A korábban OnePlus 8 Lite néven emlegetett telefon hamarosan itt van, végre bizonyíték is akad, mit fog tudni – igen kedvező árazás mellett.

Eddig csak szivárgások voltak a OnePlus Z-t illetően, amik eléggé kétséges forrásokból származtak – így én sem igazán foglalkoztam velük. Idáig! Most azonban félig hivatalos megerősítést nyertek a specifikációk, amik – ha hinni lehet az árazásnak – igen baráti arcát mutatja a hamarosan érkező mobilnak. Lássuk, milyen hardverrel érkezik a mobil, ahogy mostanság megszokhattuk a kínai márkáktól, Indiában!

A meghajtásról a Qualcomm féle Snapdragon 765G felel, amely természetesen támogatja az 5G-s hálózatokat. Memóriából 6 GB-nyi, míg tárhelyből 128 GB-nyi áll rendelkezésünkre, egyéb kiosztásról egyelőre nem tudni. Az akkumulátora 4300 mAh-ás lesz, amely támogatja a 30 W-os gyorstöltést – természetesen USB Type-C csatlakozással.

A hátlapra összesen három kamera kerül, ebből az elsődleges egység 64 megapixeles, amelyet egy 16 megapixeles (sejthetően ultraszéles látószögű) és egy 2 megapixeles (makro- vagy mélységélesség szenzor) egészít ki. Az előlapra a tökéletes szelfihez egy 16 megapixeles egység került, ez a kijelző közepén a kameralyukban kapott helyet. Az előlapon egy 6,55”-es AMOLED panel díszeleg, ennek a képfrissítése 90 Hz, az ujjlenyomat-olvasó pedig alatta pihen.

Nos, ennyit tudni a készülékről, de sejthető, hogy nem marad ki belőle a dual-bandes Wi-Fi, ahogy szerintem az NFC sem. Legvégül jöjjön az örömteli hír, mégpedig az ára! Az indiai startnál a OnePlus Z-ért 24 990 ₹-t (~100 000 Ft) kérnek majd, ami igen barátinak mondható.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: