhelye 64 GB-os eMMC 5.1 alapú.

vernee mix 2 7

Lássuk a kijelzőt! A telefon éke a hatalmas, hat colos képátlóval dicsekedő, 68 x 136 milliméteres panel, ami az előlap tekintélyes részét elfoglalja. Ez számszerűsítve 93,07 %-os arányt jelent, vagyis az előlapnak csupán 7 százalékát foglalja el a keret. Impresszív érték! A kijelző IPS panelre épül, amit annak ellenére Full HD-nak mondunk, hogy a klasszikus FHD felbontásnál nagyobb, 1080 x 2160 pixeles felbontással rendelkezik. Ennek a nagyobb értéknek az oka az új generációs telefonoknál megszokott 18:9-es oldalarány. A 6 colos képátló és ez a felbontás a “hagyományos” FHD kijelzőkkel megegyező pixel sűrűséget eredményez, ennek értéke 402 ppi.

Folytassuk a kamerákkal! Ezekből három darabot kapunk, a megszokottak szerint egy az előlapon, kettő a hátlapon dolgozik. Az előlapi egy tipikus szelfi kamera 8 megapixeles felbontással és f/2.2-es rekeszértékkel. Ezzel 3264 x 2448 pixeles képeket vagy 1280 x 720 pixeles videókat készíthetünk, utóbbit 30 FPS képkocka számmal. A hátlapi kamera páros elég erősre sikeredett. A szenzor mind a két kamera alatt a Sony IMX258 Exmor RS, aminek fizikai mérete 4,71 x 3,49 milliméter, rajta a pixelek mérete 1,133 mikrométer. Az f/2.0 rekeszértékű objektívvel és a Sony szenzorokkal 4160 x 3120 pixel felbontású fényképeket vagy 1920 x 1080 pixel felbontású, 30 fps képkocka számú videókat készíthetünk.

A telefon akkumulátora egy Lithium-Ionos megoldás, aminek kapacitás 3000 mAh. Fájó pont a telefonnál, hogy gyorstöltési funkciót nem kapunk. Ez persze csak akkor fáj, ha előtte volt már olyan telefonod, ami rendelkezett ezzel a funkcióval, mert a jóhoz könnyű hozzászokni.

Szenzorok és rádiók terén megkapunk mindent, ami ebben a kategóriában elvárható, így ezeket nem is sorolom fel, legyen elég annyi, hogy nem fogunk hiányt szenvedni semmiben. Az külön jó hír, hogy ez a telefon is támogatja a hazánkban elterjedt B20 800 MHz-es LTE sávot, így a gyors mobil internet adott és használható mindenhol, ahol ki van építve.


 

Tesztek

A tesztekhez 3D Markot, Antutu Benchmarkot és PC Markot használtam. Ezeknek az adatait láthatjátok alább, de az értékelés az utolsó oldalra marad.

teszt 1  teszt 2  teszt 3

teszt 4  teszt 5  teszt 6


 

Kamera

Napjainkban a kamera teljesítménye sok vásárlónál előrébb való, mint a processzor vagy a memória minősége, és ez nem csak azért van, mert az elkészült kép minőségének megítéléshez nem kell nagy szakértelem, a hardver megítéléséhez pedig kicsit konyítani kell a témához. A legfőbb ok, hogy a telefon szép lassan elért abba a státuszba, amit régen a belépő szintű apró fényképezőgépek voltak. Sok vásárlónál már a fő szempont, hogy a telefon kiváltsa a fényképezőgépet. Mi, akik ezekkel a témákkal behatóbban foglalkozunk tudjuk, hogy bár a telefonok kamerái folyamatosan javulnak, bizonyos fizikai korlátok miatt nem képesek arra a szintre jutni, ahol akár egy apró fényképezőgép tarthat. Ezek a fizikai korlátok itt konkrétan a centiben, milliméterben mérhető korlátokat jelentik. A kisebb optika miatt kevesebb fény jut be az amúgy is kisebb szenzorokra, így az elkészülő képek kevésbé lesznek dinamikusak, a színek kevésbé lesznek erőteljesek. Ezen a minőségbeli problémán próbálnak javítani a gyártók, szoftveres oldalról ezért használunk HDR-t, hardveres oldalról pedig dupla kamerát. Ezekkel együtt is, sajnos még van hova javulni.

A Vernee MIX 2 kamerája nem okozott meglepetést se negatív se pozitív értelemben. A minőség viszont javult a Mars Pro-hoz képest. Az alábbi galériában fogtok találni egy csomó tesztképet, lesz videó is, ezekhez jár némi magyarázat.

A telefon szoftvere az elkészülő képekbe több módon is bele tud „nyúlni”. Itt van a HDR, a monokróm felvétel illetve a fényerő, a fehéregyensúly és az ISO állítás. A Vernee MIX 2 fényképezőgép szoftvere tartalmaz egy Pro módot (az alábbi képen), amiben csúszkákkal a kép elkészítése előtt tudjuk a fenti három értéket állítani. Ez nagyon kellemes fejlesztés, mert eddig az volt a menet, hogy bementünk a menübe, beállítottunk valamit, utána kiléptünk és megnéztük a kijelzőn hogy néz majd ki az elkészülő kép. A Pro móddal a kattintás előtt villám sebesen tudjuk az értékeket állítani és rögtön látjuk is a kijelző, hogy mit eredményez a változtatás.

vernee mix 2 19

Ezen a Pro módon kívül egy dolog van még, ami mindenképpen figyelmet, komoly figyelmet érdemel, ez pedig a beépített zoom funkció. Ne számítsatok valami beépített teleszkópra, ez a zoom csak kétszeres értékű, de mégis, nagyságrendekkel jobb, mint a megszokott szoftveres nagyítás. Sőt, az alábbi képeken látható makró felvételek is a kétszeres zoom beállítással készültek, mert ennek segítségével lehet néhány centiméteres távolságról is szép képeket készíteni. Ami most kimaradt az éjszakai fotózás volt, de ahogy lesz időm pótlom ezt is!

vernee mix 2 8

Egy dolog még, amit majdnem kifelejtettem, ez pedig a mélység elmosás. Ez jelenti azt a képességet, amkor a fénykép témája éles, a háttér pedig elmosódott. A Vernee MIX 2 kapott ilyen képességet, szoftvereset. Engem a hideg kilel ezektől a szoftveres megoldásoktól, de azért nem használhatatlan a dolog. A lényeg, hogy a szoftver egy csúszkával állítható. Minél nagyobb az érték, a kép annál kisebb része lesz éles, annál nagyobb része homályos. Sajnos -és a szoftveres elmosásnak ez a legnagyobb hibája- az éles rész mindig kör alakú és a kijelző közepén helyezkedik el. Ennek a körnek az átmérőjét változtathatjuk a már említett csúszkával. Ez azt jelenti, hogy teljesen tökéletesen csak kör alakú vagy gömb formájú tárgyakhoz használható, minden más esetben rögtön látszik a „csalás”. A galériában fogtok találni a telefonnal készült „hardveres” elmosást és mellette lesz szoftveres is. A megnézitek azt hiszem nem szorul majd több magyarázatra a dolog.


 

Összegzés

Az eddig leírtakból, bármennyire is próbáltam leplezi, talán érezhető a véleményem a Vernee MIX 2-ről. Őszintén megmondom, nekem ennyire jó telefonom eddig nem volt. Azóta, hogy először kézbe vettem, a mostani pillanatig, amikor ezt a cikket írom nem tudtam ráunni. Forgatom, nézegetem, csodálom a kijelzőt, a formát, a minőséget. Elkápráztat szinte minden tekintetben.

A telefon hardvere már nem meglepetés, pont ez a vas van a Mars Pro-ban is, a különbség mindössze annyi, hogy ott 6- itt „csak” 4 GB a memória. Szóval a nyers erő már nem mutatott semmi újat, azt hozta amit elvártam tőle. Akadás mentesen futnak a programok, a görgetés nem akadozik, minden tökéletesen simán siklik a képernyőn.

vernee mix 2 16

A kamera, ahogy feljebb már olvashattátok ugyancsak nem okozott meglepetést. Sajnos tökéletesnek még mindig nem mondanám, találkoztam már jobb fényképezővel telefonban, de persze rosszabbal is. A Pro mód nagyon tetszik, a hardveres zoom is nagyon jó, a szoftveres mélység elmosást én inkább hanyagolnám. A galériában található mintaképekhez annyit még hozzá tennék, csak úgy mentegetésképpen, hogy már ősz van, a levegő közel nem kristálytiszta, így a Duna felett látható pára az valóban pára nem a kamera hibája.

Következhet a végső verdikt?

Van ennél a telefonnál erősebb, van amelyiknek jobb a kamerája, biztos van olyan is ami szebb, de ez elég szubjektív dolog. Amiben biztos vagyok, hogy jelenleg nincs még egy olyan telefon, ami a Vernee MIX 2 áráért ennyire szép, ennyire jól megépített, ennyire tökéletes lenne. Nap mint nap látom a híreket az új készülékekről, a képek alapján, ha renderelt is, meg tudom ítélni, hogy milyen lesz ez vagy az a telefon az életben. A nyers adatokból meg tudom ítélni, hogy mennyire lesz a telefon erős. Azt kell mondanom, hogy jelenleg nem tudok ennél a telefonnál jobb vételt. A kicsivel több mint 40 ezer forintunkért olyan csodás készüléket kapunk, amitől eláll a lélegzetünk, de nem csak nekünk, hanem körülöttünk mindenkinek.

vernee mix 2 17

Ha ezt a cikket azért olvasod mert megrendelted már a telefont, és tudni szeretnéd, hogy jól döntöttél-e, akkor most ide figyelj! Ennél jobban nem dönthettél volna! Dőlj hátra, várj türelemmel, mert, ha megérkezik, amikor kibontod és bekapcsolod nagyon elégedett leszel vele és a döntéseddel. Arra azért készülj fel, hogy rengetegen rendeltek belőle, így több időbe fog telni mire ideér, mintha egy kifutó telefont vettél volna. De a várakozás meg fogja érni!

Ha azért olvasod ezt a cikket, hogy megtudd érdemes-e megrendelni, akkor azt hiszem megtudtad! Ennél megrendelésre érdemesebb telefont jelentleg nem tudok. Persze jóval drágábban vásárolhatsz jobbat, de ezért a pénzért más hasonlót sem nagyon!

Ha megjönnek a megrendelt telefonok, akkor remélem eszetekbe fog jutni ez a cikk, és visszajöttök beszámolni az élményről. Örülnék neki!

Továbbra is nagy vétel! – Vernee Mix 2 ( M2 ) 4G Phablet – BLACK – Pirority Line szállítással

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Dizájn=5

Képességek=4

Hardver=4

Szoftver=5

Ár=5

{/REVIEW}