Ha valakitől azt halljuk, hogy a feature phone-ok már rég kihaltak, csak mutassuk meg neki ezt a gyöngyszemet.

Nokia 3100 01

Vagyunk még páran, akik a magyarországi mobiltelefon-hőskorból származunk, és most nagyot dobban a szívünk. Akkor még nem volt Android, érintőkijelző, se kamera, és a csengőhangot mi gépeltük be egy nyomtatott papírról a telefonba – milyen menő is volt, ha a keresztapa dallama csendült fel a telefonon… Most újra előtörtek ezek az emlékek, amikor megpillantottam ezt a kis gyöngyszemet, amit nem naponta, hanem rossz esetben is csak hetente kellett áramforráshoz csatlakoztatni – és megkeresni a töltőt, hova is raktuk el, mert elfelejtettük.

Nokia 3100 02

De jöjjön is a telefon bemutatása – ami nem lesz olyan hosszadalmas, mint lenni szokott  – elvégre ez a készülék még arra való, amire eredetileg 1973-ban megalkották – a nagyközönség pedig 1983-ban juthatott hozzá – azaz a telefonálásra.

A készülék fizikai paramétereit tekintve 10,18 x 4,28 x 1,52 centiméteres, a tömege 85 gramm. Az előlapot (most tessék megkapaszkodni!!!) az 1 hüvelykes-es,  128×128 pixel felbontású 4096 szín megjelenítésre alkalmas LCD kijelző, illetve a nyomógombok foglalják el. A készüléket 3 féle színben lehet megvásárolni, fehérben, kékben, és pirosban. Az eszközbe egyetlen darab micro SIM-et tehetünk, a belső névjegyzék 256 kontaktot tud elmenteni. A hátlapja levehető (finoman csúsztatva felfelé, ahogy annak lennie kell), alatta egy 1020 mAh-s akkumulátort találunk. Valóban, nem sok, ma a 4.000 mAh alatti kapacitásra húzzuk a szánkat, hogy karcsú, de ennek a készenléti ideje szerény 410 óra, míg a beszélgetési idő 6 óra körül alakul.

Végezetül vessünk egy pillanatást a specifikációra, ami jól összefoglalja az elhangzottakat!

Nokia 3100 03

Specifikáció – amit a pénzünkért kapunk:

  • Telefon mérete: 10,18 x 4,28 x 1,52 centiméter
  • Telefon tömege: 85 gramm
  • Kijelző: 1” 128 x 128 pixel felbontású cSTN (4096 szín megjelenítése)
  • Operációs rendszer: zárt (Symbian OS)
  • CPU: egymagos, ismeretlen órajelen
  • Hálózat: 2G: GSM900/1800/1900
  • Akkumulátor:  3,7V 1.020 mAh (cserélhető)
  • SIM kártya foglalat: Standard micro SIM
  • Extra szolgáltatások: SMS, ébresztő, telefonkönyv, emlékeztető, számológép, időzítő, stopper, játékok
  • Nyelvek: angol, német, francia, olasz, spanyol, portugál, holland, török
  • Csomag tartalma: telefon, töltőkábel, használati útmutató
  • Csomag mérete: 11 x 8,5 x 6 centiméter
  • Csomag tömege: 160 gramm

Amit megspórolunk vele:

  • A legkisebb fizikai behatástól meghajló borítás
  • Ki tudja hány colos kijelző, ami nem fér el a zsebben
  • Érintőkijelző
  • Memóriabővítési lehetőség
  • Több GB memória és háttértár
  • Kamera (igény szerint 1-2-3-4)
  • Rádió
  • MP3 lejátszó
  • 4G / 5G
  • Bluetooth
  • Wi-Fi
  • GPS
  • NFC
  • Az állandó félelem, hogy elhagyjuk a telefont
  • stb.

Nokia 3100 04

Ez az egyik utolsó példánya a klasszikus mobiltelefonoknak, abból az időből, amikor a Nokia még finn cég volt és a neve etalonnak számított. Ez ideális választás azoknak, akik csak telefonálni vagy SMS-t írni szeretnének, nem akarnak a közösségi média világába a nap 24 órájában részt venni, és a játék egyet jelent a Snake-kel. Ugyanakkor második készüléknek is ideális lehet, amit magunkkal viszünk bulizni/fesztiválozni/nyaralni/kirándulni/túrázni, mert ezt nem kell félteni a leeséstől, hogy bármi baja esne. Valamint nem leng a fejünk felett baljóslóan Damoklész kardja sem a lemerüléstől való félelem formájában, mert a konnektort csak nagy ritkán kell megmutatni a 3100-as Nokiának, hogy azért ne felejtse el, ki is az ő barátja, akitől szuflát kell kapnia havonta egy-két alkalommal. Meglátva ezt a készüléket elmorzsoltam pár könnycseppet, és hevesebben vert a szívem, mert elöntöttek a régi emlékek. Remélem eljön az idő – nem is olyan sokára – amikor a Nokia (aka. HMD Global) gondol egy nagyot és kiadja újra a Nokia 3310-et, vagy a Nokia 7110-et – megőrízve az akkori technikát. Abban a pillanatban lecsapok azokra, bár most is rettentően nagy a kísértés, a kis, csilingelő hang szerint nem szabad kihagyni ezt a lehetőséget.

Ha szeretnél te is egy klasszikus Nokia telefont – a felújított 3310 és 8110 nekem nem jött be annyira, maradhattak volna a klasszikus verziónál – akkor a TomTop jóvoltából most megteheted. Nincs más dolgod, mint az alábbi linkre kattintani, és a bődületesen magas vételárat, ami 13,04 dollár (~3790 Ft) kifizetve megvásárolni:

Nokia 3100
(
ingyenes szállítás)


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: