Lassan mindenkit a mobiltelefonja ural, de ezzel a kis leleményes szerkezettel lerázhatjuk láncainkat – ha csak egy “kis” időre is.

Nem hiszem, hogy újdonságot mondok azzal, hogy lassan a telefon használ minket, nem pedig fordítva. A legtöbb ember ezzel kel, fekszik, és napközben is állandóan figyeli, nem-e jött értesítés, üzenet, satöbbi. Ez a függőség a modern kor átka, az okostelefonok előtt nem pánikoltunk, ha 10 méternél távolabb kerültünk a készülékektől. A felnőtt társadalom is függő lett már, a fiatalabb korosztályról szerintem ne is beszéljünk, lassan egy percre sem tudunk megválni a mobiltól.

Erre a függőségre létezik ellenszer, ami nagyon ötletes megoldás lett (ha nem tudunk magunkra alapból megfelelő önkontrollt erőltetni). Tulajdonképpen nem más, mint egy kis „széf”, amibe bezárhatjuk a készülékünket, és csak a beállított időpontban nyílik ki, és engedi, hogy újra a telefont nyomkodjuk. A szerkezet maga 191 x 120 x 24 milliméteres, a tömege 206 gramm. Színe fehér, műanyagból készült, a tetején átlátszó plexi található. Egy kis digitális kijelzővel rendelkezik, amelyen a visszaszámláló fut, hogy mikor is nyitható a széf. Ezen kívül pár gomb kapott helyet, ezekkel vezérelhetjük az eszközt. A plexi lapon azért van néhány kivágás, így egy SOS hívást tudunk fogadni, vagy megnézni egy üzenetet, de százszázalékosan nem tudjuk majd használni a telefont.

Az eszköz belső mérete 183 x 87 x 15 milliméter, így a legtöbb mobil elfér benne. Persze nem csak telefont tehetünk bele – bármit, ami belefér. A használata roppant egyszerű, ha behelyeztük a kívánt tárgyat, csak meg kell nyomni a zár gombját. Ezután be kell állítani, hogy mennyi idő múlva nyíljon ki a széf – a maximum 99 óra 59 perc (4 nap 4 óra). Majd kétszer ismét megnyomva a zár gombját a készülék 10 másodperc késleltetéssel le is zárja magát. Érdemes ésszerű időt beállítani minden alkalommal, a visszaszámlálás nem szakítható meg, így csak akkor jutunk az elzárt dolgokhoz, ha letelt a megadott idő. Vagy szét nem verjük a széfet….

Az energiaellátást egy beépített akkumulátor biztosítja, ennek kapacitása 900 mAh. Ez 30 napra nyújt elegendő energiát, a töltést egy USB Type-C porton keresztül abszolválhatjuk, nagyjából 4 óra alatt.

Leírás
GyártóiDiskk
Termékintelligens telefonszéf
Méretekülső: 191 x 120 * 24 milliméter
belső: 183 x 87 x 15 milliméter
Tömege206 gramm
AnyagaABS + PC
Színefehér
Akkumulátor900 mAh
Töltéscsatlakozó típusa: USB Type-C
töltési idő: 4 óra
Készenléti idő30 nap
Maximális zárolási idő99 óra 59 perc
Csomag tartalma1 x intelligens telefonszéf
1 x USB Type-C kábel
1 x használati útmutató (angol, német, japán nyelven)

Ha nem szeretnénk, hogy kényszeresen mi/párunk/gyerek a telefont nyomkodja a nap 24 órájában, akkor ez egy remek kis szerkezet erre. Ha bármi fontos teendőnk (munka, stb.) van, vagy csak szeretnénk egy kis időt telefon nélkül eltölteni párunkkal, családdal, akkor ebben a telefon jó helyen lesz addig. Egyszóval… Zseniális! A Tomtopon most villámakció keretében mindössze 32,99 $-t (~9 650 Ft) kérnek érte, a szállítása pedig ingyenes. A vásárláshoz kattints a z alábbi linkre:

iDiskk intelligens telefonszéf

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: