Ezzel a táblagéppel nem kell online életünket sutba dobni, lehetünk bárhol, a net mindig elérhető marad.

Nem tervezek nagy feneket keríteni ennek a tabletnek – mit is lehet róla írni? A termékkategóriát már mindenki ismeri, akit érdekel, annak inkább írom a lényeget.

A tablet 243 x 163 x 9,3 milliméteres fizikai méretekkel rendelkezik, a tömege pedig 531 gramm, a ház fémből készült. Színe szürke, a hátoldalon egy 5 megapixeles auto fókuszos kamera pihen, ezen kívül csak a gyártó logo-ja, és a termék típusa kapott helyet – csak semmi csicsa. A kezelőszervek, azaz a ki- és bekapcsoló, valamint a hangerőszabályozó gombok a géptest oldalán pihennek. Ugyanitt találjuk a 3,5 mm-es jack csatlakozót, az SD + SIM kártyák tálcáját, az USB Type-C portot, és a hangszórók lyukait.

Az előlapot a Sharp által gyártott 10,1”-es, 1920 x 1080 pixel felbontású kijelző uralja. Ezt egy vastagnak tűnő káva öleli körbe – ami nem is baj, így stabilabban tudjuk megfogni, és ebben kapott helyet a 2 megapixel felbontású frontkamera is.

A tablet meghajtásáról az UNISOC SC9863A felel. Ez nyolc ARM Cortex-A55 maggal rendelkezik, két fürtbe rendezve. A teljesítményorientált rész 1,6 GHz-es órajelen fut, míg az energiahatékony magok csak 1,2 GHz-en pörögnek, a GPU szerepét pedig a PowerVR IMG 8322 látja el. Ez egy belépőszintű SoC, a komolyabb játékok ugyan nem jöhetnek szóba, de amire a tableteket eredetileg tervezték, tökéletes. Memóriából 4 GB-ot kapunk, míg a háttértár mérete 64 GB, ez természetesen micro SD kártyával bővíthető.

A kommunikációért a dual-band-es Wi-Fi felel (2,4 és 5 GHz), amely támogatja az a/b/g/n/ac hálózatokat. Bluetooth esetén az 5.0-ás szabvány áll rendelkezésünkre, míg a helyzetünket az A-GPS, a GPS és a BDS műholdak határozzák meg. Az energiaellátást egy 6 000 mAh-ás akkumulátor felel, ezzel egy töltéssel akár 7 órát is képes működni a tablet. Mint már említettem, SIM kártyát is képes fogadni a gép, azaz bárhol netezhetünk, ahol van lefedettség, és szerencsére – global verzió lévén – a B20-as sávot is kezeli.

Leírás
ModellTeclast P20HD
ProcesszorTípusa: UNISOC SC9863A

Magok száma: 8

Órajele: 1,6 & 1,2 GHz

RAM4 GB
ROM64 GB
KépernyőTípusa: IPS

Mérete: 10,1 hüvelyk

Felbontása: 1920 x 1080 pixel

Akkumulátor6 000 mAh
Wi-Fidual-band (2,4 & 5 GHz) 802.11 a/b/g/n/ac
Bluetooth5.0
HelymeghatározásA-GPS, GPS, BDS
Kameraelőlapi: 2 megapixel

hátlapi: 5 megapixel

Hangszóró és mikrofonBeépített
Portok1 x USB Type-C port

1 x SIM-kártya / TF-kártya port

1 x 3,5 mm-es fülhallgató csatlakozó

Mobilkommunikáció4G támogatás

GSM: B2, B3, B5, B8

WCDMA: B1, B3, B5, B7, B8, B20, B34, B38, B39, B40, B41 

Méret243 x 163 x 9,3 milliméter
Tömeg531 gramm
Csomag tartalma 1 x Teclast P20HD tablet   
 1 x USB Type-C kábel
 1 x töltő
 1 x adapter (az adapter a vevő országától függ)

A végére maradt az operációs rendszer, amely az Android 10, így az még jódarabig gond nélkül a szolgálatunkra lesz. Legvégül jöjjön az ár! A Banggood webáruházban a BG821511 kupont használva mindössze 119,99 $-t (~38 000 Ft) kell fizetnünk, a szállításEU Priority Line-t választva – pedig 4,05 $-ba (~1 280 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Teclast P20HD tablet

Kuponkód: BG821511

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: