Ez a hétvége az informatika körül mozog (nálam), jöjjön egy újabb laptop bemutatója, immár kifejezetten irodistáknak!

Ezzel a kifejezéssel persze nem akarok senkit degradálni, csupán a most bemutatásra kerülő notebook inkább azoknak ajánlott, akik nem erőforrásigényes szoftverekkel dolgoznak. Akiknek arra van szüksége, hogy kellő kraft lapuljon a borítás alatt, és még nem olvasta, ajánlom előző bemutatómat a RedmiBook 14”-ról.

A Teclast gépe is igen mutatósra sikerült. A mérete 32 x 21 x 1,8 centiméter, a tömege is mindössze 1,6 kilogramm – a ház alumínium-ötvözetből készült. A kijelző 13,3”-es, felbontása Full HD (1920 x 1080), a képaránya 16:9-es, ráadásul érintésérzékeny. Ezek mellett 360°-ban forgatható is, aminek hála akár tabletként is használhatjuk. A kijelző felett kapott helyet a 2 megapixeles webkamera, valamint két mikrofon – így még jobban hallanak majd minket video chat alatt. A billentyűzet ennél a modellnél is flat stílusú, természetesen angol kiosztással, és szerencsére háttérvilágítást is kapott. A touchpad a megszokott, itt nem sok mindenről tudnék beszélni.

A csatlakozók terén nemigen lehet okunk a panaszra. Bal oldalon találunk egy USB Type-C portot, egy LED visszajelzőt, egy micro HDMI- és egy USB 3.0-ás portot. Átellenben a bekapcsológomb pihen, emellett itt kapott helyet a kártyaolvasó, egy USB 2.0-ás port, a fülhallgatókimenet, és a töltőport.

A műveletek elvégzésre az Intel GeminiLake N 4100-as processzora áll csatasorba, amely 1,1 – 2,4 GHz közötti órajelen dolgozik. A GPU szerepét az Intel UHD Graphics 600 látja el. Memóriából összesen 8 GB-nyi (LPDDR4) áll rendelkezésre, míg az adatokat a 256 GB-os SSD-n tárolhatjuk. Ezt szerencsére könnyen és gyorsan ki tudjuk cserélni, ha nagyobb kapacitásra van szükségünk, a gép alján külön ablakkal férhetünk hozzá. A vezetéknélküli kommunikációt a dual-band-es Wi-Fi – amely támogatja az a/b/g/n/ac szabványokat – illetve a Bluetooth teszi teljessé, ebből be kell érnünk a 4.0-ás verzióval. A működéshez szükséges energiát a 38 Wh-ás akkumulátor biztosítja, amely a takarékos hardverelemeknek hála hosszú üzemidőt garantál.

Leírás
MárkaTeclast
SzínSpace Grey
AnyagAlumínium-ötvözet
Operációs rendszerWindows 10 (global)
CPUIntel GeminiLake N4100 (14 nm, 1,1 – 2,4 GHz)
GPUIntel UHD Graphics 600
RAM8 GB (LPDDR4)
TárhhelyM.2 SSD, 256 GB
Wi-Fidual-band (2,4 & 5 GHz), 802.11 a/b/g/n/ac
Bluetooth4.0
KijelzőTípusa: IPS érintésérzékeny

Mérete: 13,3″

Felbontása: 1920 x 1080 pixel (FHD)

Képarány: 16:9

Csatlakozók1 x SD kártyanyílás

1 x M.2 csatlakozó

1 x USB Type-C

1 x USB 3.0

1 x USB 2.0

1 x mini HDMI

1 x 3,5 mm jack csatlakozó

Audio/videoWebkamera: beépített, 2 megapixel felbontású

Mikrofon: beépített, 2 darab a kamera mellett

Hangszóró: beépített

Akkumulátor
38Wh, lítium-ion polimer akkumulátor
Méretek és tömegA termék mérete: 32 x 21 x 1,8 centiméter

A termék tömege: 1,6 kilogramm

A csomag mérete: 36 x 25 x 6,5 centiméter

A csomag tömege: 2,2 kilogramm

Ahogy egy laptoptól ma már elvárható, operációs rendszerrel érkezik, ahogy a Teclast üdvöskéje is. Az sem okoz senkinek meglepetést, hogy Windows 10-et találunk rajta – az talán kicsit furcsa (jó értelemben) – hogy nem a „megszokott kínai verziót, hanem global-t. Így nem kell mókolni, csak letölteni és kiválasztani a magyar nyelvet, kezdődhet a munka/tanulás.

A hardver alapján mindenkinek egyértelmű, hogy ez a gép nem a játékokra, vagy az erőforrásigényes programokra lett megépítve. Azonban a netes szórakozás, filmnézés, Word, Excel simán elfut rajta, így az ilyen szükségleteket tökéletesen kielégíti. Ez az árán is meglátszik, ami természetesen nem is baj. A Banggood webáruházban az eredeti, 369,99 $ helyett a BGHU0099 kuponnal mindössze 349,99 $ (~110 950 Ft) ellenében megvásárolhatjuk. A szállítás cseh raktárból történik, így 2-5 munkanap alatt itt is van a csomag, ráadásul ingyen! A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Teclast F6 Plus 13,3” laptop

Kuponkód: BGHU0099

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: