Ugyan még csak előrendelhető ez a BlitzWolf mérleg, amely sok okosságot tud, amiknek nagy hasznát vehetjük.

Néha elfeledkezünk róla, hogy a legalapvetőbb eszközeinket is felvértezhetjük okos funkciókkal. Ezek nemcsak a kényelmünket szolgálhatják, hanem alakíthatják szemléletünket, akár egészségtudatosabbak is lehetünk. Erre jó példa a minap bemutatott okos fritőz, most akár ennek egyik hasznos társa is lehet ez a mérleg. Ugyanis nemcsak a gyártó azonos, hanem az is, hogy nem egy „buta” ezközről van szó.

A hivatalos neve BlitzWolf BW-SC4 Pro konyhai mérleg, de a gyártó által adott termékneveit lehetetlen megjegyezni – jómagam nem is próbálom – ezért szoktam ezeket manapság (részben) elhagyni. A mérete 190 x 165 x 18 milliméter, anyaga fehér ABS, míg a felülete edzett üveg. A kialakítása minimalista, a szélek szépen lekerekítettek, a kijelző pedig rejtett – fehér színnel jelenik meg a mérési eredmény. A működést 3 db AAA típusú elemmel biztosíthatjuk számára, ezek nem képezik részét a csomagnak.
A mérési tartománya 0 – 8 kilogramm között mozog, 1 grammos pontossággal képes számolni. Az eredmények megjeleníthetők grammban és milliliterben, de az angolszász mértékegységekkel is elboldogul – már ha ez érint valakit itthon. A kijelző „rejtett” a LED fehér színnel mutatja az értékeket, egyszóval diszkréten.
Egy mezei mérleg esetében itt be is fejezhetném a mondandómat, de szerencsére nincs megállás, így folytatom a bemutatást.

Mint említettem, okos a kis szerkezet, a BlitzWolf appjával összeköthető. Itt nem annyira kell gondolni, hogy a mobilunkon megjelenik a mérési eredmény (pedig meg fog), annál azért többre képes – ha ennyit tudna, rá sem pillantanék. A kapcsolathoz Bluetooth 4-et használ a mérleg, így az energiát alig fogyaszt.
Képes a mérlegre helyezett ételek tápanyag tartalmának a megjelenítésére, ráadásul a tömegnek megfelelő arányban számolja ki az app. Így láthatjuk mennyi kalóriát, proteint vagy zsírt tartalmaz egy-egy élelmiszer. Az adatbázis 300 000 élelmiszert képes „kezelni”, de mi magunk is felvehetünk bármit kézzel. Ez nagyon jól jöhet egyes allergiáknál, ahol számolni kell egyes összetevők napi adagját, vagy éppen annak, aki diétázik. Beállíthatunk egy napi értéket, és minden – a nap folyamán – elfogyasztott ételt archivál a rendszer, így visszanézhető, hogy sikerült-e a napi célunkat teljesíteni.

Jöjjön a legfurcsább funkciója – amit annyira azért nem értek, miért tették bele, de na… Ez nem más, mint a „kávéfőző” funkció. Mármint nem a mérleg vagy az app fog nekünk kávét készíteni (kár 🙁 ) hanem egy időzítővel segít a tökéletes kávé elkészítésében. Ehhez meg is mondja az arányt, hogy mennyi vízzel öntsük le a kávébabot.

GyártóBlitzWolf
ModellBW-SC4  Pro okosmérleg
Anyagaedzett üveg + ABS
Mérete190 x 165 x 18 milliméter
Mérési tartomány0 – 8 kilogramm
Pontosság1 gramm
Tápanyag-mérési index25 féle
Kijelző típusarejtett LED
Energiaellátás3 x AAA elem (a csomag nem tartalmazza)
Működési hőmérséklet-10 – +60℃
Bluetooth4.0 LE
Mértékegységekg / lb :oz / ml / oz / fl.oz

Megvallom, ez az utolsó funkció esetén kikerekedett a szemem, de rendesen. Ezt figyelmen kívül hagyva is egy nagyszerű kis szerkezetről beszélhetünk, csupa hasznos tulajdonsággal, grátiszként szerintem nagyon jól néz ki. A szállítás várható kezdete január 17, így még csak előrendelhető. Az ára a BGXIN704  kuponnal 20,99 $ (~6 295 Ft), míg a postai költség további 1,32 $ (~395 Ft). Ennyiért – ilyen tudású szerkezetet – nem fogsz kapni. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf konyhamérleg

Kuponkód: BGXIN704

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: