A mobileladások ismét növekedést mutatnak a korábbi évek adataihoz képest, bár ez a növekedési szám nemigazán nyeri el a gyártók tetszését.

 Mi9Pro5G 001

StrategyAnalytics legfrissebb kutatása szerint a globális okostelefon-szállítások 2%-kal növekedtek az elmúlt év hasonló időszakához képestígy 2019 harmadik negyedévében már elérték a 366 millió leszállított darabot. Az első helyet a Samsung megtartotta a maga 21 százalékos globális okostelefon-piaci részesedésével, a Huaweia második helyre került a rekordotjelentő 18 százalékukkal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát az Apple szerezte meg 12 százalékos piaci részesedéssel.

StrategyAnalytics 02

A 2018-as harmadik negyedévben 359,7 millió leszállított okostelefonok száma a 2019-es harmadik negyedévre 366,3 millióra növekedett, így a piac 2%-os növekedést könyvelhetett el, tehát az elmúlt két esztendő óta először nőttek az eladások. A kereslet növekedésére két okot lehet felhozni, egyrészt a kialakult árverseny is ösztönzi a vásárlókat új mobil beszerzésére, valamint az 5G is új lendületet adott a piacnak. 

Strategy Analytics 03

A Samsung a múlt évi Q3-as negyedévben leszállított 72,3 millió darabról ezév ugyanazon időszakára feltornázta ezt a számot 78,2 millió darabra, így a piaci részesedésük 20% –ról 21% –ra emelkedett. Ezt a Galaxy Note 10-nek és az A sorozatnak köszönheti a gyártó. Huawei ismét mindenkit meglepett, és globális okostelefonszállításai 29% -kal növekedtek. Míg a múlt évben harmadik negyedévében 51,8 millió mobilt szállítottak le, addig 2019 Q3-ban ezt a számot 66,7 millióra pumpálták fel. Így a piaci részesedése 14%-ról 18%-ra ugrott az amerikai szankciók ellenére is. Az Észak-Amerikában és Nyugat-Európában történt visszaesést remekül sikerült ellensúlyozniuk a hazai piacon való részvétel erőteljes növelésével, így jöttek ki ezek a remek számok a statisztikában. Az Apple féle iPhonok már nem teljesítenek ilyen jól, a friss adatok szerint 45,6 millió darabot értékesítettek az elmúlt évi 46,9 millió helyett. Ez így egy 3%-os csökkenést eredményezett erre az évre. A Xiaomi megtartotta előkelő negyedik helyét, így globális szinten ők uralják a mobilpiac 9%-át.  Az Oppo ötödik helyével 8%-os részesedést tudhat magáénak a piacon, ez 1%-os visszaesés az elmúlt év hasonló időszakában 9%-os részesedéséhez képest.Ez a hatalmas verseny a gyártók között nekünk csak jól jöhet, elvégre a tudás mellett az árakkal is kénytelenek versenyezni.

Forrás: StrategyAnalytics


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: