Ma már nemcsak a fitneszteremben tudjuk testünket karbantartani, ehhez csak egy jó gép kell otthonra.

Nemrég én is beszereztem egy hasonló eszközt, megvallom, a képek alapján ez jobb, mint az enyém – a működési elve azonban ugyanaz. Több okból is tettem mindezt, az egyik az, hogy ideje formába lendülni, és le is adnék pár fölös kilót. A másik, hogy nekem az edzőtermek nem szimpatikusak, sok az ember, de talán a legfőbb ok, hogy a franc se kíváncsi a többiek szenvedésére, és az enyémet se nézze más. A többiről már nem is szólva…

Na, ennyi bevezető után nézzük inkább a gépet, az úgyis érdekesebb, mint én. Először is meg kell állapítani, hogy a masina furcsán néz ki – korábban nem találkoztam hasonló teremtménnyel. A mérete 90 x 40 x 88 cm, a tömege ugyan ismeretlen, de garantálom, hogy 10 kilogramm felett lesz. Szerencsére az előző paraméter – mármint a mérete – a nyitott állapotára vonatkozik, ha nem használjuk, össze lehet csukni, ekkor mindössze 40 x 22 x 123 centiméteres helyet vesz el a lakásból. A színe fekete, a szerkezet acélcsövekből készültek, így a teherbírással sem lesz gond, maximum 150 kilogrammos ember használhatja. Találunk még benne egy kis műanyagot, ez a computer részre értendő, valamint habszivaccsal párnázták ki a kar- és lábrészt, hogy kényelmes legyen a használata.

Alul, a tartólábak végei gumiborítást kaptak, így még parkettán- vagy járólapon sem csúszkál a szerkezet. A dőlésszöge három fokozatban állítható, ami egyben három nehézségi fokozatot is jelent, ezt a lábaknál lehet állítani. Ha egy háromszögnek vesszük a gépet, akkor az átló lesz a lényeg, ugyanis ezt kell használnunk. A két tartósínen egy kis „kocsi” fut kerekeken – itt van a négy párnázott rész is. Ezek közé kell a térdünket behelyezni, majd a felső részen lévő kapaszkodókat megfogva felhúzni- és visszaengedni magunkat. A lényeg, hogy kényelmes fogást találjunk, mivel nemcsak a hasizmokat, de a karunkat is megdolgoztatja a gép, nem is kicsit. A sínben és a „kocsiban” egy-egy apró érzékelő található, amik a kartámaszok közötti computerrel vannak összeköttetésben. Ez az egyetlen, elektromosságot igénylő eleme az egész szerkezetnek, de egy AA elemmel ki tudjuk elégíteni az éhségét. Ez sem egy bonyolult darab, egy gomb található rajta, illetve egy LCD kijelző. Előbbivel bekapcsolhatjuk az eszközt, valamint a kijelzőn megjelenő információkat nézhetjük meg. Képes mérni a gyakorlat kezdete óta eltelt időt, a húzódzkodások számát, az elégetett kalóriákat. A kikapcsolás automatikus, ha nem használjuk egy ideig, magától alvó módba kapcsol.

Az én gépemmel szemben ennek a sínje hajlított, ami megvallom jobban is tetszik, illetve hatékonyabb, mivel kap egy ívet a pálya, így a gyakorlatok hatékonyabbak tudnak lenni. Elsősorban tényleg a hasizom erősítésére szolgál, de emellett más izomcsoportokat is megmozgat a szerkezet – csípő, deréktájékon, de dolgoznak a láb- és hátizmok is. Nemrég kezdtem el használni, de a hasamnál, és a bicepszemnél az izomláz már jelen van, így reményeim szerint rendszeres használatával eredményt érek el, ami látszani is fog. Nem kell órákat eltölteni rajta, napi használattal úgyis egyre jobban bírjuk majd a tempót.

Anyagaacélcső, habszivacs, ABS
Színefekete
Terhelhetősége150 kg
Működéshez szükséges energia (a computernek)1 x AA elem (nem tartozék)
MéreteNyitott állapotban: 90 x 40 x 88 cm

Összecsukva: 40 x 22 x 123 cm

Csomag tartalma1 x hasizom erősítő gép

Ajánlom ezt mindazoknak, akik nem akarnak/tudnak konditerembe járni, de mégis szeretnék edzeni maguknak. Ha akad egy fél óra szabadidőnk – bármikor, ha otthon vagyunk – csak előkapjuk ezt a gépet, és kezdhetjük is az edzést, akár többször is egy nap. Persze nem veszi fel a versenyt az edzőtermi gépekkel, azonban ezzel is szép eredmény érhető el, ha rendszeresen használjuk. Kupont sajnos nem tudok adni hozzá, de még így sem vészes az ára – 2 havi kondibérletből megvan. A Banggood webáruházban 99,99 $ ellenében (~31 290 Ft) hozzájuthatunk, a szállítása pedig European Railway Direct Mail-lel ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Hasizom erősítő gép

facebook button final

 


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!