Eljött ez a nap is, a gyártó végre bemutatta a 2021-es év csúcstelefonját, ami (megint) eszméletlenül jóra sikeredett.

A dátum már régóta adott volt, a pletykák is jó ideje keringtek az új telefonról. Ezekről nem igazán hallhattok nálunk – az okokba nem mennék bele – de most, hogy minden adat hivatalos, lássuk mit gurított a kínai vállalat.
Először is kezdeném azzal, hogy mindenki hallott az Apple-féle töltő mizériáról, a véleményem itt olvasható róla. Mindenki széttrollkodta őket, erre sorra szállingóztak a hírek, hogy a Samsung sem ad az új csúcsmobilja mellé töltőfejet, majd a Xiaomiról is hallani lehetett ilyen pletykákat. Nos, féligazság volt a dologban, az ottani piacon ugyanis megvehetjük töltővel vagy anélkül a telefont. Ennyi mellébeszélés után lássuk, mit is tud a Xiaomi Mi 11 – ami minden szempontból ütős lett.

A készülék mérete 164,3 x 74,6 x 8,06 milliméter, a tömege 196 gramm – kisebb és könnyebb, mint a Mi 10. Az egész telefon íves kialakítást kapott, ez által kényelmesebb a fogása.
A kijelző ívelt AMOLED, mérete 6,81”, míg felbontása 2K, azaz 3200 x 1440 pixel. A képfrissítése 120 Hz-re emelkedett, az érintési mintavétele pedig 480 Hz lett, a fényerő maximum 1500 nit. Maga a panel A+ minősítést kapott a DisplayMate-től, így nem kérdéses, hogy milyen minsőségről beszélünk. A védelmét Gorilla Glass Victus üveg látja el, és ahogy lenni szokott, a kijelző alatt kapott helyet az ujjlenyomatolvasó, ráadásul ez már pulzusmérésre is képes. A kijelző bal felső sarkában találjuk a lyukat, ami a 20 megapixeles előlapi kamerát rejti.

A hátlapi kamerák sem mindennapiak, ahogy korábban is lehetett tudni, itt nem kapunk kismillió szenzort, be kell érni hárommal. Az elsődleges a Samsung-féle ISOCELL Bright HM2 lett, ennek felbontása 108 megapixel, a rekeszérték f/1.79, adott a PDAF és az OIS. A második lencse nagylátószögű, ez 13 megapixel felbontással bír, a látószöge 123 fok. A harmadik egység egy makro-kamera, ez 5 megapixellel rögzíti az eseményeket. A videókat maximum 8K-ban képes rögzíteni a telefon, ekkor 24/30 fps-t kapunk. Ez 4K esetén már 30/60 fps-re ugrik, míg 1080p esetén választhatjuk a 30/60/120/240/480 képkocka/másodperc sebességet is. A készülék hátlapjáról is érdemes pár szót ejteni, ugyanis kétféle anyagból készül. Létezik üveg hátlappal, illetve bőr hátlappal is Mi 11, ezek mellett Kínában kapható még speciális Lei Jun Signature Edition, ami soha nem jut el a nemeztközi piacra.

Régóta tudni, hogy a készülék elsőként debütál a Snapdragon 888 chippel – természetesen ez igaznak is bizonyult. A Qualcomm új üdvöskéje már az 5 nm-es technológiával készül, kapott 1 x 2,84 GHz-es Kryo 680 magot, 3 x 2,4 GHz-en ketyegő Kryo 680 magot, és 4 x 1,8 GHz-en futó Kryo 680 magot. A GPU az Adreno 660 lett, ezzel a szettel – akit érdekel – Antutu-ban az előzetes teszteken több, mint 745 000 pontot gurított. Memória tekintetében 8 GB az alap, ahogy elvárható LPDDR5-ös szabványú, de akinek ez nem lenne elég, vásárolhat 12 GB-os kiszereléssel is. A kisebb kiszerelésű memória mellé választhatunk 128 vagy 256 GB-nyi háttértárat, a 12 GB mellé csak 256 GB-os jár, ez UFS 3.1-es. Vezeték-nélküli kapcsolatok tekintetében is csak a leg-ek jutottak a telefonba, így adott a Wi-Fi 6 (ax), Bluetooth-ból pedig az 5.2-es chip. AZ FM rádió – szokás szerint – kimaradt, de kapunk NFC-t, infraportot, és a helyzet meghatározáshoz A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS, QZSS, NavIC támogatottságot. Ezt ennél a mobilnál szinte említeni sem kell – de azért megteszem – a készülék természetesen 5G képes.
Az akkumulátor 4 600 mAh-ás lett, amely USB Type-C-vel maximum 55 W-tal, míg vezeték nélküli töltőt használva (QI) 50 W a maximum. HA ez nem lenne elég, a Mi 11 képes más eszközöket is tölteni vezetékmentesen, ekkor 10 W a maximális teljesítmény.
Külön kiemelendő a hangszóró, ami ahogy elvárható, sztereó, és nem mástól érkezett, mint a Harmann Kardon-tól – így a hangzásra nem lehet panasz.


A Mi 11 ára a következőképpen alakul az anyaországban:

8 + 128 GB: 3 999 jüan (~182 500 Ft)

8+256 GB: 4 299 jüan (~196 000 Ft)

12 + 256 GB: 4 699 jüan (~214 500 Ft)

A készülék Kínában megvásárolható töltőfej nélkül, de aki áldoz rá ottani viszonylatban kb. 4 500 Ft-ot, az egy 55 W-os adapterrel gazdagabb csomagot tudhat a magáénak. Az előrendeléseket már felveszik, az értékesítés január 1-én kezdődik. Ahogy lenni szokott, a nemzetközi kiadásra még várni kell, 1-2 hónap múlva fog megjelenni, sejthetően eléggé korlátozott készletekkel.

Összegezve az egész hardvert…. elfog azért a must have érzés. Meg kell hagyni, a Xiaomi így év végére azért megint odavágott a konkurenciának – persze ez a 2021-es csúcstelefon. Egyszerűen nem tudok belekötni, az anyagok minőségiek, a hardver minden apró eleme a lehető legjobb. Engem egyedül a kameralyuk idegesít, de remélhetőleg vagy a soron következő Mix készülékben vagy a Mi 12-ben már a kijelző alatt lesz megtalálható.

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: