Minden mobilgyártó azon ügyködik, hogy miképp lehet minél nagyobb kijelzőt varázsolni a mobilokba, miközben a telefon mérete kicsi marad.

Erre bőven akadnak már példák, a legtöbb gyártó a kihajtható telefonban látja a jövőt- vagy annak egy részét. Ezekre jó példa a Samsung féle Galaxy Flip/Fold, a Huawei Mate XS, de említhetném a Motorola RAZR-t is. Meg kell hagyni, ez első két vállalat termékei igen ötletesek, azonban – mai szemmel – igen vaskosok, az árukról nem is beszélve. Eljött az idő, hogy az Oppo is előrukkoljon valamivel, így bemutatták a saját megoldásukat, az Oppo X 2021 Rollable Concept okostelefont. Ez a maga nemében egyedülálló megoldás, amely nem a korábbi telefonokat utánozza, saját úton indultak el.

A mobil kijelzője 6,7 hüvelykről 7,4 hüvelykre nő meg, amelyet a vállalat egy gördülő koncepcióval ér el. Ennek hála a kijelző tartóssá válik anélkül, hogy hajtogatni kellene azt, és így kiküszöbölik a kijelző közepén kialakuló „gyűrődést”, amely a hajtogatható kijelzőjű mobiloknál természetesnek hat. A képernyő egy OLED panel, amely a saját tervezésű 6,8 mm-es tekercsen képes mozogni – ehhez a vállalat 122 szabadalmat nyújtott be, amelyek közül 12 csak a görgetési mechanizmust érinti.

Az Oppo a tartósságra és a panel tartószerkezetére helyezte a hangsúlyt. A vállalat egy speciális 2 az 1-ben lemezt épített, amely támaszként szolgál, amikor a kijelzőt összehúzzák vagy megmegnyújtják. Ezt úgy érik el, hogy a tartópanel két részből áll, és az egyik rész a kijelzővel együtt csúszik ki, ezáltal megtartja a merev szerkezetet, és egy sima felületet ér el. Az Oppo egyik vezető mérnöke (Henry Tang) elmondta, hogy az összecsukható technológiákkal összehasonlítva a gördíthető kijelzők sokkal jobban alkalmazkodnak, mivel a minimális és a maximális méret között állíthatók be a különböző felhasználási esetekhez.

Ezenkívül a vállalat egy egyedi gyártású, 0,1 mm „vastag” védőfóliával is ellátta a kijelzőt a tartósság érdekében, ennek a neve Warp Track lett. Az Oppo célja, hogy ez az eszköz kibővítse az okostelefon által kínált szokásos funkciókat. Sajnos az okostelefon többi specifikációja jelenleg nem ismert, és a vállalat nem árult el további részleteket a panel szállítójával kapcsolatban sem. Levin Liu – az Oppo alelnöke és az Oppo Kutatóintézet vezetője – szintén hangsúlyozta, a készülék még csak koncepcióként létezik, de reméli, hogy ezt a technológiát “a megfelelő időben” el tudják juttatni a fogyasztókhoz is.

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: