Ismét egy takarítógép van porondon, amely nemcsak okosságával, de most igen kedvező árával próbálja belopni magát szívünkbe.

Így, a négyszázadik porszívó bemutatásánál már nem sok újat tudok ezekről a szerkezetekről elmondani nektek. Én már annak is örülök, hogy nem az unalomig megszokott fehér színben lehet csak megvenni a Roborock S7-et, hanem diszkrét feketében is. Itt az elején leszögezném, hogy nem egy új terméket mutatok be, csak most ért el oda a Geekbuying, hogy EU raktárból is kérhető a kicsike. Ennek apropóján pedig korlátozott ideig a hírlevélre feliratkozóknak egy laza 50 $-os kupont adnak, ha megvesszük a gépet. Ennyit erről, most nézzük inkább, mit kapunk rendelés esetén.

A takarítógép mérete 35,3 x 35 x 9,65 centiméter, míg a tömege 4,7 kilogramm. Fehér és fekete színű borítással kérhető, a kinézete a már jól megszokott sémára épül. A tetején a kis kiemelkedésben kapott helyet a LiDAR rendszer, ennek hála érzékeli az akadályokat, a falakat, és a beépített algoritmusnak köszönhetően térképet készít a lakásról. Itt megemlítendő, hogy emeletekre lebontva is képes tárolni az adatokat, így nem kell újra és újra feltérképeznie egy többszintes házat. A vezérlése a szokott módon, azaz applikáción keresztül lehetséges, de azért pár vezérlőgomb helyet kapott a tetején. Azért, hogy a gyerkőc – vagy a kisállat – ne nyomhassa meg véletlenül, gyerekzárral is védhetők ezek. Ha ennyi sem lenne elég, még a hangvezérlés  ( Alexa) is adott, hogy meg se kelljen mozdulnunk.
A gép szívóereje 2500 Pa, míg a beépített akkumulátora 5200 mAh-ás, ezzel akár 180 percig képes üzemelni csendes módban. Lemerülés veszélye esetén természetesen azonnal sprintel a dokkolóállomáshoz, hogy folytatni tudja a munkát – de akkor is, ha megtelt a portartálya.

Ami nem mellesleg 470 milliliter kapacitású, míg vízből 300 millilitert tud magába fogadni. Azaz nemcsak seper, de fel is mos, ahogy egy rendes takarítógéphez illik. És ahogy már elvárható, ezek a funkciók ütemezhetők, az előre betáplált programot képes végrehajtani a megadott időben. A szenzoraival érzékeli a szőnyeget, így a szívóerőt is automatikusan beállítja ehhez, illetve nem vizezi össze azt. A mop funkció egyébként elég érdekes lett, ugyanis percenként 3000-szer rezeg is a művelet közben. Emellett 600 grammos nyomással küldi a vizet a padlóra, így a két technikával alapos munkát képes végezni.

Bizonyos magasságig az akadályok leküzdése sem akadály számára, maximum 5 milliméteres magasságig képes ezeket megmászni. Ezt és a tudását összeadva elmondható, hogy a lakás bármelyik pontjára könnyen eljut, így a segítségünk nélkül képes kitakarítani. Ahhoz, hogy kedvező áron rendelhessük meg, még pár napot várni kell, de érdemes lecsapni a kuponra minél előbb. Ehhez nem kell mást tenni, mint a linkre kattintani, majd az oldalon az e-mail címünket megadva a kapott kódot a vásárlás során érvényesíteni. Ezzel – mint már említettem – 50 $ kedvezményt kapunk, így 499,99 $-ért (~158 000 Ft) vehetjük meg. A szállítás lengyel raktárból történik ingyen, és a DPD hozza el a csomagot nekünk. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Roborock S7 robotporszívó


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: